PHYLAXIA elemzés



Nem kerülte el a szeptemberi kispapír rally ezt a részvényt sem, amelynek köszönhetően elég hamar tudott visszakapaszkodni 40 forintról az 53-55 forintos szintig, melynek során az 50 napos mozgóátlagon is felülkerekedett. Ugyanakkor látható, hogy az elmúlt napokban a lendület alábbhagyott, éppen emiatt könnyen visszaeshet 48-50 forintig, az 50 napos mozgóátlaghoz. Amíg 48 forint felett tud maradni, addig lehet tartogatni a longokat, alatta viszont érdemes lehet kiszállni belőle. További emelkedés során az igazi áttörést az 57-61 forintos sáv átlépése hozhat.

A versenyképesség és a közösségépítés szellemében újul meg a felsőoktatás

A versenyképesség és az identitást erősítő közösségépítés a magyar felsőoktatás megújításának szervező eleme - mondta a kulturális és innovációs miniszter vasárnap Budapesten, a Semmelweis Egyetem (SE) nyilvános szenátusi ülésén az intézmény gyógyszerészjelöltjeinek avatása alkalmából.
2024. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Csúcsot dönthet idén a gabonatermés világszinten

Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb, havi előrejelzésében.
2024. 07. 08. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 07. 08. 10:30
Megosztás:

Jórészt gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Döntő részben gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék mutatói hétfőn.
2024. 07. 08. 10:00
Megosztás:

Orbán Viktor Kínába érkezett

Folytatódik Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója.
2024. 07. 08. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 07. 08. 09:00
Megosztás:

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.
2024. 07. 08. 08:30
Megosztás:

A Kínával való együttműködés továbbra is hazánk gazdasági növekedésének biztos alapja lesz

A magyar-kínai gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés a következő évek során is biztos alapját fogja adni a gazdaság növekedésének - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.
2024. 07. 08. 08:00
Megosztás:

Az RCO Finance Robo Advisor megmenti a kereskedők portfólióit, ahogy a Bitcoin (BTC) elveszíti a 60.000 dolláros támaszát

A kriptovaluta világában nagy a zűrzavar a Bitcoin folyamatos csökkenése miatt, amely az 60 000 dolláros kritikus támasza alá esett. A vezető kriptovaluta 54 000 dollár alá esett, amely az idei év februárja óta a legalacsonyabb szint, ezzel sok befektetőt veszteségbe sodorva.
2024. 07. 08. 07:30
Megosztás:

OTP bankkártyával díjmentesen vehetsz fel készpénzt több mint 2600 külföldi OTP ATM-ből

Az idei évben a nyaralást tervezők legtöbben Horvátországot célozzák meg, Spanyolországba idén kevesebben terveznek utat az OTP Bank és a Groupama Biztosító megrendelésére készült országos reprezentatív kutatás­* szerint. A hitelintézet ügyfelei nyolc külföldi országban díjmentesen vehetnek fel készpénzt a bankcsoport készpénzautomatáiból. Az akció Albániára, Bulgáriára, Horvátországra, Moldovára, Montenegróra, Szerbiára, Szlovéniára, Ukrajnára terjed ki.
2024. 07. 08. 07:00
Megosztás:

Új alapokra kell helyezni Nagy-Britannia és az EU kapcsolatait

David Lammy brit külügyminiszter szerint új alapokra kell helyezni Nagy-Britannia és az Európai Unió kapcsolatait.
2024. 07. 08. 06:00
Megosztás:

Ezért lassul a mozgás és gondolkodás öregkorban

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint még mindig nagyrészt ismeretlen, mi az idegsejt-szintű magyarázat arra, hogy idős korban lelassul a mozgás és a gondolkodás is, miközben az emberek egyre magasabb kort érnek meg, és az idősek aránya is magasabb a társadalomban.
2024. 07. 08. 05:00
Megosztás:

Ezen bukhat el magyar akkumulátorgyártás

Az akkumulátorok gyártása szempontjából számos alapanyag szükséges. Ezek az anyagok különböző helyekről származnak, és a beszerzésük alapvető fontosságú az akkumulátoripar számára. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a lítium és a kobalt mellett a nikkel és a mangán, mint kulcsfontosságú alapanyagok jellemzőit és bányászati forrásaikat.
2024. 07. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasként tudta Ön, hogy akár 50.000 Ft egyszeri kifizetésű segélyt igényelhet? Mutatjuk hogyan!

Ki és hogyan igényelheti az egyszeri segélyt nyugdíjasként ma Magyarországon? A Magyar Államkincstár hivatalos tájékoztatását mutatjuk most be Önöknek cikkünkben.
2024. 07. 08. 02:00
Megosztás:

Mik az új kripto szenzációk ügyes befektetők számára, amelyek 100-szoros pénzt ígérnek?

Számos kriptovaluta mémeken alapul, és mostanában nagy figyelmet kapnak jelentős potenciális hozamaik miatt.
2024. 07. 08. 01:30
Megosztás:

Ingyenes klíma minden lakásba - állami támogatás megkerülésével!

A globális felmelegedés és az éghajlatváltozás hatásai évről évre egyre jobban érezhetőek. A nyári hőhullámok egyre gyakoribbak és intenzívebbek, melyek nem csak kényelmetlenséget okoznak, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelentenek. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan tudunk ingyenesen légkondicionálóhoz jutni, ha nem áll rendelkezésre állami támogatás. Cikkünk végén található videóban a részleteket is elmagyarázzuk.
2024. 07. 08. 01:00
Megosztás:

Tépik a mém érméket, a Pepe több mint 30%-ot zuhant – A Pepe Unchained jó alternatíva lehet?

A mém érme piac kapott egy pofont, a zuhanást pedig a Pepe ($PEPE) vezeti. A héten több mint 30%-ot esett a $PEPE, ami sokként söpört végig az egész kriptovaluta közösségen.
2024. 07. 08. 00:01
Megosztás:

Ösztönzi a magyarokat az otthonfelújítási támogatás, de szükségük van a szakmai tanácsadásra, hogy belevágjanak a felújításba

A VELUX Magyarország kutatása szerint az államilag támogatott hitel lehetősége a magyarok 23%-át ösztönzi arra, hogy belevágjon a felújítási munkálatokba, a hitelfelvétel során jelentkező nehézségektől azonban szinte mindenki (93%) tart valamennyire.
2024. 07. 07. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 07. 07. 22:00
Megosztás:

Versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a GVH az MVM Next számlázási gyakorlatát

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. (MVM Next) számlázási gyakorlatával kapcsolatban. A fő kérdés annak megállapítása, hogy a vállalkozás a „rezsiboxban” feltüntetett megtakarítás bemutatása során a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el. A versenyhatósági vizsgálat a földgáz és a villamos energia egyetemes szolgáltatással összefüggő tájékoztatásra is kiterjed.
2024. 07. 07. 21:00
Megosztás: