Életműrekordokat hozott a Virág Judit Galéria őszi árverése

Kádár Béla Concertina című festménye 110 millió forintos leütési árával, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén, amelyet vasárnap este tartottak a Budapest Kongresszusi Központban.

Az amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla-festményre 40 millió forintról indult a licitálás, majd több ajánlat érkezése után a festmény árát 110 millió forintnál ütötték le. Ez az összeg megdöntötte Kádár eddigi magyarországi életműrekordját, a festő eddigi legmagasabb hazai rekordja 90 millió forint volt - hangsúlyozta Törő István, a galéria ügyvezető igazgatója az árverés után az MTI-nek.

Ugyancsak életműrekordot ért el Schönberger Armand Abszintivók című festménye (kis képen, kép forrása: viragjuditgaleria.hu), amelynek indulóára 28 millió forint volt, és végül a művészt és feleségét ábrázoló olajfestmény 85 millió forintért cserélt gazdát. Ilyen magas áron még soha nem kelt el Schönberger-kép magyarországi aukción, a festő korábbi leütési csúcsa 44 millió forintot ért el - emelte ki Törő István. Mindkét festő komoly elismeréseket szerzett külföldön. Schönberger Armand Pozsonyban, Nagyváradon, 1932-ben pedig Malmöben rendezett sikeres kiállításokat.

Kádár Béla pedig jelentős sikerrel szerepelt Németországban és Amerikában az 1920-as évektől. Képeit nemcsak magángyűjtők vásárolták meg, hanem neves amerikai és európai múzeumok is. A Concertina című festményt Kádár vitte ki hajóval egy amerikai tárlatra a húszas évek közepén. Először az 1928-as brooklyni kiállításon volt látható, majd New Yorkban, Philadelphiában, San Diegóban és Phoenixben is bemutatkozott.

Az utóbbi kiállításról szóló cikkében a The Arizona Republic című rangos amerikai folyóirat Kádárt olyan nagy festőkhöz hasonlította, mint Fernand Léger vagy Picasso. Az 1970-es években az alkotás egy Los Angeles-i magángyűjteménybe került, ahonnan hosszas előkészületek után tért vissza Magyarországra. Jól szerepelt az árverésen Kádár 1931-es Kompozíció (Lányok csendélettel) című műve is, amely kikiáltási árának csaknem kétszereséért, 16 millió forintért cserélt gazdát. Magas áron, 44 millió forintért kelt el Scheiber Hugó Sturm-bál című festménye, amelyen Herwarth Walden berlini galériájának egyik hírhedt, futurisztikus díszletekbe öltöztetett bálja elevenedik meg.

A legendás Der Sturm az avantgárd európai fellegvára volt az 1920-as években, a galéria művészei között találjuk Oskar Kokoschkát, Marc Chagallt és Moholy-Nagy Lászlót is. Scheiber a húszas években több kiállításon is szerepelt a német fővárosban, az 1925-ös festményének a kikiáltási ára 28 millió forint volt. Nagy érdeklődés övezte Czóbel Béla 1941-ben készült, feleségét ábrázoló hátaktját, amelynek árát 30 millió forintnál ütötték le. A művész érett korszakát reprezentáló festményre 24 millió forinttól indult a licitálás.

Szőnyi István Hajnali táj című, 1923-as festménye 16 millió forintért, Berény Róbertnek az 1920-as évek közepén készült Eta olvas című alkotása 11 millió forintért kelt el. Czigány Dezső 1915 körül készült Csendélet virágokkal és gyümölcsökkel című olajképét 16 millió forintért árvezeték el, míg kikiáltási árának több mint a duplájáért, 17 millió forintért cserélt gazdát Gulácsy Lajos Sárga ruhás nő virágcsokorral című olajképe, és 20 millió forintnál ütötték le Vaszary János Virágok és porcelánok című csendéletét.

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás: