BÉT: Erősödött a részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,90 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 36 489,42 ponton zárt hétfőn.

BÉT: Erősödött a részvények többsége

A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint nagyon jól indult a hét, szinte "repülőrajtot" vettek a részvényárfolyamok.
    

Ázsiában a kínai tőzsdeindex nagyon magas forgalom mellett majdnem 5 százalékot emelkedett, a hongkongi is mintegy 3 százalékot, a japán pedig közel 2 százalékot - mondta. Megjegyezte, Kínában az váltotta ki az emelkedést, hogy egy állami lap arról cikkezett, hogy nagyon mélyen vannak a részvényárak, ezért hosszú távú emelkedő trendet tudnak elképzelni. Hozzátette, annak is örültek a befektetők, hogy az Egyesült Államokban kicsit visszaesett az új fertőzöttek száma. Bár a Goldman Sachs bankház  mínusz 4,2 százalékról mínusz 4,6 százalékra rontotta amerikai GDP-re vonatkozó előrejelzését, ennek ellenére optimista volt a hangulat, a BÉT zárásakor 1,4-1,5 százalékos emelkedést jeleztek az amerikai tőzsdeindexek - mondta.
   
Európában főleg a bankpapírokat vették a befektetők - jegyezte meg. A vezető üzletkötő a hazai piacon kiemelte az OTP több mint 4 százalékos emelkedését, hozzátéve, a bank valószínűleg folytatta a sajátrészvény-vásárlást. Emelkedéssel zárt a Mol és a Richter is, de nagyon alacsony volt a forgalmuk, eltérően az OTP-től, melynél erős közepes forgalmat lehetett látni - tette hozzá.
   
Erősödni tudott a forint is, a BÉT zárásakor 352,30 forinton jegyezték az euróval szemben, és a dollárral szemben is erősödni tudott közel 2,5 forinttal.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A Mol 1 forinttal, 0,05 százalékkal 1859 forintra erősödött, 782,3 millió forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 4,18 százalékkal 11 210 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,52 százalékkal 383 forintra gyengült, forgalma 37,4 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,37 százalékkal 6820 forintra emelkedett, forgalmuk 435,3 millió forintot ért el.
   
A BUMIX 3455,57 ponton zárt hétfőn, ez 21,68 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Több mint százezer rossz minőségű maszkot találtak egy kamionban

Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál. A 36 millió forint értékű árut lefoglalták - tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.
2020. 08. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte 650 településen folytatódik a szúnyogirtás

Országszerte 650 településen, 130 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-t.
2020. 08. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
2020. 08. 10. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, miután a Sentix német gazdaságkutató intézet augusztusban már a negyedik egymást követő hónapban számolt be arról, hogy javult a befektetői hangulat az euróövezetben.
2020. 08. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,25 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 36 302,78 ponton zárt hétfőn.
2020. 08. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn.
2020. 08. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking bekeményített az amerikai politikusokkal szemben

Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat, köztük Ted Cruz és Marco Rubio republikánus szenátort - jelentette be a kínai külügyminisztérium hétfőn.
2020. 08. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2000 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze a Mol

A Mol az elmúlt kilenc évben több mint 1900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze, amelyből bioüzemanyagot gyártanak - tájékoztatott a vállalat hétfőn.
2020. 08. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős fordulat előtt áll a vállalati mobilitás

Az Arval Magyarország gépjármű tartós bérleti szolgáltató szerint egy év alatt több területen is változás következett be a hazai cégek közlekedési igényeiben. 2019 első féléves adatait az idei év azonos időszakával összehasonlító kutatásukból kiderült, hogy bár csökkent az új járművek iránti kereslet, az egyéni mobilitás iránti igény mégis nőtt a partnereik körében. A változások magukkal hozták az elektromos hajtású járművek 50%-os növekedését is a cég flottájában.
2020. 08. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalásra figyelmeztet az OTP Bank

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: a csalók Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nevével és arcképével visszaélve, helyenként hibás magyarsággal készült internetes hivatkozásokban kriptovalutával kapcsolatos szolgáltatásokat próbálnak népszerűsíteni. Az OTP Bank az ügyben büntetőfeljelentést tesz - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2020. 08. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 08. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Pozitív kezdésre, a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon fél százalék körüli indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdék hétfői nyitásakor.
2020. 08. 10. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Júniusban 191 ezer embert érintett az adókedvezmény

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is. Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
2020. 08. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjba készülsz? Ezt érdemes tudnod a szolgálati idővel kapcsolatban

Mivel a hazai jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ, ezért érdemes minden nyugdíj előtt állónak tisztában lennie azzal, hogy mik azok az időszakok, amelyet a törvény NEM VESZ figyelembe szolgálati időként, azaz nem számítanak be a nyugdíjba vonuláskor.
2020. 08. 10. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy nyugdíjmegoldás, mely szinte ismeretlen hazánkban

A 2020-as év más, mint a többi. A koronavírus járvány alapjaiban írja át az emberiség történelmét, alapvető gazdasági folyamatok változnak meg és ezek a változások ráadásul sokszor a pillanatok tört része alatt játszódnak le. A kialakult helyzet mind egyéni (munkavállalói), mind vállalati (munkaadói) szinten megköveteli a változásokhoz való gyors alkalmazkodást olyan területeken is melyek jellemzően mégis hosszú távon határozzák meg életünket.
2020. 08. 10. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a külkereskedelmi termékforgalom Magyarországon

Külkereskedelmi forgalom: export, import, egyenleg; milliárd forint; folyó áron
2020. 08. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kézműves sör készítéséhez nyert támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Kft.

Kézműves sör készítésére alkalmas technológiára nyert több mint százmillió forint támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
2020. 08. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a meleg a jövőhéten is

A jövő héten is maradnak a 30 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de többször lehetnek záporok, erős, viharos széllel kísért zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 08. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 08. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Mezőzombor-Nyíregyháza között a vasútvonal

Megújult Mezőzombor és Nyíregyháza között a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonal - közölte a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) szombaton az MTI-vel.
2020. 08. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: