Így hozd ki a legtöbbet az otthonteremtési támogatásából

A január elsejétől életbe lépett új otthonteremtési program keretében a családok akár 10 millió forint támogatást is igényelhetnek a tetőterek beépítéséhez, többgenerációs otthonok kialakítására. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint azonban a kivitelezési munkálatok megkezdése előtt számos fontos, tudatos döntést kell meghozni annak érdekében, hogy egy élhető, funkcionális és minden igényt kielégítő családi fészek legyen a végeredmény.

Így hozd ki a legtöbbet az otthonteremtési támogatásából

Szakértő bevonása már a tervezési szakaszban is szükséges

Otthonunkat hosszú időre, akár egy életre is építhetjük, így rendkívül fontos, hogy átgondolt

tervek alapján, magas minőségű építőanyagok használatával készüljön.

„A tetőtér beépítése ráadásul összetettebb feladat, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, hiszen jó elosztású, funkcionális tereket kell kialakítanunk egy meghatározott négyzetméteren úgy, hogy közben minimálisra csökkentsük a holttereket. Mindeközben arra is törekednünk kell, hogy a hasznos alapterület minél nagyobb legyen, így az ingatlan értéke is növekedni tudjon. A jogszabályban foglaltak szerint ugyanis csak azok a területek számíthatók ebbe, ahol a belmagasság legalább 1,90 méteres” - mondják az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint rendkívül fontos éppen ezért, hogy már a tervezési fázisba is bevonjunk építész, illetve belsőépítész szakértőket.

Magas minőségű belső szigetelőanyagok, parketta-szigetelés

A kész tervekkel a kezünkben a beépítendő, illetve felhasználandó építőanyagok kiválasztásában is érdemes tanácsokat kérni. A tetőtereket ugyanis a homlokzati hőszigeteléssel ellentétben belülről is szükséges szigetelni. Az anyagválasztás során magas minőségű, energiahatékonyságot garantáló, ugyanakkor vékonyabb kivitelű hőszigetelő megoldást ajánlott használni annak érdekében, hogy az élettér, illetve a belmagasság ne csökkenjen le drasztikusan. Érdemes az építőanyag-kereskedésekben a különböző tetőtéri szigetelőanyagokról tájékozódni, és az adott tetőtér sajátosságait figyelembe véve választani, ugyanis ma már a klasszikus kőzetgyapot és üveggyapot mellett további, energiahatékonyságot fokozó szigetelési megoldások is elérhetőek:  ilyen például a  PIR vagy PUR keményhab tábla, amellyel megszakítások nélküli, összefüggő, homogén, hőhídmentes hőszigetelő réteg hozható létre a tetőkben, az eddig megszokott szigetelőanyag vastagságoknál vékonyabb réteggel.

Az újHÁZ Centrum szakértői szerint tudatos építőanyag vásárlással rendkívül sokat tehetünk környezetünk védelméért, az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért is és jelentős lépésekkel kerülhetünk közelebb a mindannyiunk számára fontos fenntarthatósági célok eléréséhez, egy élhetőbb világért.

„Az energiahatékonyság mellett számos érv szól. Alapelvünk, hogy a házra hosszútávú befektetésként kell tekinteni, így az építőanyagválasztáskor nem a pillanatnyi szabályozást, hanem az évtizedekre fennálló előnyöket érdemes figyelembe venni” – mondják. Hozzáteszik, a hőszigeteléssel és más energiatudatos megoldással nem csak jelentős mértékű rezsiköltséget takaríthatnak meg az ingatlantulajdonosok, de a befektetés azonnal meg is térülhet azáltal, hogy az ingatlan értéke nő.

„A tetőterek szigetelésekor gyakran elfelejtik, vagy nem kap kellő hangsúlyt a padló hangszigetelése, ugyanakkor egy többgenerációs családi ház esetében különösen fontos az, hogy a földszinten élő szeretteink nyugalmát garantálni tudjuk még akkor is, ha a tetőtérben a gyerekek szaladgálnak, játszanak” - mutatnak rá a szakértők. Hozzáteszik: a hangszigetelő padlóalátétek segítségével a zaj nagymértékben csökkenthető vinyl és laminált padló, valamint padlószőnyeg esetében is.

Az ablakválasztás szempontjai

Nem mindegy az sem, hogy a tetőtérbe milyen ablakokat építünk be. Az energiahatékonyság mellett a biztonság a másik legfontosabb szempont. „A gyerekek miatt mindenképpen ajánlott olyan nyílászárót választani, amely biztonsági, rétegragasztott üveggel van ellátva, a kilincsei pedig fent találhatók” - húzzák alá az újHÁZ Centrum tanácsadói, akik kiemelik azt is, hogy az egyes helyiségekben más-más ablaktípus lehet praktikus. Magas páratartalom esetén - így konyhákba és fürdőszobákba – poliuretán bevonatú változatok ajánlottak, a legnaposabb helyiségekbe pedig olyan ablakok beépítését javasolják, amelyek jó hőtartó képességgel rendelkeznek, így segítségükkel nyáron a tetőtér kevésbé fog átmelegedni. Ezek rendkívül jól kiegészíthetők az igényeknek és az ízlésnek leginkább megfelelő árnyékolókkal, melyekből ma már egészen speciális típusok találhatóak: mint például a fényzáró roló, amely szinte teljesen lezárja a fényt, vagy a fényzáró energiaroló, amely a tetőablak hőszigetelő képességét is javítja. De választhatunk tetőtéri ablakunkra a klasszikus redőnyt vagy annak speciális formáit, mint például a hálós redőny. Egy külső hővédő roló pedig akár 76%-kal mérsékeli a besugárzó hőt és akár 5 fokkal is hűvösebb lehet a levegő a szobában.

 

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Új módszer segíthet több millió asztmás betegen

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban.
2024. 05. 07. 08:30
Megosztás:

Az OTP Bank megújította a Selfie számlanyitási megoldását

Az OTP Bank megújította és ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé is tette a már 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást ügyfelei számára.
2024. 05. 07. 07:30
Megosztás:

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 07:10
Megosztás:

Nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában

Éves összevetésben 14,66 százalékkal nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában, és 6,78 százalékkal kevesebb gazdasági társaságot hoztak létre - közölte hétfőn az Országos Cégnyilvántartó (ONRC).
2024. 05. 07. 07:00
Megosztás:

128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon

Mintegy 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai - más fővárosi közszolgáltató cégekkel és önkéntesekkel együtt április 21-én és 28-án a főváros kiemelt forgalmú közterületein és a 4-es 6-os villamos - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.
2024. 05. 07. 06:00
Megosztás:

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavaly óta - a többi uniós tagállamhoz hasonlóan - a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Újabb trükkel próbálkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. 05. 07. 05:00
Megosztás:

Az EB kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
2024. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban.
2024. 05. 07. 03:30
Megosztás:

„Túlfutásjárvány” szedi áldozatait a hazai autóparkban

Az autópark öregszik, az autóra fordítható pénz pedig csökken. Ennek fényében a túlfutás szinte járványszerűen terjed idehaza, egyre gyakrabban okozva komoly kárt, de potenciálisan akár tragédiát is. Az itthoni helyzetet a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László foglalta össze. Mivel az Autonet nemcsak a hazai piacot kiszolgáló 4 nagy alkatrészimportőr egyike, hanem több márkafüggetlen szervizhálózatot is üzemeltet, a szakértő minden oldalról jelentős rálátással bír a magyar autóállományra.
2024. 05. 07. 03:00
Megosztás:

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás: