77 helyszínen várják a technológiai pálya iránt érdeklődő lányokat

Országszerte 77 helyszínen, 22 településen csaknem 3 ezer középiskolás lány ismerkedhet meg idén a technológiai pálya különböző szakmáival a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezte Lányok napja programsorozat keretében, április 26-án.

77 helyszínen várják a technológiai pálya iránt érdeklődő lányokat

A szervezők közleménye szerint a program évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a középiskolás lányok körében, akik idén megtudhatják például, hogyan készül egy BMW vagy melyek lesznek a közeljövő informatikai trendjei, de beavatják őket abba is, hogyan lehet digitális kampányt tervezni, áramhálózatot vagy játékot fejleszteni.
   
A programon résztvevők ellátogathatnak egy kutatóreaktorba, a T-Systems innovációs laborjába, körülnézhetnek a robotok világában, saját microbitet is nevelhetnek és találkozhatnak a szektorban dolgozó gépész, informatikus és mérnök nőkkel.

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!
    

A rendezvényhez kapcsolódva a T-Systems Magyarország hatvan diáklányt fogad, akiknek a Kitchen Budapest (KiBu), a T-Systems budapesti innovációs laborja mutatja be a jövő globális kihívásait.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A Lányok napja amerikai kezdeményezésre jött létre és évente az összes csatlakozó országban ugyanazon a napon rendezik meg. A program magyarországi elindítója a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE), amelynek hosszú távú célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásaiban uralkodó trendet és felhívja figyelmüket a természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és informatikához szorosan kapcsolódó pályákra.
   
A kimutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma Magyarországon. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki pályát, mint amilyen arányban teszik ezt fiú társaik.

Hozzászólások

Hazánk a világ 6. vetőmag exportőre

Magyarország évi 100 milliárd forintot meghaladó exportjával a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A 130 ezer hektáron zajló magyar vetőmagtermelés értéke eléri az évi 190 milliárd forintot, és az ágazat szereplői kiszolgálják a több mint 4 millió hektáros magyarországi gazdálkodás igényeit - ez derül ki a szövetség pénteki közleményéből, amely beszámol arról, hogy a terméktanács elnökévé a küldöttgyűlés egyhangú szavazatával ismét Takács Gézát választották meg.
2018. 05. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NAV milliárdos áfacsalási ügyben nyomoz

A gyanú szerint csaknem egymilliárd forinttal károsította meg egy cégláncolat a költségvetést, az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával "ügyeskedtek" - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
2018. 05. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyen bankszámlát és milliós megtakarítást is kaphatnak a gyerekek

A kedvezmények ellenére a fiataloknak szánt bankszámlákra is igaz, hogy jelentős, éves szinten 5-10 ezer forintos különbségek lehetnek a különböző ajánlatok között. Több olyan, gyerekekhez kötődő megtakarítási forma van, amelyekre állami támogatás jár, például a babakötvény, amellyel akár milliós nagyságrendű megtakarítás halmozható fel mire az érintett gyerek 18 éves lesz. Emellett lakástakarékot is lehet indítani a nevükre.
2018. 05. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a BÉT-en

Az OTP-papírok értéke ugyan eshet, de összességében emelkedés várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 05. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Másodfokú figyelmeztetés felhőszakadás miatt

Az egész országban figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, és öt megyében már másodfokú a figyelmeztetés.
2018. 05. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar munkavállalók 70 százalékát érintheti az automatizáció

A McKinsey tanulmánya szerint a technológiai forradalom nyertesei is lehetünk
2018. 05. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Generali újabb vállalatokat vásárolt Szlovéniában és Lengyelországban

Sikeres szlovéniai és lengyelországi vállalatfelvásárlási tranzakciók révén a Generali fokozta jelenlétét Közép- és Kelet-Európában. Mindez újabb jelentős lépést jelent a Csoport stratégiájának megvalósításában, régióbeli súlyának növelésében. A Generali Csoport stratégiai célkitűzésként fogalmazta meg, hogy versenypozíciójának és nyereségességének erősítése érdekében Közép- és Kelet-Európára a növekedése motorjaként tekint.
2018. 05. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem érdekelnek minket az innovatív pénzügyi megoldások?

A magyarok 57 százaléka nyitott a legújabb pénzügyi informatikai technológiákra, de csak 17 százalékuk használja - derül ki a Cofidis országos reprezentatív kutatásából.
2018. 05. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton tartják a Balaton napját

Szombaton tartják a Balaton napját, az első egész Balatont körbeölelő régiós rendezvényt, amelynek keretében 14 helyszínen várják az érdeklődőket a tó körül ingyenes strandbelépéssel és programokkal - közölte Kardos Gábor ötletgazda és főkoordinátor az MTI-vel csütörtökön.
2018. 05. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen családi programok lesznek Debrecenben

Családi gyereknapi programokkal várják a hétvégén a kicsiket és nagyokat Debrecen kulturális és művészeti intézményei, amelyek már hagyományosan együttműködnek a szervezésben - közölték az intézmények vezetői csütörtökön, a rendezvényeket beharangozó sajtótájékoztatón.
2018. 05. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata defibrillátorokról az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
2018. 05. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a kiskereskedelmi forgalom - egy ábrán

kiskereskedelmi forgalom; milliárd forint, folyó áron
2018. 05. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Startup közösségi iroda nyílik Budapesten

Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája nyílik meg július 1-én Budapesten a Millenáris területén - közölte a Millenáris Nonprofit Kft. valamint az Informatika, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csütörtökön közös közleményben.
2018. 05. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország minden európai követelménynek megfelel

A visegrádi országoknak nincs félnivalójuk a jogállamisággal kapcsolatban feltett vagy feltenni kívánt kérdések miatt. Az elmúlt évek számos átvilágítása igazolja, hogy Magyarország minden európai követelménynek megfelel - jelentett ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára Brüsszelben csütörtökön.
2018. 05. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2017. évi teljesítménye alapján; a szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 13. alkalommal adták át csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2018. 05. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több egyetemen új rektort neveznek ki

Új rektort neveznek ki a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyeteme és a Semmelweis Egyetem élére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
2018. 05. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt az ALDI első három diszkont benzinkútja Magyarországon

Mostantól az ALDI három magyarországi üzletének parkolójában diszkont automata üzemanyagtöltő állomások állnak a vásárlók rendelkezésére.
2018. 05. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma jól teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,10 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 35 892,62 ponton zárt csütörtökön.
2018. 05. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen cseresznyetermésre számíthatunk?

Az idén a közepesnél jobb, 12-15 ezer tonna lehet a cseresznyetermés a tavalyi 8-10 ezer tonna után a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.
2018. 05. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így segítenék a fogyatékos fiatalok munkába állását

Fogyatékos fiatalok pályaválasztását, munkába állását segítő szakmai központ kezdi meg működését ősszel Vácon. A Piarista Rend Magyar Tartománya új módszertani és fejlesztő központjának céljairól csütörtökön számoltak be egy szakmai napon Budapesten.
2018. 05. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás