Már közel 20 százalékot nőtt az arany árfolyama idén

1870 USA dollár felett jár az arany unciánkénti árfolyama. A nemesfém az év első felében a világ legnagyobb értéknövekedését produkáló befektetési eszköze volt, árfolyama 16,8 százalékot emelkedett 2020-ban. A jelenlegi világgazdasági helyzetben akár rekordmagas árfolyamot is hozhat – derül ki az év innovatív terméke díjjal kitüntetett BlockBen szakértőjének elemzéséből.

Már közel 20 százalékot nőtt az arany árfolyama idén

A koronavírus-világjárvány hatása drámai: az IMF szerint idén 4,9 százalékkal csökken a világgazdaság, folyamatosan növekvő munkanélküliség mellett. A gyorsabb, V alakú gazdasági kilábalás helyett ráadásul a legtöbb elemző ma már U alakú, lassabb visszarendeződést prognosztizál, de az esetleges újabb fertőzéshullámok miatt a W alakú, több visszaeséssel járó modell is elképzelhető.

A fertőzéses esetszámok emelkedése, a romló gazdasági kilátások, a gyengélkedő USA dollár (USD), valamint a kormányok és központi bankok gazdaságélénkítő lépései egyaránt szerepet játszanak abban, hogy továbbra is rendkívül magas a kereslet a menekülőeszközök, így az arany iránt is. A jegybankok a gazdaságok stabilizálása, stimulálása érdekében agresszív kamatcsökkentésbe kezdtek, valamint jelentős aranyvásárlásba – ez is a nemesfém árának további emelkedéséhez vezet.

„2020 első felében az arany értéknövekedése messze meghaladta minden más befektetési eszközét: 16,8 százalékot emelkedett az ára USD-ben számolva, egy év alatt pedig meghaladja a 30 százalékot az árfolyam növekedése. Ez annak köszönhető, hogy míg más szektorok folyamatosan csökkentek a világjárvány miatt, arannyal igyekeztek mérsékelni a kockázatukat” – mondja Bodnár Viktor, a BlockBen vezérigazgatója. A magyar tulajdonú cég 2018-ban kapta meg az év innovatív terméke díjat a szingapúri Crypto Currency Expón, tavaly pedig BlockBenPay nevű innovatív fizetési megoldása bekerült a FinTechShow 10 legizgalmasabb digitális pénzügyi újdonsága közé. A BlockBen saját arany alapú termékeivel kapcsolatban is jelentős kereslet-növekedést tapasztal: júliusban 23 százalékkal nőtt a kereslet a júniusi hónaphoz képest a 100 százalék aranyletéttel rendelkező termékük iránt.



Az arany unciánkénti árfolyama a napokban lépte át az 1870 USD-t; utoljára 2011 augusztusában és szeptemberében járt a lélektani 1900 dolláros szintnél, egészen pontosan 1896 dollárnál. Elemzők – köztük a BlockBen szakértői is – a jelenlegi világgazdasági helyzetben a lehetséges forgatókönyvek között említik az árfolyamrekordot a következő időszakban.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: