Anya, nagyi, nem igaz, hogy nem érted ezt a kütyüt!

Az okostelefontól kezdve a vezeték nélküli billentyűzetig a fiatalok lelkesen használják a XXI. századi technológiákat és élvezik azok minden előnyét. Sajnos úgy tűnik, hogy az idősebbek esetén nem ez a helyzet. A 16 évesnél idősebb gyermekeket nevelő magyar szülők 35% tartja magát a technológia terén újoncnak. Ezen szülők több mint a fele (52%-a) számolt be arról, hogy a gyermeke segítsége nélkül napi szinten küzd technológiai kihívásokkal. A fiatalabbak pedig tartanak attól, hogy az idősebb családtagok esetleg nem akkora technológiai zsenik, ezért segítségre szorulnak majd az eszközök és kütyük használatában. Ez azt jelenti, hogy a szülők és nagyszülők hiába keresik a legújabb technológiai vívmányokat a karácsonyfa alatt. A Kaspersky kutatásának eredménye azt mutatja, hogy az Y-generáció tagjai nem hajlandóak sokat költeni technológiai termékekre karácsonykor, mert attól tartanak, hogy teljes munkaidős technológiai tanácsadónak használja őket a család.

Anya, nagyi, nem igaz, hogy nem érted ezt a kütyüt!

A technológiában jártas Y-generációsok csaknem a fele (47%-a) azt mondta, hogy nem szívesen ajándékoz technológiai eszközt a szüleinek vagy az idősebb családtagoknak, mert úgysem fogják tudni beállítani őket. A Kaspersky „The Rise of Can You Just…” (azaz „Egyre több a Tudnál-e segíteni...? kérés”) című jelentése rámutat, hogy ez a korcsoport terhesnek érzi a szerettei kéréseit, mert nagyon gyakran kérik meg őket a családtagok technológiai segítségnyújtásra.

Ezek a megállapítások adatokkal jól alátámasztottak, ugyanis a felmérésben részt vevő, 16 évesnél idősebb gyermekeket nevelő magyar szülők 35% tartja magát a technológia terén újoncnak. Ezen szülők több mint a fele (52%-a) számolt be arról, hogy a gyermeke segítsége nélkül napi szinten küzd technológiai kihívásokkal.   

„A piacon bőséges választékban kaphatók technológiai termékek igazán ideális ajándékok lehetnének szeretteink számára. A megállapításainkból azonban kiderül, hogy a fiatalok az életeküt megkönnyítő technológiai fejlődés ellenére sem akarnak időt fecsérelni arra, hogy beállítsák a műszaki eszközöket mások számára, ezért inkább egész egyszerűen nem vesznek technológiai termékeket ajándékba. Az idősebb rokonok így aztán számos előnyről lemaradnak” – mondja David Emm, a Kaspersky vezető biztonsági kutatója.

„A technológia igazán gyorsan változik, és ez azt jelenti, hogy rendszeresen új kütyük és szoftverek használatát kell elsajátítanunk. Ez azonban nem olyan ijesztő, mint ahogy elsőre hangzik. Az idősebbek, akik talán nem annyira járatosak a technológiák használatában, mint a család fiatalabb tagjai, ugyancsak képesek lehetnek jól boldogulni ezen a területen, ha már az elején megfelelő útmutatást kapnak.”

Hogy az idei ünnepek alatt elkerülhetőek legyenek a hosszadalmas technológiai oktatások, a Kaspersky kiadott néhány útmutatót, amelyet a fiatalok a technológiai ajándékhoz mellékelhetnek, hogy az idősebb családtagok egyedül is be tudják állítani az ajándékba kapott új ketyeréiket.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Még a járvány sem fogott ki a szerelmeseken

Minden negyedik távkapcsolatban élő, vagy arra kényszerült pár úgy érzi, hogy a fizikai távolság ellenére köteléke a veszélyhelyzet ideje alatt tovább erősödött társával – derül ki a Huawei Technologies Hungary 1000 fős, reprezentatív online felméréséből. A kutatás szerint a távkapcsolatban élők több időt töltöttek együtt beszélgetéssel, étkezéssel és egyéb közös online programokkal, mint azok a párok, akik egy háztartásban éltek a járvány alatt. A felmérés alapján a szerelem még a korlátozásoknál is erősebbnek bizonyult: tízből heten az óvintézkedések ellenére is találkoztak néha-néha, vagy akár gyakrabban is szerelmükkel. Egy ember átlagosan 9 másikkal tartott rendszeres kapcsolatot online, és naponta mintegy 45 percet töltött videóhívásokkal.
2020. 06. 04. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyű préda a családi vállalkozás a kiberbűnözők számára?

Az utóbbi hónapokban kialakult helyzet a családi vállalkozások digitalizációját is felgyorsította, azonban a változások, új eszközök és a gyors ütemben lezajló fejlesztések mind-mind támadási felületet jelentenek a kiberbűnözők számára, akik ezt a globális turbulenciát kihasználva még célzottabb és kifinomultabb módon támadnak. A multicégek kihívásairól, a home office veszélyeiről sok szó esett, mi a helyzet azonban a kisebb, családi vállalkozások kiberbiztonságával? A Deloitte üzleti podcast sorozatának legutóbbi epizódjában erről a témáról hallhatunk bővebben.
2020. 06. 03. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Cassandra mesterséges intelligenciával racionalizálja a call centerek működését

Az elmúlt két évben NKFI pályázati támogatásból valósította meg innovatív ügyfélszolgálati robotasszisztensét a Clementine, a hazai piac vezető adatbányász és szöveganalitikai megoldásokat szállító cége. A közel 180 millió forintos projekt eredményeként Cassandra rávilágít az ügyfélinterakciók rejtett, de hasznos információtartalmára, racionalizálja a call centerek napi működését, lehetővé teszi a működési és fenntartási költségek csökkentését, hozzájárul az ügyfélszolgálatok által nyújtott szolgáltatás minőségének javításához, támogatja az operátor kollégák szakmai fejlődését, és javítja az ügyfélélményt.
2020. 06. 03. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar vállalatok negyede érett mesterséges intelligencia felhasználó

A magyar vállalatok negyede érett mesterséges intelligencia (MI) felhasználónak számít, az előnyök kiaknázásához ugyanakkor elengedhetetlen a dolgozók képzése, amit egyre több vezető belát - ismertette Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a cég legfrissebb globális felmérését online sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
2020. 05. 31. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több millió félrevezető és hamis hirdetést távolítottak el weboldalakról

Az Európai Bizottság felhívására folytatott átfogó ellenőrzési akció keretében az online platformok üzemeltetői több millió, a koronavírus okozta járvánnyal összefüggő félrevezető hirdetést és eladásra kínált termékreklámot távolítottak el vagy tiltottak le weboldalaikról - közölte az uniós bizottság kedden.
2020. 05. 27. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma délig lehet jelentkezni az ingyenes online informatikai oktatásra

Pénteken délben zárul a regisztráció az Újratervezés programra, amely szintén a járvány miatt esetleg munkahelyváltásra készülőket segíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek - közölte a minisztérium az MTI-vel.
2020. 05. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elszaporodtak az adathalász támadások

A járvány miatt elszaporodtak az adathalász támadások az elmúlt időszakban - hívta fel a figyelmet Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 05. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Globális válság és a robotika helyzete

A globális válság idején, a modern technológia világában számos tendenciát látunk arra, hogy a robotok különböző formában megjelennek a munkafolyamatokban. Milyen előnyei és veszélyei vannak ennek?
2020. 05. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Viber bemutatja a csoportos videóhívások funkciót

A Rakuten Viber hamarosan bemutatja a Group Video Calls funkciót, amely akár 20 fő számára, időkorlát nélkül teszi lehetővé az egyidejű videóhívást. A Group Audio Calls funkció sikere inspirálta a Vibert, hogy a videós hívásokat is hozzáadja a kínált lehetőségekhez.
2020. 05. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dupla annyiba kerül, ha kifizetjük a váltságdíjat

Az újgenerációs digitális biztonság területén világvezető Sophos ma jelentette be a [The State of Ransomware 2020], azaz “A zsarolóvírusok helyzete 2020-ban” nevű nemzetközi felmérésének eredményeit. A kutatás rámutat arra, hogy ha az adatok visszaállítása érdekében kifizetik a támadókat, az majdnem megduplázza a sikeres zsarolóvírus támadásból való helyreállás költségeit. A kutatás arra is rávilágít, hogy az állami szektor az, amelyre a legkisebb eséllyel hatnak a zsarolóvírusok. A felmérésben különböző szervezetek 5000 informatikai döntéshozója vett rész hat kontinens 26 országából, beleértve Európát, Amerikát, Ázsia Csendes-óceáni és középső térségét, a Közel-Keletet és Afrikát is.
2020. 05. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig 15 ezren csaptak le az ingyenes informatikai képzésre

A meghirdetése óta eltelt kevesebb mint egy nap alatt mintegy 15 ezren jelentkeztek a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban elindult ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd este az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpörögtek a digitális fejlesztések a pénzügyi szektorban

Felgyorsultak a digitális fejlesztések a pénzügyi szektorban a koronavírus hatására a pénzintézetek informatikáért felelős vezetői szerint, akik a Portfolió első online pénzügyi és vállalati IT konferenciáján szerdán a további innovációhoz szükséges jogszabályváltozásokat sürgettek.
2020. 05. 07. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Microsoft egymilliárd dollárt fektet be lengyelországi digitális fejlesztésekbe

A Microsoft amerikai elektronikai óriásvállalat egymilliárd dollárt fektet be lengyelországi digitális fejlesztésekbe, többek között felhőszolgáltatásokat nyújt új adatfeldolgozó központ keretében - közölte kedden a lengyel sajtó.
2020. 05. 06. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több fiatal használ jogszerű online forrásokat a digitális tartalmak eléréséhez

A streaming szolgáltatások elterjedésével visszaszorultak az illegális letöltések, derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb kutatásából. A 18 és 26 év közötti korosztály digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásait vizsgáló felmérés rávilágít, hogy a fiatal felnőttek kevesebb zeneszámot és filmet töltenek le illegálisan, de itthon csökkent a youtube felhasználók száma is. A koronavírus járvány alatt pedig tovább nőtt a legális digitális tartalmak fogyasztása. A felhasználók tudatos tartalomfogyasztása azért is fontos napjainkban, mert ezzel is segítik a nehéz helyzetben lévő zeneipari szereplőket.
2020. 05. 01. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50%-kal nőtt a mobilkijelzők átlagmérete az elmúlt 5 évben

A trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a fogyasztók évről-évre egyre nagyobb kijelzővel rendelkező készülékeket gyömöszölnek a zsebeikbe. A tendenciát az értékesítési adatok is megerősítik: a Telenornál az elmúlt 5 évben a legnagyobb példányszámban eladott mobiltelefonok képernyőjének mérete folyamatos növekedést mutat.
2020. 05. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a lassú internetkapcsolattal rendelkező ATM-ek is védettek a kibertámadások ellen

A Kaspersky Embedded Systems Security szoftver az ATM-ek és a PoS (értékesítési ponti) rendszerek, valamint más Windows-alapú beágyazott eszközök számára biztosít védelmet. A szoftver legújabb verziója segítségével a megoldás most már távolról is zökkenőmentesen kezelhető és frissíthető a 2G-s internethálózattal ellátott területeken lévő eszközökön. Ennek köszönhetően a megoldás hatékony védelmet biztosít az eldugottabb területeken elhelyezett ATM-ek, fizető terminálok és más hasonló berendezések számára, anélkül, hogy csökkenne a produktivitásuk vagy a szolgáltatás elérhetősége. A Kaspersky Embedded Systems Security szoftver emellett még egy új hálózati fenyegetés ellen védő elemmel is bővült, ami hálózati szinten akadályozza meg a támadásokat.
2020. 04. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

ECDL-bizonyítványt ad a Neumann Társaság a jeles informatikaérettségiért

Az oktatásért felelős minisztérium és a Neumann Társaság megállapodása értelmében az emelt-, vagy középszintű informatikai érettségi vizsgát jelesre teljesítők további vizsga nélkül igényelhetnek ECDL-bizonyítványt, amelyet az idei évtől kezdve már elektronikus úton juttatnak el számukra, így a postára sem kell elmenni a dokumentumért.
2020. 04. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas megtakarítást hozhat az épületek automatizálása

Csökkenő költségek, hatékonyabb mérnökök és fejlesztők, sokkal több információ a helyes döntések meghozatalához – többek között ezekkel az előnyökkel jár egy épületüzemeltetési rendszer felújítása, illetve az épületautomatizálási megoldások alkalmazása. A Schneider Electric IoT-ra (dolgok internete) és a felhő technológiára épülő EcoStruxure rendszerei közel harmadával csökkenthetik a nem tervezett karbantartások számát.
2020. 04. 27. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hónapok alatt éveket ugranak előre a hazai cégek a digitális átalakulásban

A digitális átalakulás minden iparágat elér. Ezekben a hetekben, hónapokban sok múlik azon, hogy egy cég mennyire tudja a mindennapi ügymenetét az online térbe átvinni. A villámgyors reakció és az adaptáció nagyon fontos, szem előtt tartva, hogy amikor a jelenlegi korlátozások után újra beindul az élet, már nem ugyanabba a világba csöppenünk vissza, amit eddig megszoktunk. Fülöp Gábor, a Telenor üzleti értékesítési és marketing igazgatójának szubjektív írása.
2020. 04. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyenes COVID-19 információs chatbottal segíti a cégeket és közösségeket az Isobar

A jelenlegi víruskrízisben nagyon fontos, hogy a hiteles forrásból származó pontos és megbízható információ a lehető leggyorsabban jusson el mindenkihez. A szervezetek, cégek és a közösség támogatására ezért az Isobar kifejlesztett és mindenki számára elérhetővé tett egy egyszerű, de hatásos megoldást: egy weboldalakra beilleszthető chatbot segítségével a vállalkozások és szervezetek hatékonyan oszthatják meg a COVID-19-et érintő legfrissebb információkat alkalmazottaikkal és a közösségükkel.
2020. 04. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: