Közel 500 millió forintnyi összbírságot kaptak a hazai erőművek egy április 1-jei törvénymódosítást követően
A magyar energiarendszer kiegyenlítetlenségéből fakadó problémára az úgynevezett menetrendezés hivatott megoldást nyújtani. Ennek értelmében minden erőmű köteles előre adatot küldeni a várható, általa megtermelt energia mennyiségéről. A pontos adatszolgáltatást az állam a KÁT-os erőműveknél bónuszfizetéssel ösztönözte vagy pótdíjjal büntette - ami a mai rendszerhez képest elhanyagolható mértékű volt -, azonban 2020. áprilisa óta új jogszabályt lépett életbe: minden termelő maga felel a saját kiegyenlítetlenségéből származó pótdíjért. Az eddig eltelt néhány hónapban a területet felügyelő MAVIR Zrt. összesen 464 millió forintnyi büntetés megfizetésére kötelezte a menetrendezésben elmarasztalt, KÁT-rendszerben működő erőművek tulajdonosait vagy a menetrendezést végző cégeket.
A MAVIR Zrt. által publikált adatokból kiderül, hogy ebből az összegből a naperőművekre több mint 140 millió forint hárult. A nyilvános, havi rendszerességgel közölt jelentésekből kiderül, hogy a napelemparkok a szeszélyes, nehezen megjósolható időjárású hónapokban fizetnek bírságot.
A menetrendező vállalatok szakmai felkészültsége, tapasztalata között nagy különbségek lehetnek, és ez leginkább a pótdíjakban mutatkozik meg. Általánosságban elmondható, hogy a bírság megfizetését vállaló szolgáltatók közül olyat érdemes választani, amelyik biztos pénzügyi háttérrel rendelkezik, így az esetleges pótdíj nem a naperőművek tulajdonosait terheli. Emellett igen fontos a technikai-technológiai háttér, amely az üzemeltetésen kívül az informatikai rendszerek biztonságában, a minél pontosabb menetrend elkészítésében nyilvánul meg. Lényeges szempont az is, hogy a menetrendezési szolgáltató rendelkezik-e a napelempark folyamatos megfigyelését biztosító eszközökkel, és képes-e gyorsan módosítani a menetrendezési jelentéseket például egy-egy váratlan időjárás-változás esetén vagy nem tervezett leállások, termelés kiesések miatt. A csak menetrendezést nyújtó cégek nem látják az erőművek termeléseit, ezért a tulajdonosokat kötelezik a nem tervezett termeléscsökkentések jelentésére. Egy ilyen kötelezettség elmulasztása vagy nem időben történő teljesítése esetén a pótdíjakért nem vállalják a felelősséget, annak megfizetését a tulajdonosokra hárítják.
A bajai REG Zrt. felkészültségének és tapasztalatainak köszönhetően nem kényszerült pótdíjfizetésre. A stabil pénzügyi hátterű, magyar tulajdonosi körrel rendelkező vállalat komplex üzemeltetési szolgáltatást nyújt, s ennek köszönhetően a menetrendek módosításával azonnal reagálni tud a nem tervezett termeléskiesésekre. A múltbeli időjárás- és az összetett, 3 szolgáltatótól (OMSZ és két külföldi cég) vásárolt előrejelzési adatokat mesterséges intelligencia elemzi, ezzel segítve a még pontosabb menetrendek készítését. Erre építve a napelemparkok pillanatnyi teljesítményük alapján kaphatnak folyamatosan frissített, pontosított előrejelzéseket.
„A mesterséges intelligencián alapuló, minden eddiginél precízebb előrejelzési rendszerünknek köszönhetően a Reliable Energy Group Zrt. minden, a napelemparkokat vagy a kiserőműveket érintő területen segít a menetrendezés során a várhatóan megtermelt energiamennyiség pontos megadásában, s ezzel jelentősen csökkentheti a bírságok megfizetésének – melyet a REG Zrt. a menetrendcsoportjában 100%-ban átvállal – kockázatát.” – mondta el Pusztai Tamás, a REG Zrt. vezérigazgatója.