RICHTER elemzés



RICHTER elemzés

Megmaradt 4000 forint felett, de a 4030 forintos szint áttörése továbbra is várat magára. Az elmúlt napok magas forgalma és a vételi jelzésen lévő MACD alapján továbbra is felfelé, 4230 forint irányába történő emelkedésre számítunk az emelkedő csatornán belül. Érdemi támasz csökkenés során a 200 napos mozgóátlagnál. Az emelkedéssel kapcsolatos várakozásukat erősíti, hogy alulról közelíti az 50 napos a 200 napos mozgóátlagot, azaz aranykereszt is képbe kerülhet.

 

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2024. 05. 06. 14:00
Megosztás:

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás: