Megjelent a nyugdíjtörvény módosítása - így változik a nyugdíj számítása 2021-ben

Sokan várták már idén is a jellemzően minden évben március közepén esedékes Magyar Közlönyt, melyben hivatalosan publikálják az adott évi (most épp a 2021. évi) nyugdíj számításához nélkülözhetetlen un. valorizációs szorzószámokat, melyek a nyugdíjba vonulók nyugdíjának kiszámításának egyik legfontosabb pillére. Mik is ezek a valorizációs szorzószámok és hogyan befolyásolják a nyugdíjba vonulók nyugdíját 2021-ben is?

Megjelent a nyugdíjtörvény módosítása - így változik a nyugdíj számítása 2021-ben

Mit jelent a valorizációs szorzó és hogyan befolyásolja a nyugdíj számítását?

A jelenleg hatályos 'nyugdíjtörvény' (pontosabban fogalmazva az 1997. évi LXXXi. törvény a Társadalombiztosítási nyugellátásról) szerint a nyugdíj kiszámítása alapvetően két nagy pilléren áll. Mitől is függ tehát az, hogy kinek éppen mekkora nyugdíjat állapítanak meg? Mielőtt nagyon belemennénk a jogi magyarázkodásba (amire sokan nem is kíváncsiak), gondoljuk át józan paraszti ésszel, hogy mitől is függhet valakinek az un. állami nyugdíja? 

Az állami nyugdíj lényege józan paraszti ésszel

Ha nagyon egyszerűen szeretnénk elmagyarázni a nyugdíj számításának lényegét, akkor a következőket kell átgondolnunk.

Kinek adjon az állam több nyugdíjat? Annak aki többet dolgozott életében vagy annak aki keveset? 

Kinek adjon az állam több nyugdíjat? Annak aki többet keresett (azaz több járulékot fizetett be a közösbe) vagy annak, aki keveset (és ezzel kevesebb járulékot fizetett be)? 

A jelenlegi nyugdíjtörvény tehát két pilléren áll és azt mondja:

- a nyugdíj nagyságának egyik pillére a kereset, jövedelem nagysága (tehát azt vizsgálják, hogy a nyugdíjba vonulónak mennyi volt az un. életpálya jövedelme, azaz hivatalosan mennyit keresett aktív élete során)

- a nyugdíj nagyságának második pillére az elismert szolgálati évek száma (azaz a törvény által szolgálati évnek minősülő évek nagysága)

Mi történik minden év márciusában, így most, 2021-ben is? 

Az előző pontban elmondtuk, hogy a nyugdíjak megállapításának egyik paramétere az, hogy ki mennyit keresett az aktív élete során. Azaz a nyugdíj kiszámításakor megnézik (évről évre haladva), hogy ki mennyit is keresett egy adott évben. 

Nézzünk egy példát és érthető lesz!

Tegyük fel, hogy (példa) Mikorka Kálmán 2021-ben nyugdíjba vonul és szeretnék megállapítani a nyugdíját. A 'rendszerben' azt látják, hogy Mikorka Kálmán az alábbi jövedelmeket kapta:

1980-ban: 13.650 Ft 

1981-ben: 17.890 Ft

1982-ben: 22.450 Ft stb. stb. stb (tehát évről évre megvizsgálják a nyugdíj alapját képező jövedelmeket)

Ugye itt azt látjuk, hogy évről évre más és más jövedelme volt az illetőnek, mely általában növekedett, melynek oka nagyrészt a bérinfláció volt (természetesen más hatások is befolyásolhatták a bért, de az infláció alapvetően hozzájárult a bérek általános emelkedéséhez). 

És itt jön az izgalmas törvényi szabályozás

A nyugdíj kiszámításához tehát a törvény szerint figyelembe kell venni a naptári évi kereseteket, melyeket az adott évben (ez most épp 2021) a valorizációs szorzószámok értékével kell megnövelni. Tehát ezért fontos, hogy most megjelent a Magyar Közlöny, melyben a 2021-es valorizációs szorzókat publikálták, amelyek a következők:

Valorizációs szorzószámok 2021-ben (az idei évben megállapításra kerülő nyugdíjak esetén)

Mit jelentenek az egyes valorizációs értékek adott naptári évben?

A nyugdíjak számításakor az adott naptári évek kereseteit az adott évhez tartozó szorzószámmal korrigálják, ezzel - nagyon leegyszerűsítve - a múltbéli évek jövedelmeit "hozzák föl" a mai értékükre. Így a példánkban említett Mikorka Kálmán frissnyugdíjas esetében az 1981-es 17.890 Ft jövedelmét a táblázatból is kiolvasható értékkel (66,943) megszorozva kapjuk meg az 1.197.610 Ft-os valorizált értéket, melyet a nyugdíj számításakor figyelembe vesznek.

Ugye, hogy nem is olyan bonyolult?

IDE kattintva a nyugdíj 2021-évi számításával foglalkoztunk érthetően.

ITT nyugdíj kalkulátort találsz.


Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás: