Nyereséggel zárta az INA az első negyedévet

Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első három hónapban elérte a 11,9 millió eurót, a cég tavaly az első negyedévben 14,2 millió euró veszteséget termelt.

Nyereséggel zárta az INA az első negyedévet

Az MTI-hez eljuttatott eredménybeszámoló szerint a társaság teljes árbevétele 2024 első negyedévében 802 millió eurót tett ki, ami 5 százalékkal több, mint tavaly az első három hónapban volt.

Az olajiparban kiemelten figyelt, új beszerzési árakkal becsült (CCS), tisztított EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) egyszeri tételek nélkül elérte a 64 millió eurót, ami 40,5 millió euróval több, mint tavaly ugyanebben az időszakban volt.

A beruházások értéke 101 millió euróra nőtt, ami nagyjából a kétszerese a 2023 első negyedévinek, és amelyhez a finomítás és marketing szegmens járult hozzá a legnagyobb mértékben. A rijekai finomítókorszerűsítés 87 százalékos készültséget ért el, más folyamatban lévő növekedési projektek és hatékonyságnövelések mellett. A társaság pénzügyi helyzete stabil: a cég nettó adóssága 425 millió eurót tett ki, 20 százalékos adósság-sajáttőke arány mellett - közölte az INA.

Ortutay Zsuzsanna, az INA igazgatótanácsának elnöke a közleményben rámutatott: 2024 eleje - az előző két év zűrzavarai után - általánosságban jó környezetet mutat: stabil olajárakkal, de a gázárak jelentős visszaesésével az előző időszakhoz képest, így a CCS EBITDA egyszeri tételek nélkül 64 millió euró volt.

Kiemelte: az olaj- és gázfeltárás és -termelés - amely a termelés várható természetes csökkenésével küzd - új projektekkel folytatódik. Az új egyiptomi koncesszió mellett a horvát SA-07 szárazföldi blokkban 40 százalékos üzemi részesedést szereztek. Emellett pedig folyik az INA két geotermikus blokkjának előkészítő munkálata - mutatott rá Ortutay Zsuzsanna.

Emlékeztetett, hogy az INA a következő időszakban a már létező két naperőműve (Virje és Sisak) mellett továbbiak építését is tervezi telephelyein. Továbbá a vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben.

A projektek hozzájárulnak a vállalat zöld átállásban tett erőfeszítéseihez, és az INA lesz az első kereskedelmi zöld hidrogén gyártó Horvátországban - hangsúlyozta Ortutay Zsuzsanna.

Jelezte: a zöld átalakuláshoz szükséges forrásokat az INA alaptevékenységéből kell előteremteni, ezért fontosnak nevezte az üzleti tevékenység hatékony és nyereséges működtetését.

"Természetesen a zöld átállást támogató projektek megvalósítására irányuló törekvéseinkben európai uniós forrásból származó társfinanszírozással is számolunk. Az értékesítések szokásos szezonális jellege mellett a következő negyedévek várhatóan tovább erősítik az INA eredményeit" - húzta alá az INA igazgatótanácsának elnöke.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2024. 05. 06. 14:00
Megosztás:

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás: