250 új munkahelyet hoz létre Magyarországon az Aldi

Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon - közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

250 új munkahelyet hoz létre Magyarországon az Aldi

Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az áruházaikba 100 új munkatársat keresnek, az őszre elkészülő biatorbágyi hűtőraktár pedig 50 logisztikai alkalmazott felvételét teszi lehetővé. A 8800 négyzetméteres, körülbelül 6 milliárd forintból felépülő létesítmény megkétszerezi az Aldi hűtőkapacitását Magyarországon. Ennek előnyeit a vásárlók a kínálat bővülésében láthatják majd - tette hozzá.
   
Bernhard Haider a gazdasági nehézségek miatt különösen fontosnak tartja, hogy az Aldi új munkahelyeket kínál, de kiemelte a fenntarthatóság és a beszállítói kapcsolatok fejlesztését is. 2025-ig az üzletlánc minden saját márkás terméke teljes mértékben újrahasznosítható csomagolást kap, de ezek felhasználását is 15 százalékkal csökkentik. Bővül emellett a magyar termékek kínálata, és az igazgató abban is bízik, hogy az Aldi újabb belföldi cégekkel építhet ki beszállítói kapcsolatot. A helyi vállalkozókat a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával kidolgozott program segíti ebben, de az Aldi a magyar áruk külföldre juttatását is támogatja - közölte az igazgató.
   
Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy az Aldi belföldi leányvállalata nem egyszerűen csak magyarországi, hanem magyar cégként tekint magára, hiszen itt termel értéket, itt fizet adót, helyi munkavállalóknak és vállalkozásoknak biztosít megélhetést. Végezetül megköszönte a magyar partnereknek, hogy rugalmasságukkal a járvány legnehezebb időszakában is hozzájárultak az ellátás biztonságához.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!
   
Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a plázastop miatt nem bővíthetnek a szándékaiknak megfelelően, de a forgalomnövekedés az üzlethálózat kiterjesztése nélkül is indokolja az új munkatársak felvételét. Hozzátette, hogy a kiskereskedelmet terhelő különadó miatt nem kellett senkit elbocsátaniuk, és jelentősebb átalakításokat sem kellett mérlegelniük.
   
Bernhard Haider úgy véli, hogy a magyarországi beszerzés bővítése jól illeszkedik az Aldi stratégiájához. Bár sok terméket ma főképp Ázsiából lehet csak versenyképes áron beszerezni, más téren viszont Magyarország rendelkezik jobb adottságokkal. Véleménye szerint az itteni mezőgazdaság adottságai kivételesek, és főképp a biotermékek előállításában még rengeteg kiaknázatlan lehetőséget találhatnak a magyar termelők.
   
Az Aldi informatikai társaságai képviseletében Alireza Sadeghi, az ALDI International IT Services GmbH & Co. oHG igazgatóhelyettese közölte, hogy összesen 100 új munkatársat vesznek föl a következő hónapokban a magyarországi szolgálató központjaikba, így a Biatorbágyról Budapestre költöztetett iroda 120, a pécsi iroda 150 alkalmazottal működhet az év végére. A bővítést azzal indokolta, hogy a feladatok egyre gyarapodnak, a vállalatcsoport pedig elégedett a magyar alkalmazottak teljesítményével. Az itteni irodák Európa-szerte csaknem 4 ezer üzletnek nyújtanak informatikai támogatást, és az Aldi továbbra is hosszú távra tervez a magyar munkavállalóival - tette hozzá.
   
A német központú üzletlánc 14 éve van jelen Magyarországon, és jelenleg 145 üzletet működtet. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. forgalma 2018-ban meghaladta a 208 milliárd forintot, adózott eredménye az 5 milliárd forintot.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: