ECONET elemzés
2011. 03. 30. 04:01
A 20 napos mozgóátlag már jó ideje szorítja lefelé az árfolyamot, ennek köszönhetően esett el februárban a 90 forintnál lévő támasz, és március elején a 85 forintos szint is. A gyorsuló ereszkedés során a héten már a 2009. október végén hátrahagyott 72-77 forint között rés is betöltésre került. Az RSI alapján eléggé túladottá vált, így itt pihenő következhet, legalábbis addig, amíg a 20 napos be nem éri. További csökkenés során támaszokkal 67, illetve 52 forintnál találkozhat. Emelkedés során ellenállás 75, illetve 78 forintnál.
Európába látogatott a kínai elnök
Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén
Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
Erősödött a forint
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál
Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei
A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.