Beszállt a buliturizmusba A Sziget Kft
Többségi tulajdonos lett a Sziget Kft. abban a közelmúltban alakult cégben, amely az eddig elsősorban az egyetemisták külföldi partysítáborainak szervezéséről, "buliturzmusi" tevékenységéről ismert MEEX tevékenységeit integrálta.
Kiemelt ügy lett a Déli Áramlat
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a kormány a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték 229 kilométeres magyarországi szakasza kiépítéséhez és üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Főosztálya az MTI-vel csütörtökön.
November elsejétől visszamenőlegesen emelkedik a nyugdíj
November elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtökön megjelent számában.
Lezajlott az Orbán-Merkel találkozó
Az Európai Uniót és a gazdaságpolitikát érintő kérdéseké volt a főszerep Angela Merkel és Orbán Viktor csütörtöki berlini találkozóján, de a felek nyílt párbeszédet folytattak a választójog és a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről is.
Elemzők - leállt a német gazdasági bővülés
A német gazdaság növekedése leállt a második félévben, jövőre pedig csak szerényen bővül - vélték a Reuters által megkérdezett szakértők.
Barroso kiáll a szociális piacgazdaság mellett
Az európai szociális piacgazdaság mellett állt ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben, az Európa barátai nevű független elemző központ tanácskozásán elmondott beszédében.
Az OTP nélkül mozdulatlan maradt volna a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,33 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 19.149,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
1,7 millió hordóval nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) csütörtökön azt közölte, hogy az olajtartalék 1,7 millió hordóval bővült az október 6-áig tartó héten az egy héttel korábbihoz képest, míg az elemzők szerényebb, 0,6 millió hordós növekedést vártak.
Új oktatótermeket adtak át az Opel szentgotthárdi gyárában
Új oktatótermeket avattak csütörtökön az Opel Szentgotthárd Kft. gyárában - tájékoztatta az MTI-t a gyár szóvivője.
Megújul a Budapest-Esztergom vasútvonal
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukciójának első ütemét; a fejlesztés összege több mint 56 milliárd forint, a beruházás 2014 augusztus végére készülhet el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön
1000 milliárd forint felett a lakosság állampapír-állománya
A lakosság kezében lévő magyar állampapírok állománya névértéken számítva meghaladja az ezermilliárd forintot az Államadósság Kezelő Központ Zrt. adatai szerint
Ismét érdemes lehet Apple részvényt venni
Hónapok óta tartó szárnyalás ért véget azzal, hogy szeptember második felén csökkenésnek indult az Apple árfolyama, ráadásul az elmúlt napokban az esés sebessége még fel is gyorsult néhány kedvezőtlen hír hatására. Azonban az esést megfogta az emelkedő trendvonal alja és egy fordulós jelzés látszik kirajzolódni a grafikonon. Véleményünk szerint az elmúlt két hét korrekcióját érdemes kihasználni és vételi pozíciókat nyitni a jelenlegi árfolyamon - olvasható az Erste elemzésében.
A FED húzhatja az árfolyamokat
A jegybanki könnyítéseknek köszönhetően a következő időszakban emelkedhet az USA-ban az infláció, ez pedig a dollár gyengülésével járhat. Mit is jelent ez pontosan?
A külföldieknek is vonzó lehet a prémium euró államkötvény
A prémium euró államkötvény a külföldi befektetőknek is kaput nyit, s az ígért 5 százalék körüli kamatszint versenyképes a nemzetközi piacon - felelte Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója az MTI kérdésére csütörtökön.
Egyszerűsödhet a külföldi oklevelek és bizonyítványok elismerése
Egyszerűsödhet a jövőben a külföldi oklevelek és bizonyítványok elismerése - az erről szóló csütörtökön közzétett törvényjavaslatot október 17-ig lehet véleményezni.
Jelentősen estek a PC eladások - Windows 8-ra vár a piac
Világszerte jelentősen visszaesett a személyi számítógépek értékesítése az előző negyedévben az okostelefonok és a táblagépek rohamos előretörése, illetve a Windows 8 operációs rendszer piacra dobását megelőző kereslet-visszatartás miatt.
Kitörésben az OTP, közel az 5000-es célárfolyam
Közel 10 milliárdos forgalmat csinál az OTP, ami mögött egy lehetséges, novemberi IMF megállapodás áll. Az emelkedésből a többi papírunk kimarad.
USA - Szeptemberben második hónapja emelkedtek az import árak
Az egyesült Államokban szeptember folyamán az import árindex 1,1 százalékkal emelkedett, a felülvizsgált augusztusi szintén 1,1 százalékos emelkedést követően. Elemzők mindössze 0,7 százalékos emelkedésre számítottak. Az import árindex már második hónapja mutat emelkedést négyhavi csökkenés után. Éves szinten az import árak szeptemberben 0,6 százalékkal csökkentek az augusztusban mért 1,9 százalékos visszaesés után.
USA - Nagyott esett a segélykérelmek száma
A múlt hét folyamán meredeken, február közepe óta nem látott szintre csökkent a munkanélküli ellátásért folyamodók száma az Egyesült Államokban.
Két kézzel markolták az éves kincstárjegyeket
Jelentős hozamcsökkenéssel, az idei legmagasabb túljegyzés mellett, jóval a meghirdetett összeg felett értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.