Az IMF egy új világgazdasági válság kirobbanásától tart

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy erősödik egy új világgazdasági válság kirobbanásának veszélye, és ennek elkerüléséhez azonnali keresletösztönző intézkedésekre van szükség.

Az IMF egy új világgazdasági válság kirobbanásától tart

David Lipton, az IMF vezérigazgató-helyettese a vállalati közgazdászok amerikai szövetségének (NABE) Washingtonban kedden tartott rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a világgazdaság "valóban nehéz helyzetbe került" - derült ki a Financial Times című brit gazdasági újság beszámolójából.

 

A döntéshozóknak világszerte sürgősen intézkedniük kell, hogy megfelelő választ adjanak a gazdasági növekedés lassulására, valamint a nyersanyag- és pénzpiacok erős kilengései által teremtett új kockázatokra. "Eljött az ideje annak, hogy határozottan támogassuk a gazdasági tevékenységet, és biztosabb alapokra helyezzük a világgazdaságot - fogalmazott Lipton, aki a világgazdasági nehézségek legzavaróbb jelei között említette a globális tőkeáramlás és kereskedelem erős visszaesését.

 

Az IMF vezérigazgató-helyettese úgy látja, hogy a világgazdaság eljutott ahhoz a ponthoz, amikor egy új recesszió réme valósággá válhat, ha az országok nem lesznek képesek erősíteni a keresletet. Különösen aggasztó, hogy a pénzpiacokon az a benyomás alakult ki, hogy a döntéshozók sok országban már szinte minden lehetőséget kihasználtak a kereslet és ezáltal a fogyasztás ösztönzésére, vagy elveszítették határozottságukat a szükséges intézkedések megvalósításához.

 

A valutaalap már korábban közölte, hogy a világgazdasági növekedés ütemének lassulására utaló jeleket érzékel, és csökkentheti tavaszi előrejelzésében az idei évre vonatkozó, jelenleg érvényes, 3,4 százalékos növekedési várakozását.

 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett átfogó gazdasági indexe ugyancsak azt mutatja, hogy a következő hónapokban lelassul a világgazdaság növekedése, és a legtöbb fejlett gazdaságban is mérséklődik a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének üteme.

 

Vesztett a lendületéből a növekedés az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában és Japánban, és már a lanyhulásra utaló jelek mutatkoznak Németországban is. Olaszországban és az euróövezet egészében stabil növekedés várható, míg Franciaországban jelei vannak a stabilizációnak.

 

A feltörekvő országok közül romlottak a növekedési kilátások Oroszországban és Brazíliában. Bátorító viszont, hogy Kínában, a világ második gazdaságában stabilizálódni látszik a növekedés.

Hozzászólások

Kamatdöntés, kiskereskedelmi statisztikai adatok várhatók a jövő héten

Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a hosszú hétvége után a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a hét egyik fontos eseménye, illetve kiskereskedelmi adatok is várhatóak.
2017. 10. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülő gazdaságra, alacsony inflációra, laza monetáris politikára számíthatunk jövőre

A fejlett országok gazdasági teljesítménye tovább javul, az infláció viszont továbbra sem fog látványosan emelkedni jövőre a CIB Bank elemzői szerint. A kamatok változására legfeljebb csak az Egyesült Államokban van esély, Európában és Magyarországon is 2018 végéig maradhat a jelenlegi szint.
2017. 10. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Három fontos grafikon

A Fidelity International eszközallokációs csapata minden hónapban összeül kétszer, az egyik találkozón a befektetési csapat tagjai egyeztetik elemzéseiket, a másikon pedig azt beszélik meg, hogyan hatnak ezek a pozícionálásra. Kiválasztottuk azt a három grafikont, amely idén még fontos útmutató lehet a részvénybefektetőek.
2017. 10. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs és külkereskedelmi statisztika várható a jövő héten

A jövő heti makrogazdasági naptárban a szeptemberi inflációs adat állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik az augusztusi ipari termelés részletes adata, valamint az augusztusi külkereskedelmi statisztika.
2017. 10. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Saxo negyedik negyedéves kitekintése: Kína a figyelem középpontjában

Az online multieszköz-kereskedő és befektetési specialista Saxo Bank a mai napon publikálta 2017 negyedik negyedévére a nemzetközi piacokra vonatkozó negyedéves kitekintését.
2017. 10. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyilvános az új makrogazdasági előrejelzés – heti devizapiaci jelentés

-A forint értéke a héten gyengült az euróval szemben és jelentős veszteséget szenvedett el az amerikai dollár esetében is. -Az MNB előrejelzései szerint az infláció 2019-ben nem éri el a 3%-ot sem -Magyarország jelenlegi helyzete a gazdasági ciklusban
2017. 10. 02. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makrogazdasági adat várható a jövő héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, a statisztikai hivatal a kalászos gabonák idei terméseredményeit közli, valamint munkaügyi statisztikát közöl.
2017. 09. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntés, kereseti és kiskereskedelmi statisztikai adatok várhatók a jövő héten

Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve kereseti és kiskereskedelmi adatok várhatóak.
2017. 09. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makroadatra számíthatunk a jövőhéten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, a statisztikai hivatal a júliusi ipari termelés második becslését, valamint az építőipari statisztikát közöl.
2017. 09. 10. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország visszanyerte a madárinfluenzától mentes besorolását

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) előírásai szerint Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
2017. 08. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Negyedéves GDP-adatokra számíthatunk a jövő héten

Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, ezek közül a második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulásának előzetes adatai számíthatnak leginkább a piac érdeklődésére.
2017. 08. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és államháztartási adatokra számíthatunk a jövőhéten

A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül a júniusi ipari termelés és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, építőipari és turisztikai statisztikákat is publikál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. 08. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar cég védi a topvállalatok digitális értékeit

Tovább nőhet a kiberbiztonság területén nemzetközileg is elismert szereplő, a Cyber Services Zrt., miután több száz millió forintos tőkebefektetést kapott az EXIM Növekedési Alapból. A cél, hogy a legnagyobb vállatok, intézmények mellett a digitalizálódás útjára lépett kisebb cégek számára is elérhetők legyenek a legfejlettebb kiberbiztonsági megoldások.
2017. 08. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, így az ipari termelési, kiskereskedelmi és külkereskedelmi mutatók.
2017. 07. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkaerőpiaci, és kiskereskedelmi adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő héten munkaerőpiaci, kiskereskedelmi és lakáspiaci statisztikai adatok jelennek meg.
2017. 07. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntés és államháztartási adatok várhatók a jövő héten

Bár elemzők nem várnak változást az alapkamatban, a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét egyik fontos eseménye, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztat az államháztartás június végi helyzetéről, emellett kereseti adatok is megjelennek.
2017. 07. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs és ipari statisztikai adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő heti makrogazdasági naptárban a júniusi inflációs adat állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a májusi ipari termelés részletes adata, valamint a májusi építőipari termelésről szóló statisztika.
2017. 07. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erre figyelnek ma a befektetők az USA-ban

Függetlenség napja miatt zárva tartottak tegnap az amerikai piacok, ma azonban újraindul a kereskedés. Ma a magyar idő szerint este 8-kor megjelenő, a júniusi kamatdöntő ülésről szóló Fed jegyzőkönyv lehet az, ami új impulzust ad a piacoknak.
2017. 07. 05. 09:07
Megosztás:
Hozzászólások:

Globális kötvénypiaci kilátások a harmadik negyedévben

Annak ellenére, hogy a második negyedév utolsó szakaszában a hozamok alacsonyabb szintekre estek vissza és a nemzetközi makrogazdasági környezet forró hangulata is inkább langyossá vált, a piacokon nem igazán tapasztalható semmilyen aggodalom sem a részvények, sem pedig a hitelszpredek területén.
2017. 07. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Államháztartási és ipari adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül a májusi ipari termelés és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, kiskereskedelmi statisztikákat is publikál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017. 07. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás