Elfogatóparancsot adtak ki a volt macedón miniszterelnök ellen

Elfogatóparancsot adtak ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ellen hétfőn, mert a politikus nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje kétéves büntetésének a letöltését - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.

Elfogatóparancsot adtak ki a volt macedón miniszterelnök ellen

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. Az ítélet szerint Gruevszki miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. A 600 ezer euró (192,85 millió forint) értékű Mercedes megvásárlására 2015-ben derült fény, amikor az akkor még ellenzéki - azóta kormányfővé választott - szociáldemokrata Zoran Zaev nyilvánosságra hozta Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit. Az eljárás során perdöntő bizonyítékká vált Nikola Gruevszkinek és az akkori belügyminiszternek az egyik telefonbeszélgetése, amelyben a gépjármű megvásárlásáról esik szó. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A politikusnak a múlt csütörtökön kellett volna megkezdenie börtönbüntetésének letöltését, de ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, amellyel nyertek egy kis időt Gruevszki számára, ám az indítványt a múlt pénteken a fellebbviteli bíróság elutasította. A döntést - amely szerint azonnal börtönbe kell vonulnia - a múlt hét végén és hétfőn többször is megpróbálták kézbesíteni a volt kormányfőnek, ám Nikola Gruevszkit sehol sem találták, ezért hétfő késő délután elfogatóparancsot adtak ki ellene.
   
Nikola Gruevszki, aki 2006 és 2016 között vezette Macedóniát, ártatlannak vallotta magát ebben és további négy ügyben, majd közölte: az eljárások politikai indíttatásúak, és azok mögött a szociáldemokrata kormány áll.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

Hozzászólások

Ismét a régi nóta a német bankoknál

Noha már sokszor szóba került az elmúlt évek során, ismét a Deutsche Bank és a Commerzbank esetleges összeolvadása mozgatja a piacot.
2018. 12. 13. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megúszta, mégis távozhat May

Nem járt sikerrel a Theresa May ellen indított bizalmatlansági indítvány, miután pártjának képviselői 200:117 arányban bizalmat szavaztak neki.
2018. 12. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasít a lengyel-magyar barátság

A lengyel-magyar külkereskedelem erőteljes növekedést mutat az utóbbi másfél évtizedben, több száz kamion ingázik a két ország között a legkülönbözőbb árucikkekkel felrakodva.
2018. 12. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar fiatal, Novák Blanka meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Novák Blanka képviselte a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Blanka, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja.
2018. 12. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit túlóráznak a németek

Tavaly tíz éves csúcsra, 2007 óta a legmagasabbra emelkedett a német alkalmazottak által ledolgozott túlórák száma - számolt be szerdán a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adatait idézve a heise.de hírportál. 2017-ben egy munkavállalóra átlagosan 26,7 óra túlmunka jutott.
2018. 12. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a román ipari termelés

Az idei első tíz hónapban a nyers adatok szerint 4 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2018. 12. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre csak növekszik Csehország lakossága

Csehország lakosainak száma szeptember végén meghaladta a 10,63 milliót, ami 27 700-al több, mint 2017 végén - közölte a cseh statisztikai hivatal szerdán Prágában.
2018. 12. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May ígéretet tett

Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának, hogy nem ő fogja vezetni a pártot a következő parlamenti választásokon. May szerda este, az ellene kezdeményezett bizalmi szavazás előtt szólalt fel az alsóházi tory frakció 1922 bizottságának ülésén.
2018. 12. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős nyereséggel zártak a tőzsdék

Jelentős pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2018. 12. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis lehet bizalmatlansági szavazás Theresa May ellen?

Sajtóértesülések szerint akár már ma bejelenthetik, hogy bizalmatlansági szavazást tartanak Theresa May ellen, ugyanis összejöhetett az ehhez szükséges 48 képviselői szavazat. Hivatalosan 28 Konzervatív Párti képviselő jelezte, hogy kezdeményezte a bizalmatlansági szavazás megindítását May ellen.
2018. 12. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legnépszerűbb pályázatok - 100 milliárd forint 2019-ben

2018-ban a legnépszerűbb pályázat a GINOP 2.1.8. számú adaptív innováció elnevezésű volt Népszerű volt még, kis-és közép-vállalkozásoknak kiirt képzési pályázati GINOP-6.1.6 konstrukció. 2019 a digitalizáció éve lesz: technológiai javuláshoz, innovációhoz kapcsolódó pályázatokkal, összesen 15-20 milliárd forint értékben A pályázati pénzek összes költsége 100 milliárd is lehet jövőre, több ezer nyertes pályázóra számít a Via Credit pályázati tanácsadó.
2018. 12. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai uniós tagállamok segíteni akarnak Theresa Maynek

Az Egyesült Királyság kiválása után bennmaradó európai uniós tagállamok segíteni akarnak a brit kormányfőnek a Brexit-megállapodás londoni parlamenti jóváhagyásában, kérdés azonban, hogyan segíthetnének - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden Brüsszelben, miután Theresa May-jel egyezetett.
2018. 12. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem edzi az agyunkat a keresztrejtvényfejtés?

Egy új skót tanulmány szerint a keresztrejtvényfejtés vagy a sudokuzás nem véd meg az időskori mentális hanyatlástól.
2018. 12. 12. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hadiipari és nukleáris megállapodásokat kötöttünk Franciaországgal

Hadiipari és nukleáris együttműködési megállapodásokkal új dimenzióba léptek a francia-magyar gazdasági együttműködések - mondta kedden az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően.
2018. 12. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A biztonságerősítő javaslatok elfogadását sürgeti az EB

A biztonsági kezdeményezések terén megfelelő előrelépés tapasztalható az Európai Unióban, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy még a tavasszal esedékes európai parlamenti választások előtt megegyezés szülessen a még függőben lévő biztonsági javaslatokról - közölte Julian King kedden Strasbourgban.
2018. 12. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia történetében először került nő a rendőrség élére

Tatjana Bobnart bízta meg a szlovén kormány kedden az országos rendőr-főkapitányság vezetésével, személyében először tölti be nő ezt a tisztséget Szlovéniában - jelentette a helyi sajtó. A múlt hónapban a szlovén hadsereg vezérkari főnökévé is nőt neveztek ki.
2018. 12. 12. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a stabilnak vélt gleccserek is olvadnak

Először észlelték jelentős mértékű olvadás jeleit az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek egy részénél - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
2018. 12. 11. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új hidak épülnek a magyar-szlovák határszakaszon

Két új híd épül a magyar-szlovák határszakaszon: a közös államhatáron Őrhalom és Ipolyvarbó között közúti, Dunakiliti és Doborgaz között pedig kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére szolgáló híd létesül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden.
2018. 12. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A franciák továbbra is támogatják a sárgamellényeseket

Jóllehet a franciák továbbra is támogatják a kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalmat, nagyon megosztottak abban, hogy a tiltakozásokat kell-e folytatni Emmanuel Macron államfő bejelentéseit követően - derül ki a kedden nyilvánosságra hozott felmérésekből.
2018. 12. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélypontra zuhant a születésszám Spanyolországban

Mélypontra zuhant a születésszám Spanyolországban az idei első félévben - közölte kedden a spanyol statisztikai hivatal (INE).
2018. 12. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás