OTP elemzés
2010. 06. 30. 04:01
Az OTP árfolyama is siralmas képet fest, az 5000 forintos támasza végleg letörésre került, a június elején bekövetkezett esés után még megpróbált visszakapaszkodni, de az utóbbi napok kétségtelenné tették, hogy támasz, amely korábban többször is bizonyított már a múlté. Mind a hó eleji, mind a mostani zuhanások során támaszra lelt az árfolyam a Gann legyező által jelzett szinteknél, jelen pillanatban ez 4550 forintot jelent. Azonban arra fel kell készülni, hogy a szint törése után az árfolyam a 3500 forintos szintet célozhatja meg. Emelkedés során ellenállás 4800 forintnál.
Új központi raktárból működik a MediaMarkt Magyarország
Új időszámítás kezdődik a MediaMarkt Magyarország életében: a piacvezető elektronikai kiskereskedő átköltöztette központi raktárát stratégiai partnere, a WSZL Automotív Kft. frissen felépített ecseri logisztikai központjába. Az energiahatékony, megújuló forrásokat használó létesítmény lehetőséget nyújt a MediaMarkt számára a hatékony áruellátási folyamatok fejlesztésére, a szolgáltatás-portfólió bővítésére, valamint a kapacitás igény szerinti növelésére.
Már több, mint 1,2 milliót lopnak el egy-egy család számlájáról a csalók
Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól senki nem fog tudni megvédeni minket, ha mi magunk segítjük a csalókat adataink kiadásával, pénzünk hozzájuk utalásával.
A piaci bizonytalanság nehezíti a Home Depot helyzetét
A világ legnagyobb barkácsáruház-lánca a várt 42,57 milliárd dollár helyett 43,2 milliárdos árbevételt ért el a második negyedévben, ami 0,6%-os növekedés év/év alapon.
Érdemes az autóban is gazdaságosan világítani!
Amíg teljesen természetes az, hogy az otthonunkban igyekszünk minél gazdaságosabb, minél hosszabb élettartamú izzókat vásárolni, amelyek ráadásul még jobb látási viszonyokat is teremtenek házon belül, addig az autónkat tekintve a legtöbbször elfogadjuk azt, ami gyárilag bele van szerelve. Fel sem merül bennünk az, hogy megkérdőjelezzük az eredeti izzók minőségét, képességét és gazdaságosságát.
Szakadatlanul növekszik a Waberers csoport
Továbbra is növekedési pályán van a Waberer's csoport - hangsúlyozta Erdélyi Barna, a Waberer's International Nyrt. igazgatóságának tagja hétfőn, a társaság második negyedéves és féléves pénzügyi jelentésének közzétételét követő online sajtótájékoztatón.
Új csúcson az önkéntes pénztárak taglétszáma
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 milliót az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb elemzése szerint.
Toncoin (TON) és Arbitrum (ARB) frissítések, miközben a DTX Exchange (DTX) előértékesítése útban van a 2 millió dollár felé
A Toncoin (TON) és az Arbitrum (ARB) egyaránt nagy figyelmet keltett ebben a hónapban néhány izgalmas hírrel. Először is, a Toncoin bejelentett egy új partnerséget a Cocos Studioval. Ezt követően az Arbitrum bejelentette, hogy a Franklin Templeton kiterjesztette az OnChain US Government Money Fundját a hálózatára.
Júliusban túlnőtte a hatvanezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes bővülését jelzi - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
A Binance Coin (BNB) a 600 dollár elérésére törekszik a következő héten, a Rollblock több ezer embert vonz a bevételmegosztással, a DOT pedig nem tudja átlépni az 5 dollárt
A kriptovaluta piac folyamatosan fejlődik, mivel a már bejáratott szereplők és az innovatív projektek egyre nagyobb versenyben állnak a befektetők figyelméért. Az olyan tokeneket birtokló befektetők, mint a Polkadot (DOT), altcoinokkal diverzifikálják portfóliójukat, mint például a Binance Coin (BNB) és a Rollblock (RBLK). A Rollblock több ezer befektetőt vonzott bevételmegosztási modelljével, és a szakértők szerint a Rollblock ára akár 880%-kal is emelkedhet az előértékesítés során.
Kimagasló fogadási kedv az Olimpián
Teljesítette a sportfogadói elvárásokat a magyar csapat azzal, hogy hat arany-, hét ezüst- és hat bronzéremmel zárta a versenyeket, így gyakorlatilag megismételte a tokiói szereplését. A fogadók körében népszerű volt az Olimpia, különösen magyar érdekeltségű csapatsportokra fogadtak sokan.