Félelmetes emelkedésben a világpiaci élelmiszerárak

Már kilenc hónapja drágulnak az élelmiszerek a nemzetközi piacokon, azon belül is főleg a cukor és a növényi olajok – számolt be az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Félelmetes emelkedésben a világpiaci élelmiszerárak

A FAO élelmiszerárindex, ami a nemzetközileg legjelentősebb élelmiszerek havi árváltozását követi, 2,4%-kal emelkedett, 26,5%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet.

Miután zsugorodott a termelés a legfőbb előállító országokban, és Ázsia erős keresleti nyomást helyez a piacra, a cukor árindexe 6% fölött emelkedett. A termelés várható magára találása Thaiföldön és a kimagasló termés Indiában valamelyest tompította a drágulást.

A növényi olajok ára 6,2%-os drágulással 2012 áprilisa óta nem látott magasságot ért el. Többet kértek a pálma-, szója-, repce- és napraforgóolajért is.

A FAO tejtermék-árindex 1,7%-kal nőtt Kína vaj iránti keresletének megugrásával, mely szűkös nyugat-európai készletekkel párosult. Eközben a sajt ára csökkent, főként az Egyesült Államok bőséges tartaléka nyomán.

A gabonafélékért átlagosan 1,2%-kal kértek többet a világpiacon januárhoz képest. A cirok ára 17,4%-kal ugrott meg Kína magas exportigénye miatt. Eközben a kukorica, búza és rizs ára stabil maradt.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!

A húsféléknél 0,6%-os drágulást regisztrált a FAO miután a marha- és birkahús elérhetősége beszűkült. Ezzel szemben a sertéshús iránti kereslet visszaszorult, főleg Kínában, és részben az ázsiai exporttilalom folyományaként a felhalmozódott németországi sertéshús-készletek miatt.

Jó kilátások a 2021-es búzatermésre

A FAO kiadta a Gabonakészletek és -igények gyorsjelentést is, mely friss adatokkal szolgál a globális termelésre, fogyasztásra, kereskedelemre és készletekre vonatkozóan.

A világ búzatermelése 2021-ben várhatóan új rekordot dönt 780 millió tonnával, ahogy az Európai Unió termelésnövekedése ellensúlyozza a kedvezőtlen időjárás tépázta oroszországi termelést. Dél-Afrikában sosem látott mennyiségű kukoricatermés várható és Dél-Amerikában is átlag felett lehet a termelés. Az északi féltekéről még nincsenek adatok.

Egy gyorsjelentés további részleteket és becsléseket közöl. Ebből érdemes kiemelni, hogy a tavalyinál nagyobb gabonatermést várnak szakértők, 1,9%-os növekedéssel elérheti a 2 761 millió tonnát is köszönhetően a vártnál jobb nyugat-afrikai kukorica-, indiai rizs-, és térségünk búzatermésének.

Az alacsony jövedelmű élelmiszerhiányos országokban több gabonára van szükség

A FAO piaci és kereskedelmi egysége kiadta a legfrissebb negyedéves termény és élelmezési helyzet előrejelzését is.

Ebben arról írnak, hogy az 51 alacsony jövedelmű és élelmiszerhiányos ország összesített gabonatermelése 3%-ot bővült tavaly elérve az 502,4 millió tonnát, miután a jó termés Dél-Afrikában és a Közel-Keleten ellensúlyozta Közép-Afrika negatív tendenciáit. Mindemellett az összesített importigényük 74,1 millió tonnával nőtt, főként a Távol-Keleten és Nyugat Afrikában.

A korai termelési előrejelzések alapján jó év áll előttünk, ellenben az aszály-közeli állapotok Afganisztánban és Madagaszkár déli részén aggodalomra adnak okot.

A jelentés 45 országot sorol fel, melyek külső élelmiszersegélyre szorulnak: Afganisztán, Banglades, Burkina Faso, Burundi, Csád, Dzsibuti, Eritrea, Etiópia, Guinea, Haiti, Irak, Kamerun, Kenya, Közép-afrikai Köztársaság, Kongó, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság, Libanon, Lesotho, Libéria, Líbia, Madagaszkár, Malawi, Mali, Mauritánia, Mozambik, Mianmar, Namíbia, Niger, Nigéria, Pakisztán, Szenegál, Sierra Leone, Szomália, Dél-Szudán, Szudán, Szíriai Arab Köztársaság, Szváziföld, Tanzániai Egyesült Köztársaság, Uganda, Venezuela, Jemen, Zambia, Zimbabwe és Zöld-foki Köztársaság.

Erős negyedévet zárt a Disney, de mégis adják

A Disney ma piacnyitás előtt tette közzé 2024-es pénzügyi évének második negyedéves számait.
2024. 05. 08. 04:30
Megosztás:

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás: