BÉT - Nem várható jelentős mozgás

Nem számítanak jelentős elmozdulásra csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

BÉT - Nem várható jelentős mozgás

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy véli, hogy a nagyobb kibocsátók papírjainak árfolyama nem módosul jelentősen, a kisebbeknél viszont lehet nagyobb változás. Utóbbiak közül kiemelte a CIG Pannóniát, amelyben a Magyar Nemzeti Bank szerdán kiadott engedélyével a Konzum Nyrt. minősített befolyást szerezhet 8,2 milliárd forintos tőkeemeléssel.
   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elküldött kommentárjában jelezte, hogy a csütörtöki kereskedési nap enyhe emelkedéssel indulhat. Kiemelte, hogy a Richter az 5100 forintos támasz közelébe érkezett, letörése esetén jelentős tér nyílhat meg lefelé.
   
Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,07 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 38 049,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 22 forinttal, 0,75 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,26 százalékkal 11 370 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 452,50 forintra emelkedett, forgalma 180,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,38 százalékkal 5235 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4258,09 ponton zárt szerdán, ez 7,17 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Az MNB 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarékot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank pénteken honlapján.
2018. 08. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be péntektől hétfőig a budai Várban.
2018. 08. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész héten erősödött a forint

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is erősödéssel fejezte be.
2018. 08. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,03 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 36 436,96 ponton zárt pénteken.
2018. 08. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen zártak az európai tőzsdék

Csekély, de pozitív kezdés után többségükben veszteségbe fordultak pénteken a főbb európai tőzsdeindexek.
2018. 08. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára

Az agrárminiszter szerint "az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára".
2018. 08. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezren gondoskodnak a biztonságról augusztus 20-án

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában.
2018. 08. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum, a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában megvalósuló létesítmény bokrétaünnepét pénteken tartották.
2018. 08. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

214 milliárd forintos mínuszt könyvelt el az államháztartás

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a második negyedévben 214 milliárd forintot, a negyedéves GDP 2,1 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 21 milliárd forintos, a negyedéves GDP 0,2 százalékának megfelelő igénnyel - jelentette pénteken a pénzügyi számlák adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.
2018. 08. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már lehet kapni a friss hazai csemegeszőlőt

A tartós meleg miatt idén a csemegeszőlő két-három héttel hamarabb érik, a piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai áru - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2018. 08. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Parlagfű pollenkoncentráció Magyarországon - egy ábrán

A napi parlagfű pollenkoncentráció maximumok alakulása (db/m3/nap)
2018. 08. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimális pluszban indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Minimális pluszban indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.
2018. 08. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik 

Strandolás és lángos – ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók 27%-a legalább évente egyszer ellátogat pár napra a magyar tengerhez és 68 százalékuknak volt már része balatoni nyaraláskor szövődött szerelmi kalandban is. És nagyon úgy tűnik, hogy már nem csak nyáron népszerű a Balaton: minden ötödik válaszadó télen is szívesen látogat ide.
2018. 08. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzék többsége is pluszban állt.
2018. 08. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma a tőzsdén?

Iránykeresésre vagy enyhe emelkedésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő.
2018. 08. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mozgássérült gyermekek számára nyílt magyar iskola Washington közelében

Konduktív pedagógiai módszerekkel dolgozó magyar iskola kezdte meg működését a Washington közelében lévő Falls Churchben.
2018. 08. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés

Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés.
2018. 08. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új kínai tulajdonos kivezeti a Gorenje részvényeit a tőzsdéről

A Gorenje szlovén cég új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat bejelentette a Gorenje részvényeinek kivezetését a tőzsdéről - közölte a helyi sajtó csütörtökön. A döntést a kisrészvényesek közgyűlésén, szeptember 17-én hozzák meg.
2018. 08. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A tankönyvek 60 százalékát már kiszállították

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 08. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás