A koffein hatásai: Egészséges, vagy káros? Derítsük ki!

A koffein egy természetes élénkítőszer, amely ma már szerves része az átlag ember mindennapi étrendjének. Ennek egyik legfőbb oka a kávé, hiszen hazánkban nagyságrendileg minden második felnőtt kávézik. Az tehát kijelenthető, hogy a kávét mindannyian szeretjük, de vajon a testünk is?

A koffein hatásai: Egészséges, vagy káros? Derítsük ki!

Bár magát a koffeint csak az 1800-as években fedezték fel és mutatták ki, a kávét már legalább ötszáz – egyes elméletek szerint akár több ezer – éve ismerjük, termesztjük és fogyasztjuk.

Azonban nem csak a kávé tartalmaz koffeint, hanem a tea is, amely még ősibb eredetű. Egyes feljegyzések szerint akár 5000 éves is lehet az első megfőzött tea készítmény. A koffein ezenkívül megtalálható még a különböző üdítőitalokban, energiaitalokban és a kakaóban is!

A kérdés csak az, hogy vajon milyen pozitív és negatív hatásai vannak a koffeinfogyasztásnak?

A koffein hatása 

Egy csésze kávéban körülbelül 100 mg koffein található.

Ehhez képest a teában ennek a mennyiségnek csupán a negyede, körülbelül 26 mg található, de ez természetesen attól is függ, hogy milyen teáról beszélünk. 

A legtöbb főzött, gyógynövény-jellegű teában egyáltalán nem található koffein, míg a legerősebb teafélében, a fekete teában a kávéban található koffein mennyiség körülbelül fele található – tehát egy csészében nagyjából 47 mg.

Nagy általánosságban véve a 200 mg alatti napi koffeinbevitelt alacsonynak tekintik, a 200-300 mg közötti értéket közepesnek, a 300 mg feletti napi koffeinfogyasztást pedig már magasnak szokták minősíteni a szakemberek.

Ezek alapján könnyű kiszámolni, hogy napi 1-2 csésze kávé még alacsony koffeinbevitelnek számít, de a 3-nál több csésze már magas. 

Miért fontos ez?

Azért, mert a koffein egészségügyi hatásait is ez alapján szokták kiértékelni.

A koffein pozitív hatásait mindannyiunk érzi, aki rendszeres kávéfogyasztó:

- Nagyobb éberség

- Magasabb energiaszint

- Fokozottabb koncentráció

- Gyorsabb reakcióidő

- Élesebb memória

- Jobb fizikai teljesítmény

Vannak azonban olyan pozitív hatások is, amelyekről jóval kevesebb szó esik – például a bél mikrobiom egészsége. 

Nem csoda tehát, hogy az átlag emberek mellett a sportolók is előszeretettel használják.

A magas napi koffeinbevitel azonban sok olyan tünetet okozhat, ami negatív hatással van a szervezetre. Minél több koffein van ugyanis a szervezetünkben, annál nagyobb eséllyel érezhetünk feszültséget és szorongást.

Egy felnőtt ember szervezetéből körülbelül 3-7 óra alatt ürül ki, ezért célszerű a nap vége felé közeledve már mellőzni, ugyanis álmatlanságot okozhat.

A koffeint általában italokkal együtt szoktuk bevinni a szervezetünkbe, ezért a legtöbben nem is gondolnánk, hogy túlzott fogyasztása dehidratációt okozhat, aminek egyik leggyakoribb tünete a fejfájás. Ez az oka annak, hogy a legtöbb kávézóban egy pohár vizet is adnak a kávé mellé.

Természetesen minden ember szervezete máshogy reagál a koffeinre – más koffein-érzékenységgel rendelkezünk. Emiatt mindenkinek más a tűréshatára. Emellett az is fontos, hogy az adott személy szervezete mennyire van hozzászokva a koffeinhez, illetve a személy egészségügyi kondíciói is fontos tényezőnek minősülnek.

A magas koffeinbevitel ugyanis egyes esetekben emésztési problémákat okozhat, de az szinte mindenkire igaz, hogy megnövekszik tőle a pulzusa. Emiatt a magas vérnyomásban szenvedő embereknek fokozott óvatossággal kell eljárniuk, amikor például a napi kávémennyiségről van szó, és mindenképpen érdemes konzultálniuk a kezelőorvosukkal a koffeinfogyasztás esetleges hatásairól.

Ugyanez elmondható a terhes, illetve szoptató nőkre is, hiszen a felnőtt szervezet 3-7 órájához képest a csecsemők szervezetében akár 65-130 órán át is jelen van a stimuláns.

A koffein tehát egy hihetetlenül jól működő élénkítőszer, ami megkönnyíti a fizikai és mentális munkavégzést, ám érdemes mértékkel fogyasztani, különös tekintettel azokra, akik valamilyen oknál fogva veszélyeztetettek lehetnek.


Nemzetközi rendfenntartó erők léphetnek be a Gázai övezetbe

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta az úgynevezett nemzetközi stabilizációs erő (International Stabilization Force - ISF) korlátozott gázai telepítését egy kísérleti program keretében - jelentette az izraeli katonai rádió.
2026. 07. 26. 22:00
Megosztás:

A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésére tett erőfeszítések szempontjából - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Navaluenga településen felállított parancsnoki központban tett látogatását követő sajtótájékoztatón vasárnap.
2026. 07. 26. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, a hegyvidék volt a legnépszerűbb júniusban

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom júniusban: a vendégéjszakák száma ebben a hónapban először haladta meg a kétmilliót, a forgalom legnagyobb részét a hegyvidéki üdülőhelyeken regisztrálták - írták vasárnap szlovén lapok a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2026. 07. 26. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás: