Komoly eredményeket ért el a Mol tavaly

A Mol-csoportnak az "egyáltalán nem támogató" feltételek mellett is sikerült helytállnia, és bár pénzügyi teljesítménye tavaly elmaradt a 2022-es rekordévitől, operációs és stratégiai szempontból egyaránt jelentős eredményeket ért el - mondta a csoport elnök-vezérigazgatója a részvényesek közgyűlésén Budapesten csütörtökön.

Komoly eredményeket ért el a Mol tavaly

Hernádi Zsolt közölte, sikerrel vették a szankciók okozta piaci nehézségeket, gazdasági eredményeik a tervezett felett alakultak, mintegy 568 milliárd forintos nyereséggel zárták a 2023-as évet.

A Mol-csoport ugyanakkor a 2022-es és a 2023-as évben 3,1 milliárd dollárt fizetett be extra elvonásként különböző kasszákba, "ennyi ment ki a termelésből", miközben "megnövekedett versennyel kell szembenéznie" - hívta fel a figyelmet.

Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy a feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletágban tudtak termékeket gyártani és értékesíteni a régióban, jól haladnak a kőolajdiverzifikációs programjukkal, jelentős eredményeket értek el a kőolajbeszerzés rugalmasságában.

Jelezte, márciusban kőolajszállítmány érkezett a pozsonyi finomítóba a világ egyik legnagyobb működő azerbajdzsáni kőolajmezőjéről, amelyben a Mol a harmadik legnagyobb részvényes.

Megkezdték a fenntartható repülőgépüzemanyag kereskedelmi tesztelését, biogázüzemet vásároltak Szarvason, a közelmúltban átadták a százhalombattai zöldhidrogén-üzemet, utóbbi 25 ezer tonnával csökkenti a dunai finomító szén-dioxid-kibocsátását - sorolta.

Hernádi Zsolt kitért arra, hogy 100 százalékos sikerrátával folytatódtak a cégcsoport magyarországi sekélygáz-fúrásai, napi 750 hordó egyenértékkel növelték a hazai gáz- és olajkitermelést.

Húsz év várakozás után tavaly év végén megkezdték a gázkitermelést Kazahsztánban, amely jó hír, mert a kazah piac nagyon fontos számukra, nézik az ottani további befektetési lehetőségeket - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy jól haladnak a Mol fenntarthatósági projektjei: geotermikus koncessziókat nyertek Magyarországon és Horvátországban, és Magyarországon először próbálkoznak kísérleti lítiumkitermeléssel.

Hernádi Zsolt a magyarországi hulladékgazdálkodás irányításának egy évvel ezelőtti átvételéről azt mondta, ez a vállalati stratégia fontos része, mert a körforgásos gazdaságról szól, arról a gazdaságról, amelyben a Mol óhatatlanul az egyik meghatározó szereplő lesz, nemcsak begyűjtője, hanem az egyik legnagyobb felhasználója is lesz a begyűjtött alapanyagoknak.

A cél az, hogy a hulladékot 65 százalékban anyagában hasznosítsuk - fűzte hozzá.

Hernádi Zsolt a külső gazdasági környezetről azt mondta: 2023. nem a normalizáció éveként vonul be Magyarország, Európa és a világ gazdaságtörténetébe, olyan geopolitikai konfliktusok vannak, amelyek "érzékenyen befolyásolják az életünket". Példaként hozta fel az orosz-ukrán háborút, a Vörös-tengeri támadásokat, az Izrael-Hamász és az Izrael-Irán konfliktust.

Európa versenyképességét nézve sincs ok a bizakodásra az elmúlt év alapján, nem történt enyhítés a szankciós politikában, sőt további szigorítások várhatóak - fogalmazott.

Kiemelte, részben sikerült a leválás az orosz energiaforrásokról, de ennek hatása látszik a megemelkedett energiaárakban. Európa energiaforrásainak drágulása, ennek finanszírozása gyengíti a kontinens iparának versenyképességét - mutatott rá.

Kitért arra, eközben az Európai Unió tovább szigorította 2030-ra vonatkozó klímacéljait, ennek egyenes következménye költségeik, zöld átmenettel járó kiadásaik növekedése.

Az európai ipar, főleg az európai nehézipar nagyon komoly versenyhátrányba került, legyengülten kell helytállnia a megnövekedett kihívásokkal teli időszakban - mondta.

Hernádi Zsolt szavai szerint az unió a körkörös gazdaságtól, a zöld átmenettől várja a gazdasági növekedést, ehhez azonban sokkal korlátozottabbak a források, mint a világ többi részén.

Hernádi Zsolt véleménye szerint versenyképesség tekintetében nincs jobb helyzetben Kelet-Közép-Európa és Magyarország sem, a nemzeti költségvetések nyomás alatt vannak, a megnövekedett energiaköltségek finanszírozásáért 2022-ben bevezetett különadók és piactorzító intézkedések a mai napig érvényben vannak, a versenyt torzító tényezőket, szabályozókat egymástól tanulják az államok.

Az elnök-vezérigazgató a Mol-csoportról azt mondta, 2030-ig "rengeteg pénzt fognak elkölteni" a zöld átmenetre, olyan fejlesztésekre, amelyek az előnyeit az unokák fogják élvezni.

A vállalat éves rendes közgyűlése csütörtöki ülésén elfogadta a Mol Nyrt. 2023-as anyavállalati beszámolóját 4659,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 343,7 milliárd forint tárgyévi nyereséggel. Elfogadták továbbá a Mol Nyrt. 2023-as konszolidált beszámolóját 7703,1 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 567,5 milliárd forint tárgyévi nyereséggel.

A közgyűlés döntött mintegy 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről a 2023-as üzleti év alapján.

Az egy részvényre jutó alap osztalék mértéke az előző évivel megegyező 150 forint, ezen túl a részvényeseknek 100 forint körüli rendkívüli osztalékot fizetnek részvényenként, az alap- és a rendkívüli osztalék így mintegy 250 forint részvényenként.

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
2024. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás: