Elismert esélyegyenlőségi elkötelezettség: az Erste Csoport a 2020 Bloomberg GEI indexben

Az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) az egyike annak, a 42 országban bejegyzett 325 társaságnak, amelyet beválogattak a 2020. évi Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexébe. Az itt szereplő társaságok közel 50 iparágat képviselnek, az autóipartól a bankszektoron át a szolgáltató ágazatokon, a gépgyártáson és az építőiparon keresztül a kiskereskedelemig. A GEI rendszerében meghatározott nemekkel kapcsolatos mutatók közlésével a 2020. Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexben szereplő vállalatok átfogó képet mutattak a munkahelyi nemek közötti egyenlőség terén tett erőfeszítéseikben és azokról a közösségekről, amelyekben működnek. Az, hogy az Erste Csoport bekerült az indexbe, egyúttal azt is jelenti, hogy meghaladta a Bloomberg küszöbértékét, vagyis az indexben meghatározott öt pillér mindegyikében jelentős teljesítményt és magas szintű közzétételt mutatott.

„Ismételt szereplésünk a Bloomberg Gender Egyenlőségi Indexében a munkahelyi esélyegyenlőségi munkánk elismerése” – jelentette ki Julia Valsky, az Erste Csoport Diversity Management vezetője. „Az a megközelítés, hogy esélyegyenlőséget biztosítsunk a nők számára a karrierjük érdekében, azokon a befogadó elveken nyugszik, amelyekre alapozva az Erste megalakult kétszáz évvel ezelőtt.

Figyelemreméltó fejlődést értünk el abban, hogy biztosítsuk a nők számára a kiemelkedés lehetőségét a bankcsoporton belül,még ha adósak is vagyunk annak a célkitűzésnek az elérésével, miszerint minden piacunkon 35 százalék legyen a nők aránya a felső vezetésben. Tovább dolgozunk ezen. A nemek közötti nagyobb fokú egyenlőség elérése érdekében továbbra is bizonyítékokon, tényeken és elemzésen alapuló vállalati politikát folytatunk – éppen ezért tekintjük a Bloomberg GEI-indexet rendkívül fontos mutatónak” – tette hozzá Julia Valsky.

A GEI globális szabványt állít a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos intézkedések mérésére

A GEI-index a vállalati politika fejlesztésén, a képviseleten és az átláthatóságon keresztül a nemek közti egyenlőség támogatását vállaló részvénytársaságok pénzügyi teljesítményét követi figyelemmel. A referencia-mutató öt pilléren méri a nemek közötti egyenlőséget: női vezetői és tehetséggondozási lehetőségek, egyenlő javadalmazás és nemek szerinti egyenlőség a javadalmazás terén, befogadó kultúra, a szexuális zaklatást kezelő politika, valamint a nőket támogató márkaimidzs. Idén a Bloomberg 84 ország és régió közel hatezer vállalatára terjesztette ki az indexben való szereplés jogosultsági feltételeit.
 
„A 2020. évi GEI-indexben szereplő 325 vállalat tanúbizonyságot tett az átláthatóság biztosítását célzó elkötelezettségről, valamint vezető szerepet játszott a nemek közötti egyenlőségi kérdésekre vonatkozó adatszolgáltatás terén” – közölte Peter T. Grauer, a Bloomberg vezérigazgatója. „A nemek közötti egyenlőség világszintű támogatásának elterjedésében fontos első lépést jelent avállalati statisztikák és gyakorlatok közlése" – hívta fel a figyelmet.

A nemek közötti egyenlőség az Erste Csoport egyik kiemelt területe

Az Erste Csoport vállalati stratégiájának szerves részeként határozza meg a diverzitást és a befogadást, emellett a Célkitűzések című dokumentumban, valamint az Etikai kódexben világosan kinyilvánítja ezen elkötelezettségét. A bécsi központú bankcsoport aktívan elősegíti a diszkrimináció- és zaklatásmentes munkahelyi környezet kialakítását, emellett nemre, korra, fogyatékosságra, családi állapotra, nemi irányultságra, bőrszínre, vallási vagy politikai meggyőződésre, etnikai háttérre, nemzetiségre, vagy a munkavállalással össze nem függő bármely más szempontra való tekintet nélkül értékeli mindegy egyes ember munkáját és értékét.
 
Az Erste Csoport kezdeményezések egész sorát hajtotta végre annak érdekében, hogy a menedzsment körében növekedjen a nők száma. 2019-ben Alexandra Habeler-Drabek lett az Erste Csoport első női igazgatósági tagja. Az Erste Csoport egészét tekintve a nők aránya a felső vezetésben jelenleg 29 százalék, míg az Erste Csoport felügyelőbizottságában 39 százalékot képviselt a nők aránya 2019. december 31-én. Annak érdekében, hogy tovább növekedjen a nők száma a felső vezetésben, az Erste Csoport javítani kívánja a nemek arányát a tehetséggondozás terén, emellett mentorálási programokat kínál a tehetséges női munkatársak számára. Ausztriában az Erste Women’s Hub elnevezésű munkatársi közösségi csoport folyamatosan indít kulcsfontosságú kezdeményezéseket, szervez networking eseményeket, új formátumokat dolgoz ki a gyermekvállalási szabadságon lévő anyák és apák közti információcserét megkönnyítendő, valamint létrehozta az Erste WIT elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja minél több nőt bátorítani arra, hogy az IT területen építsék fel karrierjüket.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére

A világ legnagyobb IT-vállalkozása, a Google 10 millió Eurót (~3,6 milliárd forint) ajánlott fel olyan, kifejezetten európai technológiai ötletek, fejlesztések finanszírozására, amelyek segítenek zöldebb pályára állítani a kontinenst. Mivel az Uniónak már régóta működik azonos küldetésű szervezete EIT Climate-KIC néven, kézenfekvő volt a két nagy szervezet együttműködése az Impact Challenge elnevezésű projekt során. A keretre első körben november 6-ig lehet pályázni.
2020. 09. 29. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen 15 milliárd eurós beruházást jelentett be kínai partnereivel az elektromos autók piacán

A Volkswagen német autógyártó csaknem 15 milliárd eurós beruházást fog végrehajtani az elkövetkező négy évben kínai partnereivel az elektromos autók piacán - derül ki a vállalat kínai ágazatának hétfőn kiadott közleményéből.
2020. 09. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson

Új üzemcsarnokot adtak át hétfőn a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél.
2020. 09. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumibitumen-gyárat épít a Mol

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimagasló szintet ért el a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és közösségi kiadásokhoz történő hozzájárulása 2019-ben

A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, EBITDA mutatója pedig 35,5 milliárd forintra növekedett. A nemzeti szerencsejáték-szervező 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A számsorsjáték szegmens közel 10%-os növekedése kiemelkedő jelentőségű a stagnáló európai piaccal összehasonlításban, és jóval meghaladja az előző évek növekedési ütemét is. A vállalat 2020-as évi várható árbevétele a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is elérheti a tavalyi évet.
2020. 09. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maradhat Londonban az Uber

Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.
2020. 09. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB új megoldásokat mutat be a Kínai Nemzetközi Ipari Vásáron az okos gyártás és az intelligens egészségügyi ellátás fejlesztésére

Az ABB új, iparágvezető IRB 1300-as robotja, Robotics Pharmacy automatizálási rendszere, és vezető autóipari megoldása, a PixelPaint egyaránt a nagyobb rugalmasság elérését szolgálják a gyorsan változó üzleti környezetben.
2020. 09. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdi a ferihegyi repülőtér 2-es futópályájának felújítását a Budapest Airport

Hétfőn elkezdődik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es futópályájának felújítása, amelyet az eddigiektől eltérően egyetlen ütemben végeztet el a Budapest Airport.
2020. 09. 27. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Már több mint 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást, amelyhez hasonló applikációk Európa több országában bizonyították, hogy rendkívül hasznosak a kontaktok beazonosításában, és életeket menthetnek a koronavírus-járvány második szakaszában - idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében a digitalizációért felelős helyettes államtitkárt.
2020. 09. 27. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus megválik a CIG-ben lévő részesedésétől

Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 09. 27. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BOM Alapítvány 17,8 millió forintos támogatást nyújt az élsportolóknak

A BOM Alapítvány idén 17,8 millió forintos támogatást nyújt húsz élsportolónak.
2020. 09. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors változásokra számít az olajiparban a Mol Nyrt. elnöke

A koronavírus világszerte megnehezítette az olajipar helyzetét, ezért felgyorsulhat az iparág átalakulása - mondta a Mol Nyrt. elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlés pénteki ülésén.
2020. 09. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszerezte a SZIT minősítést a SunDell

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) nyilvántartásba vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt.-t - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB fellebbezést nyújt be az Apple-bírság ügyében

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújtott be pénteken az Európai Bíróság azon ítélete ellen, amelynek értelmében az Apple számítástechnikai óriáscégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt korábban kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
2020. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,99 milliárd forint veszteség az MKB-csoportnál

Az MKB-csoport 2020 első fél évében adózás után 1,99 milliárd forint veszteséget ért el, a nettó kamateredmény 14,5 milliárd forintos és a nettó jutalékeredmény 11,3 milliárd forintos volumene mellett - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentésében.
2020. 09. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a civil szektor szakmai díjait

Innovatív tanoda hátrányos helyzetű régióban, közösségi összefogás a Római partért és közel 100 ezer főt számláló online licitáló csoport jó ügyekért - ez csak három példa a Civil Díj 2020 nyertesei közül. A NIOK Alapítvány idén ötödik alkalommal adta ki a Civil Díjakat, kilenc kategóriában díjazták 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a szűk körben, szabadtéren, a budapesti Hunyadi téren megtartott díjátadón.
2020. 09. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újpesti panelból indult kisvállalkozás most amerikai piacon terjeszkedik tovább

A Magyarországon piacvezető RoadRecord.hu Kft. örömmel jelenti be 2020-as amerikai piacra lépését MileageWise márkanéven. A meghatározó lépést a már meglévő világszínvonalú technológia teszi lehetővé, ami belföldön egyértelműen bizonyította sikerességét. 90%-os piaci részesedéssel Magyarországon a RoadRecord Online útnyilvántartó program magasan az élen jár az útnyilvántartás területén, mind népszerűség, mind felhasználói elégedettség tekintetében a maga 17.500 fős felhasználói táborával
2020. 09. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szinte üresek még a Ryanair téli járatai

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary arról panaszkodott, hogy a novemberi és decemberi járatokra a foglaltság alig 10%-a a szokásos értéknek, melyért a brit kormány intézkedéseit is felelőssé tette.
2020. 09. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,56 milliárd forintból modernizálta három áruházát a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. modernizálta a Budakeszin, Nyergesújfalun, valamint Komáromban található üzletét, a három szupermarket átalakítására 1,56 milliárd forintot fordítottak - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2020. 09. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veronika Spanarova lett a Citi magyarországi vállalatának vezérigazgatója

A Citibank Europe plc Veronika Spanarovát nevezte ki a Citi magyarországi vállalatának vezérigazgatójává. Veronika új pozíciójában a Citi magyarországi növekedését célzó munkát irányítja, miközben gondoskodik arról, hogy a vállalat mindenkor megbízhatóan, a legmagasabb normáknak megfelelően végezze üzleti tevékenységét. Veronika Kevin A. Murray helyét veszi át, aki mostantól a Citi lengyelországi szolgáltatóközpontjának vezetői posztját látja el. Új pozíciója mellett Kevin Murray marad a Citi közép-európai régiójának vezérigazgatója.
2020. 09. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: