1255 járatot töröltek a pekingi nemzetközi repülőtereken

Több mint ezer járatot töröltek Peking két nemzetközi repülőterén a koronavírus okozta megbetegedések növekvő száma miatt - számolt be a China Daily című kínai pártlap szerdán.

1255 járatot töröltek a pekingi nemzetközi repülőtereken

Helyi idő szerint szerda reggel 9 óráig Peking két nemzetközi repülőtere 1255 járatot, vagyis a menetrend szerint közlekedő utasszállító repülőgépek csaknem 70 százalékát törölte a vírus terjedésének megfékezése érdekében. Az Air China és a China Southern Airlines is kedd este közölte: a kínai légitársaságok a repülőjegyek teljes árát visszatérítik azoknak, akik Pekingbe vagy Pekingből utaztak volna. A nemzeti vasúttársaság szintén felajánlotta, hogy visszaváltja a Pekingbe vagy Pekingből közlekedő vonatokra váltott jegyeket mindazoknak, akik keddig foglaltak menetjegyet.
   
A helyi egészségügyi bizottság szerdán azt közölte, hogy a kínai fővárosban 31 újabb embert diagnosztizáltak Covid-19-cel, és még hat, tünetmentes fertőzöttet azonosítottak kedden. A múlt hét óta regisztrált új megbetegedések száma ezzel 137-re emelkedett.
   
Pekingben kedd estig 29 lakónegyedet helyeztek vesztegzár alá, négy kerületben rendeltek el készültséget, 276 élelmiszerpiacot fertőtlenítettek, és 11 földalatti vagy félszuterén piacot zártak be a Global Times kínai lap információi szerint. A lap arról is beszámolt, hogy a kínai fővárosban 72 óra alatt több mint 200 ezer, a járványgócként azonosított nagybani piaccal kapcsolatba került embert teszteltek és több mint 33 ezer vendéglátóhelyet fertőtlenítettek. A pekingi piacfelügyeleti hivatal pedig közölte: a tervek szerint szerdáig végeznek a város egészében a piacok és éttermek fertőtlenítésével.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!
   
A kínai fővárosban a járvány miatti készültségi fokozatot 3-asról 2-es szintre emelték kedden. Ennek értelmében a nagyobb létszám befogadására alkalmas helyeknek, egyebek mellett könyvtáraknak, múzeumoknak, kiállítótermeknek és parkoknak kapacitásuk 30 százalékára kell csökkenteniük látogatóik számát. Szerdától ismét felfüggesztették a tanítást minden oktatási intézményben. Pekinget pedig csak olyanok hagyhatják el, akik rendelkeznek hét napnál nem régebbi, negatív vírusteszt-eredménnyel.

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: