EGIS elemzés



Egy emelkedő csatornában halad felfelé az árfolyam, február 7-én már eljutott a novemberben megnyílt résig, azonban annak betöltése nem sikerült maradéktalanul. A rés betöltődése előtt lefordult a sávtetőről és meg sem állt annak aljáig. Azzal, hogy sikerült a héten 21.500 forint fölé kapaszkodnia, lehetőséget kapott arra, hogy újra megpróbálkozzon a rés betöltésével. Emelkedés során ellenállás 21.800 forintnál. Ha ki is esne a csatornából, a 200 és az 50 napos mozgóátlagok által körülvett 20.800 forintos szint már komoly támasz.

Tovább öntik a pénzüket a megtakarításokba a magyarok

Nem lankad a magyarok megtakarítási kedve, júliusban több mint 380 milliárd forintért vásároltak értékpapírokat, és már csaknem 30 ezer milliárdot tartanak ilyen befektetésekben. A legkelendőbbnek ezúttal a magyar állampapírok bizonyultak - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
2024. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség

Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség hétfőn Budapesten. Az együttműködés célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat biztosítson a kórházszövetség tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint fejlessze a bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát.
2024. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Az IntelMarkets örökös határidős platformja vonzza a kereskedőket, miközben az Ethereum Alapítvány 100 ETH-t értékesít

A jelenlegi medvepiac ellenére az Ethereum Alapítvány 100 ETH-t értékesített. Ez a lépés pánikot keltett az ETH birtokosok körében, mivel a vezető altcoin már hetek óta csökkenő trendben van.
2024. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Az árösszehasonlító oldalak hátrányai a webáruházak számára

Nyilvánvaló az árösszehasonlító oldalak népszerűsége a vásárlók körében, hiszen ezek segítségével nagyon hamar megtalálhatják az adott terméket legalacsonyabb áron kínáló webáruházat. Az előny azonban a webáruházak szempontjából alig jelentkezik, cikkünkben pedig azt is megmutatjuk, hogy miért van ez így!
2024. 09. 09. 18:30
Megosztás:

Aggasztó gazdasági adatok Kínából

A kínai maginfláció 2021 márciusa óta most a legkisebb havi összevetésben, az árak 0,3 százalékkal nőttek. A teljes fogyasztói kosár is mindössze 0,6 százalékkal drágult év/év alapon, ami még az elemzők 0,7 százalékos várakozását is alulmúlta.
2024. 09. 09. 17:30
Megosztás:

SMA szűrés - Már 16 újszülött kapott új esélyt

Az SMA egy olyan ritka betegség, ami itthon megközelítőleg 8000-ből 1 újszülöttet érint. Az idő pedig meghatározó tényező a betegség elleni küzdelemben. A korai felismerést és ezzel a betegség hatékony kezelését szolgálja a Magyarországon közel két éve – pontosabban 21 hónapja – elérhető, ingyenes újszülöttkori szűrés, aminek köszönhetően már 16 babánál sikerült kiszűrni a génhibát és megkezdeni a kezelést.
2024. 09. 09. 17:00
Megosztás:

Emlékezetes ajándék kedvező áron? Lehetséges!

Manapság már alaposan meg kell gondolni, milyen ajándékot választunk szerettünknek – nemcsak azért, mert olykor nehéz eltalálni, minek örülne igazán az illető, hanem azért is, mert a legelcsépeltebb ötletekért is gyakran mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
2024. 09. 09. 16:30
Megosztás:

A legegyszerűbb szerszámok jelentik olykor a legnagyobb segítséget

Sok esetben nem a legmodernebb eszközre van szükség, hanem egy szimpla kéziszerszámra, amivel gyorsan és hatékonyan elvégezhetjük az adott műveletet. Ez költséghatékonyság szempontjából is hatalmas előnyt jelent. Nem kell drága gépekre költeni, csak legyen mindig kéznél a megfelelő szerszám.
2024. 09. 09. 16:00
Megosztás:

A DTX Exchange VulcanX indulásának hype-ja 300 ezer dolláros egynapos rallyt váltott ki, miközben a Dogecoin (DOGE) és a Solana (SOL) árfolyama csökkent

A VulcanX DTX tőzsdén való indulása lendületet adott a piacnak, amely egyetlen nap alatt 300 ezer dolláros rallyhoz vezetett. Miközben nő az izgalom e mérföldkő körül, a nagyobb kriptovaluták, mint a Dogecoin (DOGE) és a Solana (SOL), enyhe visszaesést tapasztalnak különböző tényezők miatt.
2024. 09. 09. 15:30
Megosztás:

Tudjon meg többet a biocid termékek átmeneti időszakos engedélyeztetéséről

Minden biocid terméket engedélyeztetni kell a forgalomba hozatal előtt, ezt az európai uniós rendelet, a BPR, 528/2012/EU szabályozza. A biocid termékekben megtalálható hatóanyagok arra hivatottak, hogy védelmet biztosítsanak a káros mikroorganizmusokkal szemben. Ez a védelem kiterjedhet emberre, állatra, árucikkre.
2024. 09. 09. 15:00
Megosztás:

Nyakunkon a recesszió! Zuhanó USA részvénypiacok

Megint jó nagyot estek az amerikai piacok, s most is azt láthattuk, hogy nyílik az olló. Ugyanis a Dow 1, míg a Nasdaq 2,5 százalékkal értékelődött le. Ha a grafikonra nézünk, akkor az S&P500 pár napos vívódás után pénteken zuhant be a 20-30 napos mozgóátlag alá, míg a Dow Jones egyelőre kitart.
2024. 09. 09. 14:00
Megosztás:

Belgiumban egy Audi üzem dolgozói több száz gépkocsikulcsot koboztak el

Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
2024. 09. 09. 13:30
Megosztás:

Változott a kukorica és napraforgó terméshozam előrejelzése

Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében. Előbbinél az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható 5,1 millió tonnával, de ez mennyiségileg fedezi a hazai felhasználási igényeket - közölte az Agrárminisztérium vasárnap az MTI-vel.
2024. 09. 09. 13:00
Megosztás:

Elindult a holmozogj.hu oldal

Elindult a holmozogj.hu oldal, amelynek célja, hogy hírekkel és információkkal lássa el, állandó motivációs forrása, találkozási helye és kiindulópontja legyen azoknak, akik aktív életmódot élnek, sportolnak, vagy épp szeretnék elkezdeni a mozgást.
2024. 09. 09. 12:30
Megosztás:

Lazulhat a fegyelem, romlik a forint

Pénteken a gazdaságpolitika vezetői között megvívott verbális csörte lökte 395 közelébe a forintot, végül azonban 394 alatt zárt a jegyzés.
2024. 09. 09. 12:00
Megosztás:

Az online előminősítés a lakásvásárlás új katalizátora

Az ingatlan.com online előzetes hitelbírálat szolgáltatása iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, az elmúlt három hónapban több mint 900 felhasználó indította el az előminősítő folyamatot. A money.hu szakértője szerint az ingatlanpiac élénkülésével párhuzamosan ez a trend még tovább erősödhet, a 2024-es év növekvő keresleti adatai újabb lendületet adhatnak a biztonságos ingatlanvásárlást választó vevőjelöltek számának.
2024. 09. 09. 11:30
Megosztás:

Sok programot kínál a kecskeméti Művészetek Főutcája

Több mint 60 programot kínál az új összművészeti fesztivál Kecskeméten, a Művészetek Főutcája szeptember 14-én és 15-én – közölték a szervezők az MTI-vel.
2024. 09. 09. 11:00
Megosztás:

Eséssel zárták a hetet a vezető Wall Street-i indexek; szenvedett a technológiai szektor

A Wall Streeten sem volt megállás a lejtőn pénteken, amikor az egész hetet lázban tartó augusztusi jelentés végül felemás képet festett az amerikai munkaerőpiac állapotáról, nyitva hagyva a 25 vs. 50 bázispont szeptemberi kamatvágás kérdését, így a figyelem most átterelődhet az augusztusi inflációs adatokra, amelyek egyértelműbbé tehetik a döntést. Nem csupán pénteken, de heti összevetésben is vaskos mínuszok gyűltek össze az Egyesült Államokban a rövid héten, amikor Európához hasonlóan leginkább a technológia és az energia szektor szenvedett.
2024. 09. 09. 10:30
Megosztás:

Hiába pörög a lakáshitelezés, ez a hiteltípus teljes csőd

Hiába a lakáshitel-boom, kis túlzással eltűnt az új lakások finanszírozása a bankokból: az év első 7 hónapjában aláírt hitelszerződések több, mint 77 százaléka használt lakás vásárlást finanszírozott, új lakásra 4 hónapja a folyósított hitelek kevesebb, mint 9 százaléka jut – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2024. 09. 09. 10:00
Megosztás:

Több mint egy éve nem látott mélypontra estek az amerikai hosszú hozamok

A múlt heti amerikai és európai adatok megerősítették a kamatcsökkentési várakozásokat. Lefelé, 0,3%-ról 0,2%-ra revideálta az Eurostat az euróövezet második negyedévi negyedéves GDP-növekedési ütemét.
2024. 09. 09. 09:30
Megosztás: