Mutatjuk, mire figyelnek a befektetők a jövő héten

Több gazdasági piacmozgató adat is megjelenik a következő héten, a legfontosabbak a novemberi infláció, a külkereskedelmi termékforgalom és az építőipar októberi, illetve a mezőgazdaság idei adatai, valamint az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.

Mutatjuk, mire figyelnek a befektetők a jövő héten

Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. A tárca legutóbbi kimutatása szerint az idén októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százaléka. Szintén hétfőn teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az októberi külkereskedelmi termékforgalom alakulásáról szóló első becslést.

Szeptemberben az export euróban kifejezett értéke 11,7 százalékkal, az importé 7,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az év első kilenc hónapjában az export euróban 4,6 százalékkal, az import 5,7 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 596 millió euróval, 3,888 milliárd euróra csökkent.

Kedden közli a KSH a fogyasztói árak novemberi adatait. Októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,6 százalékkal emelkedtek az árak. Január-októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Szerdán publikálja a statisztikai hivatal a mezőgazdaság 2019-es teljesítményéről az első becslést. A mezőgazdasági termelés tavaly 3,1 százalékkal nőtt az első becslés szerint, a növénytermesztés kibocsátása 1,8, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal haladta meg az előző évit.

Csütörtökön jelenik meg az ipari termelés októberi alakulásának második becslése. A KSH első becslése szerint az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal meghaladta októberben az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,4 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás. A termelés az év első tíz hónapjában 6,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Szintén csütörtökön teszi közzé a KSH a statisztikát a kereskedelmi szálláshelyek októberi forgalmáról. Szeptemberben a vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal csökkent, a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 6,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,4 százalékkal nőtt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 4,7 százalékkal csökkent. Január-szeptemberben a vendégéjszakák száma 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek 0,1 százalékkal több, a belföldi vendégek 0,5 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. Az év első kilenc hónapjában a szálláshelyek folyó áron összesen 8,0 százalékkal több árbevételt értek el.

Pénteken közli a statisztikai hivatal az építőipari termelés októberi adatait. Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett, az épületeké 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal. Az év első kilenc hónapjában az építőipari termelés 28,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás: