Tedd hasznossá és szórakoztatóvá a gyermeked nyarát!

A gyerekek életre való felkészítését nem lehet elég korán elkezdeni. Persze nem mindegy, hogy ez hogyan történik, hiszen figyelembe kell venni a kort és a személyes szükségleteket. De van egy dolog, amiben mindenképp jól jön egy kis segítség, hogy flottul menjen minden. Ez pedig a nyilvános beszéd. 

Tedd hasznossá és szórakoztatóvá a gyermeked nyarát!

A szereplés sokszor kellemetlen

Utál felelni a gyermeked? Nem szeret kiállni mások elé, mert nem rendelkezik elég önbizalommal, sem pedig technikával egy nyilvános beszédhez? Induljunk az elejéről.

Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen (naponta) mesélnek, sokkal nagyobb szókinccsel rendelkeznek, mint azok, akiknek nem, vagy csak néha. Sajnos a megfelelő szókincs fejlődésének a mai nyelvezet sem igazán kedvez, hiszen bár egyre érdekesebb szlenggel kommunikálnak egymás között, azért kellene némi fejlődés a hagyományos kommunikáció terén is. 

Így nem meglepő, hogy egy felelés, vagy esetleg egy kerületi szavalóverseny már igazi nagy falat, hiszen bár a gondolatok és a képességek adottak, mégsem tudják megosztani azokat a külvilággal. 

Mivel a szülők szeretik, ha a gyermeknek komfortos az élete, így előszeretettel kerülik el az olyan pillanatokat, amikben a gyerek izgulhat, ami egy kis stresszt okozhat bennük. Pedig az izgalom természetes dolog, amit - ha ügyes valaki - könnyedén a saját javára fordíthat. Hogyan segíts a gyermekednek, hogy elsajátítsa ezt a képességet?

Tábor fiataloknak

Egy olyan lehetőséget adhattok a gyerek kezébe, aminek segítségével a következő tanév gyerekjáték lehet, ha nyilvános beszédről van szó. Bátran és önbizalommal telve állhat ki a társai és tanárai elé előadásával. Egy táborról van szó, amit azért szerveznek, hogy a gyermeked ne élje át azt, amit neked is kellett, az állandó lámpalázat és folyamatos izgalmat. 

Ismerd meg és ismertesd meg a tini gyermekeddel Dr Prezi retorikai edzőtáborát, ami kifejezetten fiatalkoknak szól!

A kamaszkorban lévő fiataloknak nagy mumus a nyilvános beszéd, de ezután az 5 nap után biztosan teljesíteni fogja a feladatot. 

Ezeknek az elsajátított technikáknak hála olyan módszereket kap, ami nem csak a suliban, de később az életben is nagyon hasznos lesz. 

Már a tanárok is rutinos előadók, akik nem kis idő alatt sajátították el az előadás tudományát, de ezen kívül számos neves mester is tiszteletét teszi a táborban, akik segítenek még jobban megérteni azt, hogy mit és hogyan kell és érdemes csinálni. 

Ne hagyd, hogy gyermeked kellemetlen élményként élje meg az iskolai éveket! Segíts neki, hogy néhány nap alatt magáévá tegye a technikát, amivel még élvezheti is a nyilvános szerepléseket!

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás: