Az Európai Bizottság energiapiaci szakértőjével erősít a Baker McKenzie budapesti irodája

Kovács Kristóf másfél évtizedes EU Bizottsági tapasztalattal csatlakozik a Baker McKenzie Energia és Infrastruktúra csapatához, ahol energiapiaci tanácsadóként segíti a jövőben a nemzetközi ügyvédi iroda energetikai jogi szolgáltatásait.

Kovács Kristóf, az Európai Bizottság szakértője, tanácsadóként csatlakozik Magyarország egyik piacvezető jogi irodájának európai energiajogi csapatához, ahol több mint 20 éves szakmai tapasztalatával energiapiaci tanácsadóként segíti a jövőben a Baker McKenzie ügyfeleit.
 
Kristóf 15 éves Európai Bizottság tapasztalattal csatlakozik a céghez. Hat éven át a Versenypolitikai Főigazgatóságon kiemelt energetikai antitröszt, fúziós és állami támogatás ügyeken szerzett tapasztalatot; hét évig az Energiaügyi Főigazgatóság Gáz csapat vezetőjeként az ágazati szabályozás kialakításáért és annak megvalósításáért felelt; végül pedig a teljesítmény-alapú költségvetés osztályt vezette a Költségvetési Főigazgatóságon.
 
Átfogó szakmai ismeretekkel rendelkezik az energiaszektor területén az infrastruktúrával, illetve az egységes piaccal kapcsolatos szabályozási kérdésekben. Az ő vezetésével dolgozták ki például az utóbbi években a részletes pán-európai gázágazati szabályokat és Üzemi és kereskedelmi Szabályzatokat, valamint ő irányította a Bizottság regionális kooperációra irányuló erőfeszítéseit a kelet- és délkelet-európai gázpiacokon.
 
„Nagyon örülünk, hogy Európai Uniós szinten is jelentős tapasztalattal rendelkező közgazdásszal bővül a csapatunk – hangsúlyozta dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Baker McKenzie budapesti irodájának vezetője. – Kristófnak az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóság Gáz csapatának vezetőjeként, valamint a Versenypolitikai Főigazgatóságon az energia ügyekben szerzett tapasztalata és speciális szaktudása lehetővé teszi a számunkra, hogy a jövőben egy újfajta hozzáadott értékkel, még magasabb színvonalon, komplex jogi és közgazdasági tanácsadással segítsük ügyfeleinket a szektorban megvalósuló tranzakciókban, valamint a piacon felmerülő egyéb szabályozási kérdésekben.”


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Mennyi tejet fogyaszt a magyar? - ábrán mutatjuk

Tehéntejtermelés, ezer tonna
2020. 05. 31. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a MÁV-Start menetrendje

Megváltozik mától a vonatok menetrendje és a jegyek díjszabása is.
2020. 05. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy FV portfóliója Ausztráliában 14 MWp-vel fog bővülni

A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, „Csoport”, ill. „Vállalat”) bejelentette, hogy a két, összesen 14 MWp kapacitásúra tervezett, az új-dél-walesi Leetonban épülő FV erőmű projektjének hitelre való finanszírozására teljesen saját tulajdonú projektvállalatai, a Leeton Solar Farm Pty Ltd. és a Fivebough Solar Farm Pty Ltd. az Infradebttel kötöttek szerződést.
2020. 05. 29. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Corteva Agriscience új, Biológiai portfóliót hoz létre; elsőként az M2i-vel köt globális megállapodást

A Corteva Agriscience, amely egy vezető mezőgazdasági vállalat, valamint az M2i, amely a biológiai növényvédelemben alkalmazott feromonok területén tölt be vezető szerepet, több évre szóló globális megállapodást jelentett be. A megállapodás feromonalapú rovarölő szerek kutatására, fejlesztésére és világszintű forgalomba hozatalára vonatkozik.
2020. 05. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a Mol Bubi

Teljesen megújul jövőre a Mol Bubi közbringarendszer: új mobilapplikáció bevezetése, könnyebben tekerhető kerékpárok, valamint a többszintű árazás és a rugalmasabb használat bevezetése is a tervek között szerepel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2020. 05. 29. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault francia autógyár a következő három évre tervezett mintegy 2 milliárd eurós (700 milliárd forintos) megtakarítási programja keretében, ez körülbelül 15 ezer állást jelent - közölték különböző francia források csütörtök este.
2020. 05. 28. 23:35
Megosztás:
Hozzászólások:

A régió egyik legnagyobb social impact befektetését kapta a Green Fox Academy

450 millió forintos befektetést biztosít az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Green Fox Academynek. Az Impact Ventures egy impact (társadalmi hasznosságú) befektetési alap, amely kifejezetten olyan szociális vállalkozásoknak nyújt kockázati tőkét, amelyek az üzleti eredmények mellett pozitív társadalmi hatást fejtenek ki. A mostani befektetés az egyik legnagyobb régiós dedikált impact befektetés.
2020. 05. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

265 millió forint adózott eredmény el a Duna House-csoport

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 265 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el az első negyedévben, 60 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 05. 28. 20:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer embert bocsát el a Boeing

Több mint 6 ezer embert bocsát el a Boeing a koronavírus-járvány miatt kialakult keresletcsökkenés miatt, és a társaság újraindítja két halálos balesetben is érintett típusa, a 737 MAX gyártását Rentonban.
2020. 05. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszámjegyű árbevétel-növekedést a Boschnál

Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése ellenére; jelenleg a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készülnek - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
2020. 05. 28. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

19 százalékkal nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma

Tizenkilenc százalékkal, 9,5 milliárd forintra nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma tavaly az előző évhez képest, a német anyavállalat nemzetközi szinten 5 százalékos emelkedéssel, 1,5 milliárd eurós árbevétellel zárt - közölte a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó cég szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Programokkal készül a BKK a gyermeknapi hétvégére

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a biztonságot szem előtt tartva idén a gyermeknap alkalmából online programokkal, koncertekkel, előadással, rajzpályázattal, a járműveken pedig különleges hangbemondásokkal várja a fővárosban utazókat május utolsó hétvégéjén.
2020. 05. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biofinomítót épít a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldváron

Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.
2020. 05. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhalasztotta a döntést a Lufthansa a német segélycsomagról

Elhalasztotta a Lufthansa felügyelő bizottsága a döntést a német állam pénzügyi mentőcsomagjáról - közölte szerdán a légitársaság.
2020. 05. 27. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újrainduló létesítmények: Az Allianz a kockázatok csökkentésére hívja fel a figyelmet

Az Allianz Global Corporate & Specialty kockázati tanácsadói a koronavírus miatti lezárást követő sikeres és biztonságos újranyitás érdekében helyszíni biztonsági szemléket és kifejezett kármegelőzési intézkedéseket javasolnak a gyáraknak, létesítményeknek · A biztosítási káresemények között a legköltségesebb okok a tűzesetek, a gépek és berendezések meghibásodásai, illetve a hibás kivitelezési vagy karbantartási munkák lehetnek. · Az elektromos berendezések és felszerelések az állapotuktól függően különösen tűzveszélyesek, illetve a kézfertőtlenítőkhöz és egyéb gyúlékony fertőtlenítőszerekhez is javasolt tűzbiztonsági óvintézkedéseket bevezetni.
2020. 05. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat; a kitűzött célok teljesülésével a 2020. május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 százalékkal növelte árbevételét az AutoWallis

Az AutoWallis csoport az első negyedévben 10 százalékkal, 20,2 milliárd forintra növelte árbevételét, a teljes átfogó eredmény 582 millió forint veszteség lett átmeneti és egyszeri hatások miatt, szemben az előző év azonos időszakának 116 millió forintos nyereségével szemben - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 05. 27. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 millió eurós tőkebefektetés a Bolt-nál

Újabb, 100 millió euró (35 milliárd forint) értékű befektetési kört zárt a Bolt, a vezető európai utazási és szállítási platform. A befektetésből a vállalat tovább folytatja utazásszervező, mikromobilitási és ételszállító szolgáltatásainak terjesztését Európában és Afrikában. A Bolt személyszállítási mobilapplikációjával lépett a magyar piacra 2016-ban - előbb Budapesten, majd Debrecenben -, pár hete pedig elindította a Bolt Food ételházhozszállító szolgáltatását a magyar fővárosban.
2020. 05. 27. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A nemzetközi protokolloknak is megfelelnek a Budapest Airport járványintézkedései

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a napokban az európai légiközlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat adott ki, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését. A Budapest Airport már hetekkel ezelőtt bevezette az ajánlásokban foglalt intézkedéseket, és azokkal összhangban folyamatosan biztosítja az utasok és a repülőtéri személyzet egészségének védelmét.
2020. 05. 27. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Budapest Bank csatlakozik a Takarék Csoport és az MKB együttműködéséhez

A Budapest Bank Zrt. (BB) csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB) stratégiai együttműködéséhez, amelyben egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő - közölte a három pénzintézet kedden az MTI-vel.
2020. 05. 26. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: