OTP elemzés



OTP elemzés
Vegyesen alakult a hétfő, leginkább az európai BMI adatok irányították a részvénypiacot és a kereskedést. Pozitív meglepetéssel szolgált a magyar feldolgozóipar, hiszen régiós társaival szemben komoly javulást mutatott az áprilisi időszakra de a hazai piacnak ez kevés volt. Az OTP szépen lassan komótosan ballag a tegnap már emlegetett 7000-es támasz szinthez. Az elmúlt napokban megint felerősödtek a találgatások, hogy mennyi osztalékot fizethet a 2015-ös teljesítménye után a bankóriás. Bár a tavalyi év komoly veszteséget jelentett az OTP-nek, de ennek ellenére a közgyűlésrészvényenként 165 forintot szavazott meg, de mivel a saját részvényekre jutó részt itt is szétosztják, várhatóan 167 forint lesz a ténylegesen kifizetendő összeg. Technikailag még folytatódhat a megingás, de ahogy közeledünk az első negyedéves jelentéshez felerősödhetnek a vásárlások.

A március csökkenést hozott a német ipari termelésnek

A vártnál kevésbé csökkent márciusban a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2024. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Gyermek elsősegély táblák kerülnek játszóterekre

Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
2024. 05. 08. 21:00
Megosztás:

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2024. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás: