MAGYAR TELEKOM elemzés



MAGYAR TELEKOM elemzés

A 20 napos mozgóátlag visszatesztelésével lezárult a korrekciós szakasz, a tegnapi nagy forgalmú emelkedéssel pedig újraindult az emelkedés. Pénteken megerősítést kapott a 410 forintos szint áttörése, így folytatódhat az erősödés 430-434 forint irányába. Az MACD újra vételi jelzésbe fordult.


Államháztartási, idegenforgalmi, ipari és foglalkoztatási adatok jelennek meg jövő héten

Jövő hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót tesz közzé az államháztartás központi alrendszerének május végi helyzetéről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a foglalkoztatás és munkanélküliség, az ipari termelői árak, valamint a turisztikai szálláshelyek fogalmának májusi adatait közli.
2024. 06. 23. 22:00
Megosztás:

Meghatározó szerepünk lesz a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában

Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, mivel most Sanghaj mellett Budapest rendezi az új, modern, úgynevezett városi sportágak kvalifikációs versenyeit az idei párizsi ötkarikás játékokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
2024. 06. 23. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 06. 23. 20:00
Megosztás:

Társadalmi felelősség és milliárdos megtakarítások – Értéket teremt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Évente közel kétszázmilliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár százezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.
2024. 06. 23. 19:00
Megosztás:

Van igény rá, de még mindig kevesen értik az egészségpénztárat

Mostanra lezajlottak az egészségpénztárak küldöttközgyűlései, elfogadták az előző évi beszámolókat. Az egészségpénztárak taglétszáma és az általuk kezelt vagyon továbbra is növekszik, de a lakosság nagy része még mindig veszni hagyja az akár 150 ezer forint állami támogatást. A BiztosDöntés.hu arra keresi a választ, hogy miért van ez így.
2024. 06. 23. 18:00
Megosztás:

Különleges naperőmű kezdte el működését Környén

Üzembe helyezték az első hazai, ipari naperőművet, amelynek termelése automatikusan, a pillanatnyi igények szerint finomhangolható.
2024. 06. 23. 17:00
Megosztás:

Atomenergetikai együttműködésről tárgyalt a Roszatom vezetője Vietnámban

Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója Vlagyimir Putyin orosz elnök vietnámi látogatása alkalmából találkozott Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnökkel, akit tájékoztatott az orosz közreműködéssel megvalósuló Nukleáris Tudományos és Technológiai Központ tervéről és az atomenergia terén folytatott együttműködés újraindításának kilátásairól, valamint a kétoldalú együttműködés más területeiről.
2024. 06. 23. 16:00
Megosztás:

Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion.
2024. 06. 23. 15:00
Megosztás:

Tudatosabban tervezik vagyoni viszonyaikat a házasságra készülők

A családi vagyon egy része is múlhat egy házassági vagyonjogi szerződésen.
2024. 06. 23. 14:00
Megosztás:

Végleg velünk marad a kamatjövedelmek után fizetendő szocho!

2023. július elseje óta a kamatjövedelmek után a 15%-os személyi jövedelemadó (szja) mellett 13% szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetni. Eredetileg ez a veszélyhelyzet idejére volt csak érvényes, a Bankmonitor szakértői azonban kiszúrtak egy jogszabályváltozást, ami alapján nagyon úgy tűnik, véglegesen velünk marad a sarc.
2024. 06. 23. 13:00
Megosztás:

Az ingatlanfejlesztések modernizálásában működik együtt a Kopaszi Gát és a CETIN Hungary

Együttműködési megállapodást kötött a lakossági és az üzleti ingatlanokat fejlesztő Kopaszi Gát Zrt. és a független, integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary.
2024. 06. 23. 12:00
Megosztás:

Billegő helyzetben kell fenntarthatóvá válniuk a magyar kkv-knak

A kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára kulcsfontosságú, hogy már most megkezdjék a felkészülést az ESG-törvény (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek) előírásainak teljesítésére. A szabályozás nem csupán új kötelezettségeket hoz, hanem jelentős lehetőségeket is kínál a fenntarthatóság és a versenyképesség növelésében. Az Erste ESG-indexszel és tanácsadással fogja segíteni kkv-ügyfeleit, hogy könnyebben tudjanak eleget tenni a jogszabályi előírásoknak.
2024. 06. 23. 11:00
Megosztás:

Napokon belül lejár a NIS2 regisztráció határideje - sok céget érhet kellemetlen meglepetés

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.
2024. 06. 23. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken történelmi csúcson, 70 378,92 ponton zárt, 842,36 ponttal, 1,21 százalékkal magasabban mint egy héttel korábban.
2024. 06. 23. 09:00
Megosztás:

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.
2024. 06. 23. 08:00
Megosztás:

Továbbra is a szomszédos országok átlaga alatt maradtak az üzemanyagárak

Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, a családok védelme érdekében a kormány továbbra is folyamatosan nyomon követi az árak alakulását - erősítette meg pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 06. 23. 07:00
Megosztás:

Kriptó forró percek: Az ETH felszállásra készül, az MTAUR forró üldözésében!

Az Ethereum (ETH) egy jelentős áttörés küszöbén áll, annak ellenére, hogy az utóbbi időben stagnált az árfolyama. Pozitív szabályozási fejlemények, beleértve az SEC döntését, miszerint nem indítanak eljárást az Ethereum (ETH) ellen, valamint a Spot ETH tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) közelgő indulása, megalapozták a növekedés lehetőségét. Ezek a tényezők várhatóan jelentős intézményi tőkét vonzanak az Ethereum (ETH) ökoszisztémájába, ami az árfolyam emelkedését eredményezheti. Az elemzők egyre optimistábbak, és azt jósolják, hogy az Ethereum (ETH) az elkövetkező hónapokban elérheti a 10.000 dollárt, amit a bálna aktivitás növekedése és a befektetői kitartás is hajt.
2024. 06. 23. 06:00
Megosztás:

Az MNB a régióból elsőként lett a CASI nemzetközi zöld kapacitásépítő szervezet tagja

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kelet-közép-európai régióban elsőként csatlakozott a CASI nemzetközi szervezethez, amelynek célja, hogy világszerte kellő létszámban legyenek szakértői a fenntartható befektetéseknek - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
2024. 06. 23. 05:00
Megosztás:

A Solana ETF vírusként terjed, az Algotech 9,2 millió dolláros előértékesítése történelmet ír, és a Robinhood kiterjeszti kriptoambícióit

A kriptovaluták világa gyorsan változik, ami az ipar növekvő érettségét és szélesebb körű elfogadását mutatja a legújabb fejlemények révén.
2024. 06. 23. 04:00
Megosztás:

Raoul Pal a Solanát látja a legbikábbnak az altcoinok között, amit érdemes megvásárolni a rally előtt.

A Real Vision alapítója és befektetési guruja szenzációs kriptopiac-elemzést közölt.
2024. 06. 23. 03:00
Megosztás: