Jelentős lehet a terméskiesés az aszály miatt

Gyengült az aszály miatt az őszi vetések minősége, akár 2-3 millió tonnás is lehet a terméskiesés - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Jelentős lehet a terméskiesés az aszály miatt

Petőházi Tamás közölte, bár a tavaszi vetések az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően megkezdődhettek, még mindig legalább 100 milliméter csapadékra lenne szükség a talaj vízkészletének helyreállásához - mondta.
    

A búza vetésterületének 25-30 százalékán, a repcének pedig 30-35 százalékán fejlődtek csak megfelelően a növények az agrártárca adatai alapján. Repcét 290 ezer hektáron, búzát pedig közel egymillió hektáron vetettek.
   

Elmondta, hogy egyes régiókban az aszály miatt az őszi repcét ki kell szántani, ami becslések szerint országosan a több tízezer hektárt is elérheti. Hozzátette, a probléma már ősszel kezdődött, amikor a gazdák csak porba tudták elvetni a búzát és a repcét, ami után a téli időjárás sem hozta meg a várt csapadékmennyiséget.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A gazdasági növekedés újra elérheti az 5 százalékot

Javította növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., kedvező esetben azt sem tartják kizártnak, hogy idén is megközelítse, sőt elérje az 5 százalékot a magyar gazdaság bővülési üteme.
2019. 06. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkáltatók figyelem: nagyon nem mindegy, hogy milyen állampolgárságú a munkavállaló!

Milyen természetbeni és pénzbeni ellátásra, illetve utazási költségtérítésre jogosultak külföldi munkavállalók Magyarországon? Azonos szabályok vonatkoznak-e egy EU-s és egy EU-n kívüli munkavállalóra? Mit jelent a kettős biztosítás tilalma? Rendelkezhetünk-e több országban társadalombiztosítással? Külföldi munkavégzés esetén melyik országban kell eleget tenni a járulékfizetési kötelezettségnek? Munkába járásnak minősül-e a külföldi munkavállaló hétvégi hazautazása? Milyen szabályt vagy nemzetközi egyezményt kell figyelembe venni? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket járták körül a NEXON Akadémia szakértői. Legfontosabb magállapításaikat két részletben tesszük közzé. Elsőként azokat, amelyek az EU-n kívülről érkező munkavállalókra vonatkoznak.
2019. 06. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma is számíthatunk felhőszakadásokra

Csütörtökön is országszerte várható felhőszakadásszerű esőzés és zivatar.
2019. 06. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hetünk maradt a banki adategyeztetésre

A június 26-i határidőig már csak egy hetük maradt a banki ügyfeleknek arra, hogy elvégezzék az adategyeztetést.
2019. 06. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországnak érdeke a horvát cseppfolyósítottföldgáz-terminál megépítése

Magyarországnak érdeke a Krk-szigeti LNG-terminál (cseppfolyósítottföldgáz-terminál) megépítése - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zágrábban, ahol Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel tárgyalt.
2019. 06. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a szélsőséges időjárás

A globális felmelegedés hatására a légköri folyamatok intenzívvé válnak, s általában a szélsőségek válnak uralkodóvá - mondta Juhász Árpád geológus szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjazták a legjobb pálinkákat

A Nemzeti Pálinkakiválóság Programban idén is díjazták a legkiválóbb pálinkákat, 24 pálinkaház 157 termékével nevezett a 2019-es megmérettetésre, közülük 22 pálinkaház, 93 pálinka terméke került be a nemzeti pálinkakiválóságok sorába - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten a díjátadó rendezvényen.
2019. 06. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 19-én megtartott 25. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 06. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcskategóriájú MR-berendezést adtak át a városmajori szívklinikán

Csúcskategóriájú MR-berendezést adtak át szerdán a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. A mesterséges intelligenciával felszerelt készülék szervizszerződés szerinti ára 522 millió forint.
2019. 06. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a pécsi közösségi kerékpármegosztó rendszert, a PécsiKét

Hetven, villanymotoros rásegítéssel működő kerékpárral, valamint a pécsi belváros hét pontján elhelyezett töltő-dokkoló állomással közösségi kerékpáros közlekedési rendszer kezdte meg működését a baranyai megyeszékhelyen szerdán.
2019. 06. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Feloldották a hajózási zárlatot, újraindulnak a BKK hajójáratai

Újraindul a menetrend szerinti hajóközlekedés a Duna budapesti szakaszán, miután feloldották a május végi hajóbalesetet követően elrendelt hajózási zárlatot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2019. 06. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fed kamatdöntő ülésére várnak a piacok

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,83 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 40 980,24 ponton zárt szerdán.
2019. 06. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordalacsony kamatmértéket hirdetett ki a Diákhitel Központ új vezérigazgatója

Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent, jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója. A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0%-os kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között.
2019. 06. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon a munkaadók kevesebb munkabért fizetnek, mint amennyit a termelékenység alapján adhatnának

A magyarországi munkaadók kevesebb munkabért fizetnek, mint amennyit a termelékenység alapján adhatnának - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán Budapesten, a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvényén.
2019. 06. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos startup verseny indul

Országos versenyt hirdet az információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó startupok (ikt-startupok) nemzetközi piacra lépését elősegítő Input program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
2019. 06. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriában a 4iG

Prémium kategóriába kerültek a mai nappal a 4iG Nyrt. törzsrészvényei a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A legmagasabb osztályba csak a legszigorúbb kritériumoknak és szabályoknak megfelelő tőzsdei cégek részvényei kerülhetnek. Az átsorolást a vállalat kezdeményezte, a szintlépés feltételeit a vizsgálati időszakban teljesítette a társaság. Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója és Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója ünnepélyes ceremónia keretében indították meg a június 19-i tőzsdei kereskedést.
2019. 06. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassan javul az ingatlanok energiahatékonysága, de a vevők többsége a korszerű lakásokra van kiéhezve

Sok a korszerűtlen ingatlan a kiadott energiatanúsítványok alapján: a lakások közel 80 százaléka energetikailag átlagos vagy gyenge besorolású. Ugyanakkor a korszerű lakások aránya az elmúlt 3 évben 20-ról 23 százalékra nőtt. Az ingatlan.com tapasztalatai szerint a vevők több mint 60 százaléka a korszerű és energiahatékony ingatlanokat keresi.A jövőben tovább növekedhet az energiahatékony lakások száma és aránya a piacon megjelenő új lakások, a korszerűsítések miatt.
2019. 06. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így alakulhat a mai kereskedés

A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, így mérsékelt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2019. 06. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az új támogatás segíti a szakképzett munkaerő megtartását az agráriumban

Az Agrárminisztérium (AM) új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, az ágazat szereplői támogatási kérelmeiket június 24. és július 5. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz. A pályázatban a munkaerőköltségekhez igényelhetnek egyszeri, alkalmazottanként legfeljebb 200 ezer forint támogatást - közölte az AM kedden az MTI-vel.
2019. 06. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődtek az idei Erzsébet-táborok

Elkezdődtek az Erzsébet-táborok, idén nyáron mintegy harmincezer gyermek nyaralhat Zánkán - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
2019. 06. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: