Pluszban nyitott Amerika - tovább szakad a Facebook árfolyama
Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon. A DJIA index 7,03 ponttal 12.511,51 pontra, az S&P 500 index 2,7 ponttal 1.318,69 pontra, míg a Nasdaq Composite index 6,08 ponttal 2.853,29 pontra emelkedett a nyitás során.
Még 76 milliárd euró kellene a spanyol bankok feltőkésítéséhez
A világ 450 legjelentősebb bankját tömörítő International Institute of Finance (IIF) kedden ismertetett becslése szerint a spanyol bankoknál 260 milliárd eurót tesznek ki a kétes hitelek. A pénzintézetek egy korábbi közlés szerint 184 milliárd eurót tudnak összehozni a feltőkésítéshez, de még hiányzik 76 milliárd.
Itt vannak a végleges áprilisi államháztartási adatok
Az államháztartás első négy havi hiánya 228,2 milliárd forint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatok alapján a honlapján kedden.
Gyenge forgalomban korrigál a magyar tőzsde
Kedden is kitart a hétfőn megindult korrekció a magyar részvénypiacon. Az enyhülő nemzetközi piaci hangulat lehetővé tette, hogy az elmúlt két hét markáns piaci esése után lélegzetvételhez jussanak az árfolyamok. A hét elején indult korrekció gyenge pontja ugyanakkor a mérsékelt forgalom.
Saját bőrén érzi a Vodafone az európai válságot
A recesszió sújtotta Dél-Európa keresletének gyengülése és az egész európai gazdasági klíma romlása miatt erősen csökkent a Vodafone profitja.
OECD - 0,1 százalékos gazdasági visszaesés várható az eurózónában
Kezd magához térni a globális gazdaság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden publikált legfrissebb előrejelzése szerint. A fellendülés azonban még meglehetősen törékeny, sok a kockázat, főleg az euróövezet miatt.
Drágul a horvátországi autópálya-használat
Júniustól 15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte kedden több horvát sajtóorgánum.
Milliókat lehet spóroli távmunkával
Egy 250 munkavállalót foglalkoztató közepes vállalkozás akár több tízmillió forintot is megtakaríthat évente, ha minden alkalmazottját távmunka keretében foglalkoztatja - mondta az MTI-nek Taivainen Krisztián, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Elektronikus Adat- és Dokumentumkezelő Szolgáltatók Szakmai Osztályának vezetője az MTI-nek.
Árupiac - emelkedik a búza ára
A kedvezőtlen időjárás miatt könnyen elszabadulhat a gabona ára, amely félelmet kelt a befektetőkben, közölte Heitner Tamás, a Solar Capital Markets Zrt.-től.
Tovább tart a Merkel vezette konzervatívok mélyrepülése
Alig több mint egy héttel a Németországban politikai földrengést okozó észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlamenti választások után tovább tart a német szociáldemokraták szárnyalása, illetve az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívok mélyrepülése.
Sárgacsekk-adó helyett spekulációs adót javasol az LMP
Egy körülbelül két méter hosszú és egy méter széles, "Én inkább a spekulánsokat adóztatnám" feliratú sárga csekket akasztott kedden délelőtt a fővárosi Dózsa György téren álló Dózsa-szoborra az LMP, amely szerint a sárgacsekk-adó a családokat és a kisvállalkozásokat sújtja majd, miközben érintetlenül hagyja a spekulációs pénzmozgásokat.
Leköröztük Európát - nálunk jobban nőttek az élelmiszerárak
Magyarországon az élelmiszerboltok árai átlag 6 százalékkal emelkedtek az első negyedévben, Európában pedig 5 százalékkal - közölte a Nielsen kedden az MTI-vel.
Visszaesett a kereslet a 3 hónapos DKJ aukción
Mérsékeltnek mondható kereslet mellett a másodpiacinál magasabb hozammal, a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos (D120829) diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai aukción.
A dollárgyengülés segíthetné az arany árfolyamát
Az arany unciánkénti jegyzése tegnap visszahőkölt az 1600 dolláros jegyzéstől, mely leginkább az amerikai dollár stabilitásának köszönhető. A spanyol bankok EU-s pénzből való feltőkésítését környékező hírek is inkább a menedék devizákat erősítik bár tegnap De Guindos pénzügyminiszter saját erőforrásokból megoldhatónak ítélte az ingatlanpiaci hitelválság miatt kialakult bizonytalanságot.
Leminősítette Japánt a Fitch Ratings
Negatív kilátás mellett "AA" besorolásról "A+" besorolásra rontotta japán hosszú lejáratú devizaadósság adósbesorolását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet az emelkedő adósságállományra hivatkozva.
OECD - 8,2 százalékra lassulhat idén a kínai gazdaság
Az OECD a kedden megjelent friss előrejelzése szerint a kínai gazdaság növekedése az idei évben 8,2 százalékra lassulhat - amely több mint egy évtizede a legalacsonyabb ütem - mielőtt a kormányzati támogatásoknak köszönhetően 9,3 százalékra gyorsulna 2013-ban.
Gazdaságélénkítés indulhat Kínában
Újabb kínai gazdaságélénkítő lépések jöhetnek; Franciaország közös eurókötvény kibocsátást szeretne - Baráth Tibor, vezető üzletkötő értékelése.
Varga - a kormány elővigyázatossági megállapodásra törekszik
Varga Mihály, a Magyarország és az IMF, illetve az EU közötti tárgyalásokra jelölt tárcanélküli miniszter olyan hitelmegállapodás megkötésére törekszik, amely elsősorban és kifejezetten előnyökkel jár az ország és a gazdaság számára, így erősíti a magyar gazdaság iránti bizalmat.
3 százalékra zuhant a brit infláció áprilisban
Nagy-Britanniában a 12 havi inflációs ráta áprilisban 3 százalékra csökkent a márciusban mért 3,5 százalékról. Elemzők 3,1 százalékra történő mérséklődésre számítottak, ennél alacsonyabb inflációs rátát, 2,9 százalékot, utoljára 2009 decemberében mértek. A brit inflációs ráta lényegében 2011 szeptembere óta csökkenést mutat, akkor 5,2 százalékon tetőzött.
Az adóváltozások a bankszövetséggel kötött megállapodással és a Széll-tervvel függnek össze
Az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező előterjesztés célja a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás és a különadótörvény közötti összhang megteremtése, a Széll Kálmán-terv 2.0 megvalósulását szolgáló egyes lépések végrehajtása, valamint a szociális szövetkezetek létrehozásának és működésének megkönnyítése érdekében elfogadott törvényhez kapcsolódó kedvező adózási szabályok kialakítása - mondta Cséfalvay Zoltán a javaslat általános vitájában kedden a parlamentben.