Beszéljünk a babaápolásról!

A legtöbb szülő babája születését megelőzően alaposan átnézi, mérlegeli, mire lesz szüksége a babaápolás során.

Beszéljünk a babaápolásról!

Tudatosan igyekeznek körbejárni a babák életével kapcsolatos minden témakört, így tanulmányozzák a ruházkodást, bababútorral kapcsolatos termékeket, szállítóeszközöket, illetve sokan a babaápolással kapcsolatban is szeretnék megtalálni a természethez legközelebb álló illat- és káros anyagtól, tartósítószertől és színezőanyagtól mentes, legjobb megoldást.

Babaápolás az első napokban

A baba születésekor figyelembe kell venni azt, hogy az újszülöttek bőre rendkívül érzékeny lehet az idegen anyagokkal szemben, ezért az egyik legfontosabb itiner a tudatos szülők számára az, hogy próbáljanak meg olyan termékeket találni, amelyekkel minimalizálhatják a káros anyagok hatását. A fiatal csecsemőknél nem is feltétlenül csak az idegen szín-, illat- vagy egyéb termékek alapanyagaként használt anyagok válthatnak ki allergiás reakciót, hanem egyszerű növényi összetevők is, ezért érdemes azt figyelni, hogy melyik termék, mely korai életszakaszban ajánlott.

A kisbabák kezdeti érzékenysége kicsit idősebb korban változik, de azért a fokozott figyelem a kozmetikumok összetevőivel kapcsolatban mindenkor nagyon fontos, nem csak baba-, de még kisgyermekkorban is. 

Miután egyre több gyermeknél jelentkezik ekcémás tünet, sok szülő, ha nem is gondolta volna, de szükségszerűen oda kell, hogy figyeljen arra, milyen termékeket használ gyermekénél. Sok esetben szükséges a bio vagy teljesen természetes összetevőkből álló készítmények használata. 

Pár lépéssel, amiről nem is gondolnánk, hozzá tudunk járulni babánk természetes ápolásához. Például, ha kiiktatjuk életünkből az öblítőt, és a természetes alapú mosószer mellett inkább ecettel vagy öblítő nélkül mossuk át a ruhákat.

Szintén a természetes babaápolás része lehet, ha az illatos és krémmel átitatott popsitörlő helyett forralt, majd lehűtött vizes vattakoronggal töröljük át a baba bőrét. A vízben akár egy csepp, baktérium- és gombaölőként is használt teafaolaj cseppentése is megengedett, azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy az illóolajok használata leginkább két hónapos kortól megengedett. Abban, hogy pontosan melyik olajat mikor érdemes használni, illetve melyik megengedett, aromaterapeuta és a védőnő tanácsát is érdemes kikérni.

Babaápolási termékek a természet erejével

A babaápolási termékekre szakosodott gyártók felismerték, hogy manapság a szülők nagy gonddal választják ki azt a terméket, amelyet használni szeretnének a kisbabájuk ápolására. Talán ennek köszönhető, hogy az üzletek polcain már nagyobb arányban találhatóak azok a készítmények, melyek a természetes anyagok felhasználását részesítik előnyben, így a legtöbb termék alkotóeleme leginkább a sheavaj, a különböző jótékony hatású tiszta illóolaj és különböző gyógynövények.

Bármelyik termékre is esik a választásunk, az alkotóelemek áttekintése használat előtt minden esetben nagyon fontos, hogy tudatos fogyasztóként olyan készítményt használjunk a babánk ápolásakor, amely nem tartalmaz káros anyagokat.

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás: