Rossz úton jár, aki politikai szálakat keres az MVH őrizetbe vett dolgozójának ügyében

Budai Gyula szerint nincsenek politikai szálai a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett vezető beosztású dolgozója és három társa ügyének.
2013. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Minek örülnek a vállalkozók Csehországban?

Többnyire optimistán tekintenek a jövőbe a cseh vállalkozók: többségük azzal számol, hogy a jövő évben véget ér a recesszió, bővítik vállalkozásaikat és mintegy 50 százalékuk új alkalmazottak felvételét is tervezi - derült ki abból a felmérésből, amelyet az Év Vállalkozója címre tavaly jelölt több mint száz vállalkozó körében készített az EY könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó.
2013. 10. 14. 19:05
Megosztás:

Nagyot esett az OTP - miért?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,30 pontos, 0,47 százalékos csökkenéssel, 18 550,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
2013. 10. 14. 18:45
Megosztás:

A cseh Telefónica eladását tervezi a spanyol anyacég

A Telefónica spanyol távközlési csoport azt tervezi, hogy eladja a Telefónica Czech Republic társaságban lévő 69 százalékos részvénycsomagját - közölte a cseh CTK hírügynökség prágai pénzügyi körökre hivatkozva.
2013. 10. 14. 18:25
Megosztás:

Amerikai költségvetési vita - a magas hiányú felzárkózók kerülnének bajba csőd esetén

Az Egyesült Államok technikai államcsődje esetén a magas folyómérleg-hiányokat görgető felzárkózó gazdaságok kerülnének a legnagyobb bajba, a várható következmények megítéléséhez azonban különbséget kell tenni a néhány napos törlesztési késedelem és az elhúzódó csődhelyzet között - állapították meg hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
2013. 10. 14. 18:03
Megosztás:

Pénztárgépek - a jogszabály szerinti türelmi idő állt a vállalkozások rendelkezésére

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a jogszabályba iktatott türelmi időnek köszönhetően a szeptember hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy megtalálják és megrendeljék az igényeiknek megfelelő pénztárgépet.
2013. 10. 14. 17:43
Megosztás:

Európát lekörözve erősödött tovább a magyar BMI

Váratlan csúcsot produkált a magyar feldolgozóipari index szeptemberben – az elmúlt hónapok viszonylag átlagos adatai után 54,5 pont lett a BMI, ami nem csak az előrejelzéseket szárnyalja túl, de Európát is lepipálja - jelentette a tablazat.hu ipari beszerző portál szakértője Kócsi Norbert.
2013. 10. 14. 17:20
Megosztás:

Idén jelentős nyereségnövekedést tervez az Euronics üzemeltetője

Az idén hatvan százalékkal nagyobb, félmilliárd forint feletti nyereséget tervez a veszprémi székhelyű Vöröskő Kft., a műszakicikk-kereskedelmi hálózat nettó árbevétele pedig várhatóan 35 milliárd forintra nő a 2012-es 32,4 milliárd forintról.
2013. 10. 14. 16:48
Megosztás:

Diákhitel Központ: már csak egy nap van hátra az októberi hiteligénylési határidőig

Már csak egy napig, október 15-éig adhatja le diákhitel igénylését az, aki november 15-éig pénzhez szeretne jutni - hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2013. 10. 14. 16:25
Megosztás:

A Wizz Air rajong a téli sportokért - a sífelszerelés ingyen utazik

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaság csoportja ma bejelentette új, kifejezetten a téli sportok szerelmeseinek szánt ajánlatát. A légitársaság minden október 14-én és 15-én (éjfélig) intézett, a 2013. november 1-től 2014. március 31-ig tartó téli időszakra szóló foglalásnál teljes egészében elengedi a sífelszerelések szállítási díját - olvasható a légitársaság sajtóközleményében.
2013. 10. 14. 16:03
Megosztás:

A húsipar termelése csak áfacsökkentéssel növekedhet

A húsipari szakmai szervezetek szerint a sertés- és a baromfihús, valamint az ezekből készült hústermékek általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentése nélkül a hús- és baromfiipar termelése nem növelhető, sőt talpon maradása is kétséges.
2013. 10. 14. 15:40
Megosztás:

Közel százfős létszámbővítést hajtott végre a Kézmű Nonprofit Kft.

Közel száz fővel növelte az idén dolgozói létszámát a budapesti Kézmű Nonprofit Kft., az ország legnagyobb könnyűipari vállalata így már összesen csaknem 4500 embert foglalkoztat, akik háromnegyede megváltozott munkaképességű - tájékoztatta Varga Lajos ügyvezető igazgató az MTI-t hétfőn.
2013. 10. 14. 15:17
Megosztás:

Ismét az infláció akadályozta a kamatcsökkentést

Az orosz jegybank nem változtatott az 5,5 százalékos alapkamaton hétfőn, a továbbra is magas infláció miatt. Az alapkamat ezzel már 13. hónapja nem változott.
2013. 10. 14. 15:04
Megosztás:

A CBA komoly lehetőséget lát az orosz piacon

Belátható időn belül Hungarikum Delikát üzletet kíván nyitni Moszkvában a CBA Kereskedelmi Kft, hogy ott árusíthassa az orosz piacon leginkább keresett magyar élelmiszeripari termékeket - mondta Fodor Attila, az áruházlánc kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek.
2013. 10. 14. 14:45
Megosztás:

Külföldi sajtó Magyarországról

Hogyan falta fel Orbán Viktor a szélsőjobboldalt címmel közölt elemzést a Libération című francia lap, míg a Der Tagesspiegel című német liberális lap a Krétakör társulat Korrupció című produkciójának premierjével kapcsolatban közölt budapesti riportot.
2013. 10. 14. 14:22
Megosztás:

Fejlesztik a csapadékvízelvezető-rendszert Nyíregyházán

Mintegy 400 millió forintos költségből fejlesztik a csapadékvízelvezető-rendszert Nyíregyházán - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
2013. 10. 14. 14:03
Megosztás:

Felavatták a Rehau győri gyárát

Felavatták a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában hétfőn. A 60 millió euróból (18 milliárd forint) egy év alatt épült üzemben az Audi több modelljéhez gyártanak lökhárítókat - olvasható az NGM közleményében.
2013. 10. 14. 13:44
Megosztás:

Újabb midibuszokat exportál a Rába Svédországba

A korábbi kedvező minőségi és üzemeltetési tapasztalatok után újabb megrendelést kapott a Rába Jármű Kft. a svéd Vinga Bus-tól S91 típusú midibuszok szállítására. A jármű ma az egyetlen olyan magyar fejlesztésű autóbusz, amit magyar gyártó értékesíteni tudott a külpiacokon, és amelyre nemzetközi szinten igény van. A járműveket 2014 tavaszán szállítja a Rába, azt követően pedig biztosítja a szerviz- és pótalkatrészhátteret is - olvasható a BÉT honlapján.
2013. 10. 14. 13:10
Megosztás:

Beszakadt a Peugeot árfolyama az állami tulajdonszerzés hírére

Több mint 11 százalékot estek hétfőn a PSA Peugeot-Citroen részvényei, miután olyan értesülések jelentek meg, hogy a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern 3 milliárd eurós tőkeemeléssel tulajdonrészt szereznének a nehézségekkel küzdő francia autógyártóban.
2013. 10. 14. 12:48
Megosztás:

Rezsicsökkentés - Szájer: az alkotmánymódosítás nem elég, kormányzati lépések is kellenek

Szájer József szerint a rezsicsökkentés megvédéséhez nem elegendő a kérdés alkotmányba foglalása, kormányzati lépésekre is szükség van.
2013. 10. 14. 12:24
Megosztás: