Az amerikai kormányzat kilép a Nyitott Égbolt szerződésből

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.

Az amerikai kormányzat kilép a Nyitott Égbolt szerződésből

Az amerikai elnök a döntését azzal indokolta, hogy "Oroszország nem tartotta tiszteletben" az egyezményben foglaltakat. "Mindaddig, amíg nem tartják tiszteletben, kivonulunk az egyezményből" - jelentette ki az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak.    

Trump ugyanakkor nem zárta ki a szerződés újratárgyalásának lehetőségét. "Szerintem az fog történni, hogy mi kivonulunk, és ők kérni fogják az újratárgyalást" - fogalmazott, hozzátéve, hogy megítélése szerint kiválóak az amerikai-orosz kapcsolatok.
  
A Nyílt Égbolt szerződést 1992 tavaszán írták alá és 2002-ben lépett életbe. A több mint 30 aláíró állam között van az Egyesült Államok mellett Kanada, Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Királyság, vagy Lengyelország és Magyarország is. A szerződésben résztvevők arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen megnyitják egymás számára a légterüket, s engedélyezik a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését. A megfogalmazott cél a katonai tevékenység átláthatóságának biztosítása és ezzel a bizalom erősítése. Elemzők szerint ez a szerződés az európai biztonság garantálásának egyik eleme
   
Jonathan Hoffman, a védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön, még Donald Trump bejelentése előtt, azt hangsúlyozta, hogy Washington álláspontja szerint Oroszország nem tesz eleget a szerződésben foglaltaknak. A szóvivő úgy fogalmazott: a Trump-kormányzat "elkötelezett szerződésben vállalt kötelezettségeink iránt, de most, a hatalmi versengések korában olyan szerződéseket támogatunk, amelyek minden oldal számára előnyösek és minden fél felelősségteljesen eleget tesz vállalt kötelezettségeinek".    

Az amerikai sajtóban már tavaly ősszel megjelentek értesülések arról, hogy Donald Trump elnök elégedetlen a Nyitott Égbolt szerződéssel. Idén áprilisban a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságai és fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságai egyaránt levelet írtak Trumpnak, amelyben bírálatukat fogalmazták meg azért, mert az elnök a világjárvány közepette "lebegteti' a kivonulást a Nyitott Égbolt szerződésből.    

A kongresszusi politikusok levelükben "rövidlátónak" és "felelőtlennek" minősítették a szerződés várható felmondását. Kifejtették, hogy ezzel a lépéssel Washington aláássa az Egyesült Államok és európai partnerei szövetségét, kivált, hogy az európai szövetségesek e szerződés okán vonhatják felelősségre Oroszországot az esetleges katonai tevékenységéért a térségben.    

A Trump-kormányzat egyébként már korábban kivonult a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződésből (INF) is, és új feltételeket támasztott az Oroszországgal érvényben lévő Új START-szerződés megújításához is.

Hozzászólások

Mélypontra jutottak az orosz-amerikai kapcsolatok

Mélypontra, irányíthatatlanul rossz állapotba jutottak az orosz-amerikai kapcsolatok a fegyverzetellenőrzésről és a hadászati stabilitásról szóló dokumentumok iránti felelősség kérdésében - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva, Kreml, Putyin című heti magazinműsorában.
2020. 07. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva és Peking harmadszor is megvétózta az ENSZ határozatát

Moszkva és Peking pénteken harmadszor is megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a határon átnyúló humanitárius segélyezésről szóló határozatot, amely elsősorban Szíriára vonatkozott.
2020. 07. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban

Júniusban a várt emelkedés helyett csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki jelentése alapján.
2020. 07. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a kínai-amerikai viszony súlyosan károsodott

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
2020. 07. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígér az amerikaiaknak

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje szerdán ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígért egy pennsylvaniai látogatásán.
2020. 07. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon a koronavírus-fertőzések számának váratlan mértékű növekedése miatt.
2020. 07. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatát vesztett Trump

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntése alapján a New York-i ügyészek számára elérhetővé kell tenni Donald Trumpnak a saját és vállalataival kapcsolatos adóbevallásait, viszont azok tartalmát sem a közvélemény, sem a Képviselőház nem ismerheti meg.
2020. 07. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Pluszban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön arra a röviddel korábban elhangzott bejelentésre, hogy a szakértők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliségi segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.
2020. 07. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagyobb szám fog nyerni!

Miközben az USA-ban új csúcsra, 60 ezer fölé emelkedett a napi új megbetegedések száma, egyelőre nem látjuk a fékek működését; a piacok ezzel mit sem törődve tovább emelkedtek a technológiai óriásoknak és a Twitter pletykának köszönhetően.
2020. 07. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hongkongi dollárt büntetheti Trump

Trump tanácsadóinak javaslatára az USD-hez rögzített hongkongi dollárt veheti célkeresztbe, és ezen keresztül büntetné Kínát Hongkong függetlenségének csorbítása miatt.
2020. 07. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladta a hárommilliót a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban

Meghaladta a hárommilliót a koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, és a járvány már több mint 131 ezer emberéletét követelt - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
2020. 07. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking tárgyalna a nukleárisfegyver-korlátozásról, de van egy feltétele

Peking részt venne az Egyesült Államok és Oroszország között zajló fegyverkorlátozási tárgyalásokon, ha Washington hajlandó a kínai szintre csökkenteni nukleáris arzenálját - jelentette ki Fu Cung, a kínai külügyminisztérium fegyverfelügyeleti osztályának vezetője szerdán egy pekingi sajtótájékoztatón.
2020. 07. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdték a kereskedést az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína, mint szuperhatalom?

Kína arra törekszik, hogy a világ egyetlen szuperhatalma legyen - jelentette ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a washingtoni Hudson Intézetben tartott előadásában.
2020. 07. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdték a napot az amerikai piacok

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A romló amerikai-kínai kapcsolatok miatt erősödő piaci aggodalmak véget vetettek az öt napja tartó lendületes emelkedésnek.
2020. 07. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős nyitás az amerikai tőzsdéken

Nagy indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon a gazdasági fellendülés ígéretét hordozó makrogazdasági mutatóknak köszönhetően megerősödött befektetői kockázatvállalási aktivitás hatására.
2020. 07. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengébb lehet a mostani negyedévben a gazdasági felpattanás az USA-ban

Szombaton 45 ezer koronavírusos beteget regisztráltak az USA-ban. 43%-ukat két államban, Floridában és Texasban regisztrálták.
2020. 07. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb választási nagygyűlésre készül

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban - jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.
2020. 07. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump sokáig bagatellizálta a járványt

Gazdasági érdekek miatt hosszú ideig bagatellizálta a koronavírus-járvány súlyosságát Donald Trump amerikai elnök - vélekedett Magyarics Tamás Amerika-szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: