Húsfeldolgozó üzemet avattak Hajdúnánáson

Húsfeldolgozó kisüzemet létesített Hajdúnánáson a szociális szövetkezet, a 178 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból készült beruházást hétfőn adták át.

Húsfeldolgozó üzemet avattak Hajdúnánáson

Az átadó ünnepségen Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára méltatta, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve, a helyi értékekre alapozva, a szomszédos települések számára is példát adó üzem épült Hajdúnánáson.
   
Az európai uniós követelményeknek megfelelő húsfeldolgozó üzem a szövetkezet vágóhídjához kapcsolódik. A vágóhídon hetente 50 sertést és kiskérődzőt vágnak le, a feldolgozó ebből tőkehúst és feldolgozott húsokat állít elő, főként a helyi közétkeztetés számára.
   
A szociális szövetkezet 18 közfoglakoztatottnak ad munkát élelmiszerfeldolgozó üzletágában. Hoffman Imre hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás valódi értéket teremt Hajdúnánáson, a helyi sajátosságok életben tartása maradandó érték az "utánunk jövő nemzedékek" számára. Megjegyezte, hogy a koronavírus-pandémia következményei nehezítik a kitűzött célok megvalósulását.
   
Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy hittel, testületi és kormányzati támogatással megvalósíthatók az önkormányzat által megfogalmazott célok. Kiemelte, a hét év alatt fokozatosan kiépült közfoglalkoztatási program kitörési pont az ott élőknek.
   
Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, Hajdúnánás sokat tesz az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás érdekében. Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban bevezették az első helyi márkát, a Nánási Portékát, azzal a céllal, hogy minél több helyi élelmiszer készüljön a közétkeztetés számára. Beszámolt arról, hogy a szociális szövetkezet keretében az elmúlt években savanyító-tartósító üzemet hoztak létre, a Kendereskertben állattenyésztés és növénytermesztés folyik.

Hozzászólások

Évek óta erre vár az ingatlanpiac!

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) vette nyilvántartásba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt-t. Ezzel az első olyan társaság lett az országban, amely nem egy már bejáratott tőzsdei jelenlét után választotta ezt a működési formát, hanem végig ment a bevezetés összes lépésén, majd a belépéssel szinte egy időben vált szabályozott ingatlanbefektetési társasággá. Az első „zöldmezős SZIT” megjelenése mérföldkő a magyar ingatlanpiacon
2020. 09. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek a belvárosban

Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani szeptember 28. és november 6. között a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton és az Üllői úton a 3-as metróvonal felújítása miatt - tudatta a BKV pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar népesség: Eddig több születés, kevesebb halálozás

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Eurolikviditást nyújtó devizaswap tendert tartott az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eurolikviditást nyújtó devizaswap-tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 529 millió euró (192,21 milliárd forint) összegben kötött ügyletet október 1-ei lejárattal - közölte a jegybank pénteken.
2020. 09. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 25. 18:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB fellebbezést nyújt be az Apple-bírság ügyében

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújtott be pénteken az Európai Bíróság azon ítélete ellen, amelynek értelmében az Apple számítástechnikai óriáscégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt korábban kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
2020. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Októbertől indul a HulladékRadar alkalmazás

Októbertől élesben működik a HulladékRadar alkalmazás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Sümegen.
2020. 09. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben csökkent az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma szeptemberben havi összevetésben 6,2 százalékkal csökkent, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 323 400 álláskereső szerepelt, 21 300-zal kevesebb az augusztusinál.
2020. 09. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 09. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a Kooperatív doktori program

Hatalmas érdeklődés kísérte az idén először meghirdetett Kooperatív doktori programot: az első 100 ösztöndíjas helyre összesen 536-an adtak be pályázatot - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette, hogy az új ösztöndíjprogram jelentős támogatással segíti a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat, elsősorban a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken.
2020. 09. 25. 15:05
Megosztás:
Hozzászólások:

1,99 milliárd forint veszteség az MKB-csoportnál

Az MKB-csoport 2020 első fél évében adózás után 1,99 milliárd forint veszteséget ért el, a nettó kamateredmény 14,5 milliárd forintos és a nettó jutalékeredmény 11,3 milliárd forintos volumene mellett - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentésében.
2020. 09. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén eddig 2 milliárd forint értékű hamis terméket vontak ki a piacról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert - közölte az adóhivatal pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több embernek van munkája, mint év elején

A gazdaságvédelmi intézkedések együttes hatásának köszönhetően a júniusi mélyponthoz képest 53 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca pénteki közleményében.
2020. 09. 25. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Válaszút előtt a jegybank

Válaszút előtt áll a jegybank, ám egyelőre nem lép egyik irányba sem. Egy szigorítás visszafogná a gazdaságot, a lazítás magasba lökné az inflációt és gyengítené a forintot. A nem lépés is lépés, de kérdés, meddig tart még ki a piac türelme – értékeli az MNB keddi döntését a Sberbank Magyarország Zrt. Treasury vezetője.
2020. 09. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Moody's ma vizsgálja a magyar adósosztályzatot

Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, és ezzel befejeződik a magyar osztályzat idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
2020. 09. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a civil szektor szakmai díjait

Innovatív tanoda hátrányos helyzetű régióban, közösségi összefogás a Római partért és közel 100 ezer főt számláló online licitáló csoport jó ügyekért - ez csak három példa a Civil Díj 2020 nyertesei közül. A NIOK Alapítvány idén ötödik alkalommal adta ki a Civil Díjakat, kilenc kategóriában díjazták 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a szűk körben, szabadtéren, a budapesti Hunyadi téren megtartott díjátadón.
2020. 09. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újpesti panelból indult kisvállalkozás most amerikai piacon terjeszkedik tovább

A Magyarországon piacvezető RoadRecord.hu Kft. örömmel jelenti be 2020-as amerikai piacra lépését MileageWise márkanéven. A meghatározó lépést a már meglévő világszínvonalú technológia teszi lehetővé, ami belföldön egyértelműen bizonyította sikerességét. 90%-os piaci részesedéssel Magyarországon a RoadRecord Online útnyilvántartó program magasan az élen jár az útnyilvántartás területén, mind népszerűség, mind felhasználói elégedettség tekintetében a maga 17.500 fős felhasználói táborával
2020. 09. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy hétig lehet visszaigényelni a külföldi áfát

Egy hete maradt az áfalevonásra jogosult hazai vállalkozásoknak arra, hogy benyújtsák a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó visszatérítési kérelmeiket – hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat összefoglalójából kiderül: a szeptember 30-ai jogvesztő határidőig 32 uniós és unión kívüli országból kérhetnek visszatérítést 2019-es vásárlásaik után a magyar áfaalanyok. A lista új szereplője Törökország, itt a 2019. május 22-én vagy azután teljesített számlák áfáját lehet visszatéríttetni.
2020. 09. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is lehet alkudni az ingatlanpiacon, de nem mindig a vevő a nyerő

Az év első felében még arra lehetett számítani, hogy a koronavírus megjelenése szinte automatikusan tovább javítja a vásárlók alkupozícióját a konszolidáció korszakát élő hazai lakóingatlan-piacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb, az idei nyári időszakot felölelő adatai azt mutatják, hogy ez az elképzelésrészben megdőlni látszik. A vizsgált lakóingatlan-típusok felénél az elérhető árengedmény mértéke nemhogy emelkedett volna, hanem éppen ellenkezőleg, csökkent az év elejéhez képest.
2020. 09. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 87 országának 343, középiskolás diákja mérte össze a tudását. 2020-ban a négy fős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett.
2020. 09. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: