Elhúzódik az idei Black Friday, az online forgalom elérheti a 40 milliárd forintot

Az Amerikában hagyományosan egy napos Black Friday Magyarországon egyre inkább átalakul a magyar kereskedők és fogyasztók igényeinek, elvárásainak megfelelően. Az idei – immár ötödik – Black Friday mostanra az online és hagyományos kereskedelem minden fontosabb szereplőjét valamilyen formában megmozgató, a vásárlók számára valódi „kincsvadászattal” felérő eseménnyé nőtte ki magát, ahol felértékelődik a többcsatornás értékesítés szerepe is. Az idei Black Friday akciók során összességében várhatóan 800-840 ezer vásárló fog online is rendelni, az internetes költések összértéke pedig meghaladhatja a 40 milliárd forintot – derül ki az Euronics műszaki áruházláncpiaci jelentéséből, melyet a GKI Digital közreműködésével készített.

Elhúzódik az idei Black Friday, az online forgalom elérheti a 40 milliárd forintot

840 ezer vásárló, 40 milliárdos online költés

A jelentés szerint – az egy főre vetített, átlagosan 45-50 ezer forintos várható költés mellett – idén csak az online rendelések közel 40 milliárd forintos forgalmat eredményezhetnek a Black Friday időszak alatt. Ez az egész évre várható online kiskereskedelmi forgalom csaknem 9%-át jelenti. Mint az az Euronics számára készült reprezentatív kutatásból kiderült, 10-ből 4 online vásárló várhatóan legalább két alkalommal elcsábul majd egy-egy ajánlat kapcsán, így összességében hozzávetőleg 1,1-1,2 millió internetes vásárlás realizálódhat a leértékelések során.

A Fekete Péntek már nem csak egy péntek

Míg tavaly a kereskedők többé-kevésbé összezártak és egyszerre akcióztak, addig az idei évben a vásárlók akár 1-2 hétig is válogathatnak az állandóan frissülő akciós kínálatból és az üzletekbe, plázákba látogatva is keresgélhetnek a dedikált ajánlatok között.

Ennek legfőbb oka, hogy az idei Black Friday akciókhoz már a kereskedelem szinte minden szegmense csatlakozott, így a november 12. és 25. közötti két hétben minden napra jut egy-egy akciós nap.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Mostani értelmezésben a magyar vásárlók szemszögéből a Black Friday – az eredeti amerikai kezdeményezést szabadon értelmezve – akár 1-2 hétig tartó akciós időszakot is lefedhet. A Black Friday a kereskedők számára pedig nem feltétlenül csupán évi egy, pénteki nap. Sokkal inkább egy olyan dedikált akció(hullám), amikor nagyobb értékű termékek, szélesebb választékban kerülnek a kínálatba.

“Ez a sajátos magyar piaci folyamat egyfelől kedvező, mivel a sok akcióból mi vásárlók könnyebben megtalálhatjuk a nekünk megfelelő ajánlatot anélkül, hogy mindent egyetlen napon kelljen beszereznünk. Másfelől a kereskedőknek a hatalmas zajban nehéz és igen költséges kitűnni, még az ütősebb ajánlatokkal is” – összegezte a kialakult helyzetet Hunyady László, az Euronics műszaki áruházlánc marketing és értékesítési igazgatója.

Erősödik a hagyományos üzletek szerepe


Az elhúzódó akciós időszak fontosságát és a többcsatornás értékesítés felértékelődését támasztják alá a GKI Digital felmérései is: az internetezők 90%-a számára a webes vásárlás mellett kiemelten fontos, hogy el tudjon menni egy üzletbe és meg tudja nézni, át tudja venni a kiválasztott terméket akár személyesen is. Az online vásárlók 36%-a rendszeresen használja a webáruházakat készletellenőrzésre, hogy aztán célirányosan vásároljon (offline) a kereskedés útba eső üzletében is – ez utóbbi vásárlói szokás a Black Friday rendelések kézhezvételét is jelentősen gyorsítja az olyan, kiterjedt országos hálózattal rendelkező kereskedéseknél, mint amilyen az Euronics is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ez igaz a mobiltelefonokra és a háztartási gépekre is, annak ellenére, hogy ezeket a termékeket az interneten könnyű műszaki tartalmuk alapján összehasonlítani. Előnyben vannak a hagyományos üzlethálózattal rendelkező webáruházak akkor is, ha az online rendelt termékek üzletben történő átvételéről van szó. A kutatócég szerint 10-ből 6 esetben, amennyiben elérhető távolságban van egy szaküzlet vagy bolt, az online vásárlók inkább a személyes átvételt választják a kiszállítási díj megfizetése helyett.
 
Ha egy kereskedő online és hagyományos csatornával rendelkezik, egyre fontosabbá válik, hogy a csatornák képesek legyenek támogatni egymást – az online vásárlás üzletben, a bolti készletből történő átvétele mindenképp kényelmesebbé, gyorsabbá teszi a vásárlók számára a termékek beszerzését, és könnyít a logisztikai szolgáltatóknál ebben az időszakban jelentkező extra terheltségen is. Másrészt az offline áruházban nem kapható, vagy készleten nem lévő termékek online rendelésének ösztönzésével lehet növelni a vásárlási kedvet az üzletben nézelődő vásárlók körében.
 
A kereskedők nem csak árakkal, hanem hozzáadott értékes szolgáltatásokkal is tehetnek a vásárlók bevonzásáért – a hosszabbított garancia, a visszáru egyszerűsített, ünnepek utánra meghosszabbított visszaküldése ösztönzően hathat a vásárlási kedvre.
 
Black Friday az Euronics-nál: A Black Friday akciókban az Euronics teljes hálózata is aktívan részt vesz, a webáruházon kívül mind a 66 üzlet készül akciós készlettel és ajánlatokkal. Az Euronics-nál ráadásul az idei évben egy egész héten át tart majd a Black Friday. A több csatornás értékesítést kihasználva az Euronics esetében az online rendelést is át lehet venni személyesen bármelyik áruházban.
 
A Black Friday akciók során inkább még magunknak vásárolunk
 
Az Euronics által rendelt, 1000 aktív online vásárlót megkérdező, reprezentatív GKI kutatás rávilágít arra, hogy a magyar vásárlók a Black Friday akciók során elsősorban még nem a karácsonyi ajándékokat vásárolják, hanem saját, az akciós időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg. Ennek megfelelően – bár az ünnepi szezon a Black Friday-jal indul – november végén leginkább a szórakoztató elektronikai cikkek, számítástechnikai eszközök, okostelefonok, játékkonzolok és háztartási gépek vásárlását tervezik a vásárlók. Miután a saját vásárlásokkal végeztek, még átböngészik az ajánlatokat karácsonyi ötletek és ajándékok után kutatva, de a karácsonyra szánt meglepetések vásárlásával sokan inkább megvárják a december eleji fizetést.

Black Friday az Euronics-nál:
A szórakoztató elektronikai termékek mellett az Euronics üzleteiben várhatóan a háztartási gépek lesznek a legnépszerűbb termékek a Black Friday során. Tavaly ezen termékek vásárlása 50%-kal haladta meg még a Black Friday átlagos hatását is, míg a TV-k és HiFi berendezések esetében ez közel 200%-os többletet jelentett.

Hozzászólások

Fontos döntést hoztak a termékexport adómentessége kapcsán

Az Európai Unió Bíróságának a közelmúltban közzétett döntése alapján az exportértékesítés adómentességének nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása. Az ítélet fontos változást hozhat az exportáló hazai cégek számára is.
2019. 05. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a cseh-magyar kereskedelmi forgalom

Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom, amely idén átlépheti a tíz milliárd eurót - hangzott el csütörtökön a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-cseh üzleti fórumán Debrecenben.
2019. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kereskedelmi háborús előkészületek a részvénypiacokon

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség további várható fejleményei miatt a befektetőknek egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az amerikai vállalatok mekkora kitettséggel rendelkeznek a kínai viszonylatban. Az Apple várhatóan már rövid időn belül megszenvedi a Huawei-ellenes intézkedések miatti kínai megtorlást - az Apple bevételének kb. 20%-a származik Kínából, ez 2018-ban 52 milliárd dollár volt. De számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék a kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika.
2019. 05. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész iparágakat sújthat a kereskedelmi háború

Számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék az amerikai-kínai kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika - hívta fel a figyelmet a Saxo Bank MTI-nek küldött elemzése.
2019. 05. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a COOP csoport árbevétele

Mintegy 4 százalékos növekedéssel 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP csoport 2018-ban, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny ellenére is őrzi piaci pozícióját - közölte a CO-OP Hungary Zrt. az MTI-vel szerdán, a budapesti közgyűlését követően.
2019. 05. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5,4 millió magyar vásárol online

A felnőtt magyar internetezők 91 százaléka, azaz közel 5,4 millióan legalább egyszer vásároltak az interneten az elmúlt egy évben - derül ki az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. 1046 ember bevonásával készített áprilisi reprezentatív felméréséből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.
2019. 05. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a világ első közösségi autókereskedése

Egy éven belül a legismertebb magyar autókereskedéssel foglalkozó oldal lenne a WOOWW Cars elnevezésű új magyar startup, melynek lényege, hogy kvázi befektetés nélkül bárki nyithat magának egy online autókereskedést akár a nappalijából is. Steve Kollar alapító-tulajdonos arról beszélt, a felhasználók lényegében azzal is pénzt kereshetnek, ha a Facebookon megosztanak egy autós tesztvideót, blogot vagy egy általuk választott bármilyen autós hirdetést.
2019. 05. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötvénypiaci lehetőségek a kereskedelmi háború idején

Egyre valószínűbb, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború még egy ideig súlyosbodni fog. Az Egyesült Államok igyekszik Kínát arra kényszeríteni, hogy továbbra is olcsó fogyasztási javakat exportáljon, és továbbra is nagy mennyiségben vásároljon amerikai állampapírokat, de ezt nehéz lesz végig vinni azzal a Kínával szemben, amely strukturális reformok felé halad, és amely növelni kívánja a belső fogyasztást és támogatja a belső innovációt. Ilyen körülmények között a befektetőknek fokozott figyelmet kell arra fordítani, hogy mely szektorok mennyire érzékenyek a kereskedelmi háború következményeire.
2019. 05. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekre figyeljünk, mielőtt árösszehasonlító oldalakról vásárolunk

Közel húsz éve jelentek meg az első, termékeket és szolgáltatásokat összehasonlító honlapok és ezek népszerűsége egyre növekszik. Ezek az összehasonlító eszközök számos előnyt kínálnak, ugyanakkor több fogyasztóvédelmi jellegű problémát is felvet a működésük. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) erre reagálva jelentette be nemrégiben, hogy elemzést végez a digitális összehasonlító eszközök piacán, hogy ezen eszközök fogyasztókra gyakorolt hatását vizsgálják.
2019. 05. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérzik a növekvő vámokat a kiskereskedelmi láncok

Kicsivel a várt alatti 124 milliárd dolláros árbevételen 1,13 dolláros tisztított EPS-t ért el a Walmart az első negyedévben a várt 1,02 dollárral szemben.
2019. 05. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína visszavág

A Reuters értesülései szerint Kína június 1-től 5000 amerikai termékre vet ki vámot.
2019. 05. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százmilliárd euró feletti forgalmat ért el a Lidl anyavállalata

Százmilliárd eurónál magasabb forgalmi rekordot ért el tavaly a Lidl áruházlánc anyavállalata, a Schwarz csoport.
2019. 05. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőttek a fogyasztói árak áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, márciushoz viszonyítva átlagosan 0,9 százalékkal nőttek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2019. 05. 09. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitott a SPAR online shopja

A kiskereskedelmi üzletlánc elindította webshopját, a házhoz szállítási szolgáltatás Budapest teljes területén és 49 környező településen érhető el. A több mint 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt.
2019. 05. 09. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az AliExpress változtat üzleti modelljén

Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Alibaba csoport változtat leggyorsabban növekvő üzletága, az online kiskereskedelmi piacteret működtető AliExpress üzleti modelljén. Kínán kívül más országok kiskereskedői előtt is megnyitja felületét azzal a nem titkolt céllal, hogy idővel az Amazon igazi vetélytársává válhat - derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet Trudy Dai, az Alibaba nagykereskedelemért felelős igazgatója adott a Financial Times című brit gazdasági napilapnak.
2019. 05. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindította webshopját a Spar

Elindította webshopját a Spar Magyarország, a házhoz szállítási szolgáltatás a fővárosban és 49 környező településen érhető el, a több mint 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt - jelentette be Szalay Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.
2019. 05. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Melyik a legnépszerűbb használtautó ma a magyar piacon, és mennyi idő alatt lehet eladni?

Havi szinten csaknem 2 millió ember keres autót a Használtautó.hu felületén. Nem csak preferenciájukat, hanem az elérhető és eladott autók jellemzőit is mutatja az Autópiaci Trendek adatbázis.
2019. 05. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt a kiskereskedelem Csehországban

Márciusban éves szinten 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, lassabban a februári 5,1 százaléknál - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2019. 05. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pörgés a boltokban, őrülten vásárol mindenki

Márciusban - a korrigált adatok szerint - 5,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az idén 5-5,5 százalékos emelkedésre van kilátás.
2019. 05. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Márciusban is nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Márciusban 4,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 5,9 százalékos volt a növekedés - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 05. 06. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: