A Magyar Szakszervezeti Szövetség az új tb-törvény visszavonását követeli

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja a társadalombiztosítási (tb) ellátásról szóló, előző héten elfogadott új törvényt és ezért annak visszavonását követeli - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség az új tb-törvény visszavonását követeli

A MASZSZ közleményében kifejtette, hogy a kormány az új jogszabállyal csaknem félmillió embertől készül megvonni az orvosi ellátást. Ez a törvény beteget az orvos ellen, munkavállalót a munkáltató ellen, egészséges embert a beteg ellen fordítja - fogalmaznak, hozzátéve, Áder János köztársasági elnököt is felszólítják, ne írja alá törvényt.
    

Szerintük az új tb-törvény miatt "minden magyar ember szégyenkezhet", annak üzenete ugyanis, hogy "akinek nincs pénze a gyógyulásra, az haljon meg".
    

A szakszervezeti szövetség kitér arra is, a jövőben mindenkinek ajánlott meggyőződni arról, a munkáltatója vajon befizeti-e utána a tb-járulékot. A törvény szerint ugyanis, ha valakinek háromhavi járuléknak megfelelő - 23 ezer forint - hátraléka mutatkozik a számláján, akkor elesik az ingyenes ellátástól, s a máskor rutin vizsgálatért több tízezret, komolyabb beavatkozásért pedig több százezret, vagy akár egymillió forintnál is többet kell fizetnie - olvasható a közleményben.
    

A MASZSZ szerint "képtelen helyzetbe" kerülhetnek az orvosok is azzal, hogy a nem fizetőktől meg kell tagadniuk az ellátást, hiszen a gyógyításra esküdtek fel. "A szolidaritás elve szerint ma nekem, holnap neked lesz szükséged segítségre, a kormány azonban éppen most tapossa sárba a szolidaritás alapelveit" - idézik a közleményben a szervezet elnökét.
   
Kordás László szerint nem véletlen, hogy a törvény előkészítésekor a "szakszervezeteknek sem volt alkalmuk tiltakozni és megpróbálni megállítani ezt az ámokfutást", hiszen a kormány "szinte a szavazásig hét lakat alatt őrizte" a szándékait.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Több helyszínen segít a Debreceni Egyetem orvos- és mentőcsoportja Bejrútban

Több helyszínen segíti a sérültek ellátását a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) Bejrútban, de a tüntetések miatt vasárnap hamarabb be kellett fejezniük a munkát - mondta Késmárky András, a mentőcsoport orvosigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
2020. 08. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 20 milliónál jár a Covid-19 fertőzöttek száma világszerte

A világon 19 571 989 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 725 914, a gyógyultaké pedig 11 884 565 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
2020. 08. 09. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csillapodik a járvány Ukrajnában

Továbbra sem lassul számottevően az új típusú koronavírus terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem 1200 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már megközelítette a 81 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 08. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi változott a magyar fitnesztermekben a koronavírus után?

Sokat hallottunk róla, hogyan élték meg a vendéglátósok a koronavírust. De mi a helyzet az edzőtermekkel, amelyek hivatalosan ugyan nyitva tarthattak, mégsem volt igazi forgalmuk a karantén alatt?
2020. 08. 09. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában meghaladta a 60 ezret a fertőzöttek száma

Romániában újabb 1350 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában, ezzel szombaton meghaladta a 60 ezret a járvány kezdete óta eddig beazonosított fertőzöttek száma.
2020. 08. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő héten bejegyzik az első orosz vakcinát

Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik - jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén.
2020. 08. 08. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a napi megbetegedések száma Csehországban

Csehországban pénteken 323 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami április eleje óta a legmagasabb szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt kimutatásból.
2020. 08. 08. 15:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdődik a parlagfűszezon

Kezdődik a parlagfűszezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton a Facebook-oldalán.
2020. 08. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az oltás befolyásolhatja a Covid-19 tüneteit!

A BCG-oltás befolyásolhatja a Covid-19 tüneteit egy önkéntesekkel végzett új holland kutatás eredményei szerint.
2020. 08. 08. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a járvány terjedésének üteme Belgiumban

Kis mértékben csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-fertőzés okozta járvány terjedésének üteme Belgiumban. Amíg a korábbi napokban az átlagos napi új esetszám 536 körül mozgott, addig a belga nemzeti közegészségügyi intézet csütörtöki bejelentése szerint ez a mutató az elmúlt 24 órában alig haladta meg az 500-at.
2020. 08. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulóban a járványhelyzet Ausztriában

Folyamatosan csökken a koronavírus általi aktív fertőzöttek, illetve betegek száma Ausztriában; míg kedden 1434, addig szerdán már csak 1383 fertőzött szerepel a nyilvántartásban az osztrák egészségügyi minisztérium legutóbbi jelentése szerint.
2020. 08. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmagas a betegek száma Csehországban

Rekordszámú, több mint ötezer koronavírus-fertőzött beteg volt szerdán reggel Csehországban.
2020. 08. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2008-as sokk kontra koronavírus-járvány

Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem előtt tartania stratégiája megalkotásakor, hogy egy következő válsághelyzetben is sikeresen tudjon működni? A K&H családi vállalatok szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ, a legutóbbi recesszió tapasztalatainak felidézése alapján pedig három fő „összetevőjét” határozták meg a válságálló cégnek.
2020. 08. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van egy rossz hírünk az allergiával küszködőknek!

Idén nyáron várhatóan nagyon magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja - mondta a Magyar Allergia Szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz gyógyszeripar 2021-re havi több millió adagra tervezi felfuttatni a vakcinagyártást

Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag Covid-19-vakcinát fog gyártani - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 08. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a napi fertőzésszám Belgiumban és Hollandiában

A koronavírus-fertőzések napi száma tovább emelkedett a Benelux-államok közül Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban átlag napi 465 fertőzésről számoltak be, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző heti adatokhoz képest. Hollandiában az előző héthez képest megkétszereződött az új napi esetszám. Luxemburg csökkenő számú, 62 új fertőzöttről számolt be vasárnap.
2020. 08. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben új fertőzöttek száma Szerbiában

Mérsékelten ugyan, de folyamatosan csökken a napi új fertőzöttek száma Szerbiában, ezzel kezd kiegyenesedni a koronavírus járványgörbéje az országban, ám továbbra is be kell tartani az elővigyázatossági előírásokat - hangsúlyozta Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője.
2020. 08. 02. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ororszország októberre ígéri a tömeges oltás elkezdését

Októberre ígérte a tömeges és ingyenes koronavírus elleni oltás oroszországi megkezdését Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 08. 02. 11:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Amit a méregtelenítésről tudnod kell

Bármennyire is fura a méregtelenítés nem bizonyos ételek elhagyásával történik.
2020. 08. 02. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óvintézkedéseket vezettek be a Fővárosi Nagycirkuszban

Óvintézkedéseket vezetett be a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonsága érdekében a pandémiás helyzet miatt.
2020. 08. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: