Több ezer fogyasztónak fizet visszatérítést a Wizz Air a GVH-nak köszönhetően

Lényeges információt hallgatott el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban a Wizz Air, ezzel plusz költségeket okozva az utasoknak – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A légitársaság elismerte a történteket és vállalta, hogy több ezer fogyasztónak fizet pénzben is lehívható kompenzációt, amelynek összértéke meghaladja a 80 millió forintot.

Több ezer fogyasztónak fizet visszatérítést a Wizz Air a GVH-nak köszönhetően

Napra pontosan egy évvel ezelőtt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben, mert a gyanú szerint a légitársaság a honlapján – 2022. december és 2023. május között – elhallgatta azt a jelentős információt, hogy a retúrjeggyel rendelkező és visszafelé utazó utasok az ingyenes online utasfelvételt a mobiltelefonjuk böngészőjéből megnyitva – a honlap mobiltelefonos nézetének sajátosságai miatt – nem tudják elvégezni. Ennek következtében az érintett fogyasztóknak később reptéri utasfelvételi díjat (további 40 EUR-t) kellett fizetniük.

Az eljárás során a GVH feltárta, hogy a Wizz Air Hungary Zrt. ezzel a gyakorlattal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A cég elismerte az érintett időszakban fennálló műszaki hibát, a nemzeti versenyhatóság által feltárt és vizsgált tényállást nem vitatta. A légitársaság már az eljárást megelőzően, illetve annak során megkezdte az érintett utasok kompenzálását, majd végeredményben azt vállalta, hogy kredit formájában több ezer fogyasztónak írja jóvá az utasfelvételi díj 120%-át, amelynek 100%-a egy éven belül pénzben is lehívható. A GVH eljárásának köszönhetően a pénzben is lehívható visszatérítés így összességében meghaladja a 80 millió forintot.

A GVH Versenytanácsa az eljárás során számos körülményt mérlegelt, majd arra jutott, hogy a feltárt jogsértés következményeként kiszabható bírság összege alacsonyabb lenne, mint a cég által vállalt kompenzáció és a további együttműködési lépések összértéke. Mindemellett a GVH törekszik arra, hogy eljárásai eredményeként lehetőség szerint a jogsértést elszenvedett fogyasztók részesülhessenek közvetlen, pénzbeli visszatérítésben, kártalanításban.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés megállapítása mellett kötelezte a Wizz Air-t, hogy a vállalt megfelelési fejlesztéseit valósítsa meg és igazolja is azokat. Továbbá a jóváírás tényéről és felhasználhatóságáról e-mailben, illetve mobilapplikációján keresztül is értesítse az érintetteket, valamint magyar nyelvű honlapján és applikációjában is tegyen közzé ezekről egy általános, objektív és közérthető tájékoztatást. A GVH utóvizsgálat keretében fogja ellenőrizni az előírtak pontos végrehajtását és amennyiben azokat a vállalkozás nem teljesíti, akkor bírságot szabhat ki.

Az ügy kapcsán a nemzeti versenyhatóság ezúton felhívja a légitársaságok figyelmét arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, valamint könnyen érthetően és értelmezhetően fogalmazzák meg azokat a fogyasztók számára.

Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést

Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést, amelynek mértéke átlagosan 8,4 százalék - közölte a Profession.hu a friss munkáltatói felmérésének eredményei alapján kedden az MTI-vel.
2025. 03. 04. 15:00
Megosztás:

Érkezik a kínai ellenvám

Kína március 10-től vámot vet ki az Egyesült Államokból érkező mezőgazdasági termékekre, 15 amerikai vállalat esetén pedig korlátozza az exportot.
2025. 03. 04. 14:30
Megosztás:

Trump nem hátrál meg, jöhetnek a vámok

Bár az USA kereskedelmi minisztere nemrég azt sugallta, hogy a Kanadából és Mexikóból származó termékekre kivetett terhek mérsékeltebbek lehetnek,
2025. 03. 04. 14:00
Megosztás:

Az USA leállította Ukrajna támogatását

A Bloomberg értesülése szerint Donald Trump felülvizsgálta és ideiglenesen felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket, miután szóváltásba keveredett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a múlt pénteki találkozójukon.
2025. 03. 04. 13:30
Megosztás:

Nagy Márton Guller Zoltánt nevezi ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójának

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. március 5-től Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét nevezi ki – a 2025. február 26-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó – Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává.
2025. 03. 04. 13:00
Megosztás:

Megkezdődött a MET Csoport első romániai napelempark-kivitelezése Dâmbovița megyében

A svájci központú MET Csoport tovább erősíti jelenlétét a megújuló energiák romániai piacán, és megkezdte 80 MWp teljesítményű napenergia-projektjének építését Răscăeți településen (Dâmbovița megye). A vállalat teljes megújulóenergia-portfóliója Romániában több mint 260 MWp fotovoltaikus erőművet és 10 MW akkumulátoros energiatároló-kapacitást foglal magában.
2025. 03. 04. 12:30
Megosztás:

Új lízingterméket vezet be az EXIM Magyarország a Demján Sándor Programban a hazai vállalkozások részére

Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében egy új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A teljes, 5 éves futamidőre támogatott, fix kamatozású Jövő Exportőrei Lízing lehetőséget biztosít a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára, hogy kedvező feltételekkel szerezzenek be korszerű eszközöket, berendezéseket és gépeket, elősegítve a vállalkozások nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását.
2025. 03. 04. 12:00
Megosztás:

Elindult az akár háromszoros árat biztosító új elszámolási rendszer a napelemes energiatermelők számára

A PentaSun Kft. és a POWEX Kft. együttműködésében 2025. március 1-jén elindult Magyarország egyik legjelentősebb megújuló energiaforrásokat érintő innovációja: az új elszámolási rendszer, amely akár háromszoros bevételnövekedést is eredményezhet a napelemes rendszert üzemeltető háztartások számára. Az új konstrukció révén a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) tulajdonosai az általuk megtermelt és a hálózatba betáplált villamos energiát a jelenlegi 5 forint helyett akár 15 forintos áron értékesíthetik.
2025. 03. 04. 11:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató az Auchannál

Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. A szakember majdnem harmincéves, különböző modelleket követő, nagy nemzetközi üzletláncoknál szerzett kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik.
2025. 03. 04. 11:00
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Hankook budapesti értékesítési irodájának élén

Dongchul Kwon 2025. január 1-én vette át a Hankook Tire Budapest Kft. vezetését. Az új ügyvezető igazgató az ázsiai és közel-keleti piacokon szerzett tapasztalattal érkezett a budapesti iroda élére. A tapasztalt szakember Min Sung Wont váltotta a vezetői székben
2025. 03. 04. 10:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Szabályozási hiányosságok nehezítik még a kriptoeszközök használatát

Egyre több pénz fekszik kriptoeszközökben és egyre több a csalás is. Mind a magasabb hozamokba vetett hit, mind a hagyományos pénzügyi rendszer folyamatos „drágulása” a kriptoeszközök további gyors terjedését vetíti előre.
2025. 03. 04. 10:00
Megosztás:

7 Companies That Hold Bitcoin (BTC) on Their Balance Sheets

In recent years, corporate treasuries have increasingly incorporated bitcoin as a component of their balance sheets.
2025. 03. 04. 09:30
Megosztás:

Emelkedtek az eurózóna kötvényhozamai; újra 400 alatt a forint az euróval szemben

Tegnap igen gyökeresen eltérő dinamika jellemezte az európai és az amerikai kötvénypiacot.
2025. 03. 04. 09:00
Megosztás:

Trump bejelentett vámjai miatt estek a Wall Street részvényei

A Wall Street fő részvényindexei hétfőn jelentősen csökkentek, miután Donald Trump elnök bejelentette a 25%-os vámok bevezetését Kanadára és Mexikóra.
2025. 03. 04. 08:30
Megosztás:

A védelmi részvények rekordmagasságba emelték az európai piacokat

A védelmi részvények hétfőn rekordmagasságba emelték az európai indexeket, miután a régióban várhatóan növekvő katonai kiadások és egy ukrajnai békejavaslat kilátása javította a hangulatot.
2025. 03. 04. 08:05
Megosztás:

Májusban új céggel bővülhet a BÉT osztalékfizető papírjainak köre

Az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. igazgatósága, amely várhatóan a 2024-es pénzügyi beszámoló elfogadásához kapcsolódóan fog a közgyűlés számára osztalékfizetési javaslatot tenni. A ViVeTech igazgatósága emellett megerősítette elkötelezettségét a társaság nemzetközi piacra lépésének folytatása mellett is: a vállalat ennek jegyében kiépíti a Lengyelországtól Törökországig terjedő régióra fókuszáló IT viszonteladói-integrátori hálózatát.
2025. 03. 04. 07:30
Megosztás:

Távolabb került a béke, mégis szárnyal a tőzsde

Az atlantai Fed-nek van egy modellje, a GDPNow, amely mindenféle szubjektív trükközés nélkül, csak a fontosabb indikátor adatok alapján – nem hivatalosan – GDP előrejelzést állít elő. Nem tudjuk, hogy a modell mennyire jó, de a kiötlői szerint az első negyedévi GDP-re a január eleji maximális abszolút hiba az előrejelzésben 2 százalékpontról 0,8 százalékpontra csökkent.
2025. 03. 04. 07:00
Megosztás:

2024-ben újra növekedett az ALTEO árbevétele és EBITDA-ja

2024-ben 7 százalékkal emelkedett az ALTEO árbevétele a kiemelkedően sikeres 2023-as üzleti évhez képest is, EBITDA-ja pedig 19,7 milliárd forint lett, ami kismértékben meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett vállalat eredményeiben a diverzifikált portfolió mellett fontos szerepet játszott az is, hogy a mérséklődő energiapiaci árkörnyezetben is sikeresen haladt stratégiája megvalósításával, túlteljesítve a 2022-26-os időszakra vonatkozó célkitűzéseit.
2025. 03. 04. 06:30
Megosztás:

Miért válnak népszerűvé a Bitcoin & Crypto Casinos a magyar játékosok körében?

Az online szerencsejátékok világa folyamatosan fejlődik, és az utóbbi évek egyik legjelentősebb változása a Bitcoin és más kriptovaluták, mint preferált fizetési módok térhódítása volt. A magyar játékosok, mint sokan mások világszerte, a hatékonyság, a magánélet védelme és a rugalmasság miatt a digitális valuták felé fordulnak online játéktevékenységük során.
2025. 03. 04. 06:19
Megosztás:

Felpörgött a lakossági hitelezés, de nagyot nőttek a megtakarítások is tavaly az Ersténél

Elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet az Erste. A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyon december végére 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette az 5400 milliárd forintot.
2025. 03. 04. 06:00
Megosztás: