RICHTER elemzés



RICHTER elemzés
Tovább remekel a magyar piac. Napok óta felülteljesítő és már nincs messze a mindenkori csúcs sem a BUX-on. A nemzetközi porondon az olaj volt tegnap terítéken. A Richter testes, 56 Ft-os emelkedéssel 5900 pont felett zárta a szerdai kereskedési napot megemelkedett, közel 2,3 milliárd Ft-os forgalom mellett! A menetelést minden bizonnyal fűtötte a bejelentés is, miszerint a Richter megállapodott a DM Bio gyógyszercéggel arról, hogy a hazai vállalat kizárólagos forgalmazói jogokat szerez, valamint a fejlesztési-gyártási technológiát is átveszi a Trastuzumab készítmény esetében Európa területére, a FÁK régióra és a latin-amerikai országokra vonatkozóan. Technikai szempontból immáron 5800 és a korábbi alakzat 5865 Ft-nál is mögöttünk van, 5900 Ft felett pedig a lendület fennmaradása esetén az 5950 pont környéki lokális csúcsokat támadhatja a kurzus, de elképzelhető a 6 ezres zónába történő újbóli belépés is! Kis túlvettséget érezhetünk, így tartsuk szemmel a támaszokat is!

Átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Átalakultak a borravalózási szokások a magyaroknál

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Megalakult a "mentes" termékek munkacsoportja

A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú vízszolgáltatás érhető el Magyarországon

A vízművek integrációjával létrejött, ma már az ország felén szolgáltató állami vállalat hatékonyabb, kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú szolgáltatást biztosít a fogyasztóknak - hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán Mohácson.
2024. 05. 09. 02:00
Megosztás:

Te is kaphatsz 130.000 Ft adójóváírást, de azt igényelni kell!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja.
2024. 05. 09. 01:00
Megosztás:

Arweave és 5thScape: A világelső AR/VR kriptó a 6 millió dollár felé zakatol

Az Arweave árfolyama az elmúlt 24 órában 19 százalékkal emelkedett, és 33,842 dolláron kereskedik, 21 százalékos kereskedési volumen emelkedés mellett. Ezzel az AR lett a legjobban erősödő érme a 100 legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta projekt között.
2024. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Itt a CSOK Plusz újabb hatása: már tizenötmilliót igényel egy átlagos lakáshiteles

Óriási ugrást hozott az első negyedév a lakáshitelek átlagos összegénél: a jegybanki adatok szerint már 15 millió forint felett jár a piac, ami jóval több mint a másfélszerese az egy évvel korábbi értéknek. Viszont a lakáshitelek iránti kereslet még messze jár a csúcstól: a március végéig megkötött, 17,4 ezer szerződés egyáltalán nem számít kiugrónak az előző évek adataival összevetve.
2024. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A Baross Gábor Hitelprogram keretének zömére már szerződést kötöttek

Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a kétszázmilliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM - jelentette be az exporthitel-ügynökség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 22:30
Megosztás:

Partnerségi megállapodást kötöttünk az AmCham Hungaryvel

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma nevében az AmCham Hungary - Amerikai Kereskedelmi Kamara magyarországi képviseletével - jelentette be a miniszter kedden Facebook-oldalán.
2024. 05. 08. 22:00
Megosztás:

A március csökkenést hozott a német ipari termelésnek

A vártnál kevésbé csökkent márciusban a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2024. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Gyermek elsősegély táblák kerülnek játszóterekre

Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
2024. 05. 08. 21:00
Megosztás:

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2024. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás: