Ettől félnek legjobban az albérletet kiadók - joggal!

Egyre több lakástulajdonos fordul közjegyzőhöz és kér úgynevezett kiürítési nyilatkozatot, amely alapján a szerződésszegő bérlő végrehajtás útján kiköltöztethető az ingatlanból. A kiürítési nyilatkozatok még a járványidőszak alatt sem veszítettek népszerűségükből, évente több ezer készül belőle, a közjegyzők tapasztalata szerint 10-ből 9 lakásbérleti ügyben ma már kifejezetten ilyen okiratot kérnek a hozzájuk fordulók. Kevésbé foglalkoznak azonban a bérbeadók a ki nem költözésnél sokkal gyakoribb problémát okozó nemfizetéssel vagy károkozással, pedig az esetek 60 százalékában éppen emiatt mondják fel a bérleti szerződéseket.

Ettől félnek legjobban az albérletet kiadók - joggal!

Egy ingatlan kiadásakor mindig a bérbeadó viseli a nagyobb kockázatot, mivel a bérlő van birtokon belül, megilleti a birtokvédelem joga, így csak a bérleti szerződés megszüntetésével lehet kimozdítani az ingatlanból. Ez is az oka annak, hogy egyre több bérbeadó irányítja közjegyzőhöz a leendő bérlőjét, és készíttet közjegyzői okiratba foglalt kiürítési nyilatkozatot vele. A lakás bérlője ebben arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a bérleti szerződés megszűnik, elhagyja az ingatlant, ám ha ez mégsem történne meg, akkor azonnal, pereskedés nélkül végrehajtás indítható vele szemben. A birtokvédelem intézménye miatt ma a legtöbb lakástulajdonos a lakásban ragadó bérlőtől tart, holott, ha egy konfliktus idáig fajul, azt szinte mindig megelőzik már más komoly problémák. 

A közjegyzők tapasztalata szerint bérelt ingatlan kiürítésére a legritkább esetben kerül sor, évente néhány száz ilyen eljárás zajlik Magyarországon, az esetek többségében a szerződésszegő bérlő – főként akkor, ha ezt közjegyző előtt is vállalta – még azelőtt távozik a lakásból, mielőtt erre végrehajtással kényszerítenék. 

Sokkal gyakoribb problémát jelent a nemfizetés – a bérleti díj és az akár több hónapos rezsitartozás –, vagy a vétlen, illetve az elmérgesedett viszony miatti szándékos károkozás. Nem ritka, hogy a bérlő a megegyezés ellenére állatot tart az ingatlanban, eláztatja a szobát, vagy eldugítja a vízvezetéket, jelentős anyagi kárt okozva ezzel az ingatlan tulajdonosának. Olyan is előfordul, hogy a bérlő kisebb értékű tárgyakra cseréli a lakás tartozékait, például a 120 centis képátlójú tévéből a bérlet végére 70 centiméteres lesz. Noha a kaució (óvadék) kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy abból fedezzék az okozott károkat, sok esetben annak szokásos mértéke (háromhavi bérleti díj) nem téríti meg a tulajdonos tényleges kárát.

Albérlet adó kalkulátor ITT található

A tulajdonosok többsége nincs tisztában azzal, hogy nemcsak lakás kiürítésére lehet biztosítékot kérni, hanem a nemfizető bérlővel szemben is lehet már előre védekezni jogi garanciákkal. A bérlő által tett egyoldalú nyilatkozat, és a közvetlen végrehajtás kiterjeszthető arra az esetre is, ha a bérlő elmaradna a bérleti díjjal vagy a rezsifizetéssel. 


„A tulajdonosnak az ingatlan és a berendezési tárgyak értéke, a bérleti díj mértéke és a szerződés időtartama alapján érdemes átgondolnia, hogy mi lehet számára a legnagyobb kockázat és mekkora értékben kér jogi garanciákat” – hangsúlyozza Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Ez aztán vagy a bérleti szerződésbe, vagy az azt kiegészítő kötelezettségvállalási nyilatkozatba belefoglalható. 
Bár a magyar jogban nem kötelező közjegyző által készített közokiratba foglaltatni a lakásbérleti szerződéseket, a gyakorlatban számos előnye van, nemcsak a bérbeadó, hanem a bérlő szempontjából is. Nem követelhetnek tőle például többet, vagy mást, mint amiben megállapodtak és sokkal könnyebben tudja bizonyítani, hogy van jogcíme az ingatlan használatára. A szerződés elkészítésekor a közjegyző nem az egyik fél megbízottjaként jár el, hanem pártatlan jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez.

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás: