Lezárult az OTT-ONE szerverberuházása – már alá is írták az első szolgáltatási szerződést

Lezárultak az OTT-ONE 1,1 milliárd forintból megvalósuló szerverberuházásának előkészítő munkálatai: a beszerzett szerverek 2019. december 1-től állnak majd üzembe. A teljes egészében saját forrásból finanszírozott szerverkapacitás amellett, hogy támogatja a vállalatot a meglévő ügyfelek magas szintű kiszolgálásában, új lehetőségeket is teremt a társaság számára: a mintegy 800 kiszolgáló egységből álló szerverkapacitás igénybevételére már meg is kötötték az első szolgáltatási szerződést.

Lezárult az OTT-ONE szerverberuházása – már alá is írták az első szolgáltatási szerződést

2018 decemberében jelentette be a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett OTT-ONE, hogy megkezdi egy saját, minősített szerverkapacitás kialakítását, több mint 800 darab innovatív kiszolgáló egység felhasználásával. A beruházást elsősorban az olyan, előzetesen megmutatkozó piaci igények tették szükségessé, mint például:
 
- a mesterséges intelligencián alapú projektekhez kapcsolódó számítási kapacitások biztosítása;
- a videó transcoding feladatok;
- az egyedi blockchain megoldások kiszolgálói támogatása;
- a kriptográfiai feladatok ellátása.
 

Ezeken túl a szerverkapacitás hatékonyan támogatja majd az OTT-ONE streaming megoldásait – ezen belül is leginkább az online oktatási projektjeit –, valamint a társaság biztonságtechnikai üzletágának keretében végzett munkáját.
 
A 2019 márciusában beszerzett szerverek 2019. december 1-től üzemelnek, amellyel egy időben el is indul egy, az AI adatmodellezési feladatok támogatására szolgáló projekt. A szerverkapacitás igénybevételére a vállalat ugyanis meg is kötötte első szolgáltatási szerződését, amelynek értelmében az egyesült államokbeli megrendelő partner 10 hónapos időtartamra kötött le mintegy 600 processzornyi és 4800 GB RAM kapacitást biztosító számítási erőforrást a vállalattól, összesen 586.500 dollár értékben, amely több mint 177 millió forintnak felel meg. A szolgáltatás időtartama 2019. december 1-től 2020. szeptember 30-ig tart.
 
„Elégedettséggel tölt el, hogy a teljes egészében saját forrásból finanszírozott, több mint 1 milliárd forint értékű beruházásunk máris beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A magas védelmet nyújtó szerverkapacitás olyan üzleti lehetőségeket hordoz magában, amelyekkel ígéretes lehetőségeket tudunk majd kiaknázni, hazai és nemzetközi terepen egyaránt” – tette hozzá Májer Bálint, az OTT-ONE vezérigazgatója.

Hozzászólások

Száz darab orosz fejlesztésű repülőgépet rendeltek meg a Magnus Aircraft Zrt-től

A pécsi repülőgépgyár a jövő év elejétől teljes kapacitással üzemel, és már megrendelték az első száz darabot a létesítményben készülő típusok egyikéből - közölte a Pécs-Pogányban korábban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. szombaton az MTI-vel.
2019. 12. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezte közös problémáját a Shutterstock Oroszországgal

Ismét korlátlanul hozzáférhetők Oroszországban az egyik legnépszerűbb online fotóbank, az amerikai Shutterstock szolgáltatásai, miután a cég rendezte a problémát egy kifogásolható kép ügyében.
2019. 12. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az „R&D 100 Díj” nyertesei között az SZTE és partnercége

Először szerepel a Szegedi Tudományegyetem az „R&D 100 Awards” listáján. A Research & Development World, azaz az R&D magazin a „2019 K + F 100” díját elnyerte az SZTE és a ThalesNano Energy Zrt. közös fejlesztése, a „H-Genie”. A kaliforniai San Franciscóban 2019. december 5-én tartott díjátadóról dr. Janáky Csabát, az SZTE TTIK egyetemi docensét kérdeztük.
2019. 12. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött a Component Kft. CNC megmunkálási kapacitás és telephely bővítése

A Component Kft. a Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázatán 223,8 millió forintos vissza nem térítendő 50%-os támogatást nyert telephely- és kapacitásbővítésre. A vissza nem térítendő támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetés finanszírozta. A beruházás összköltsége 447 653 705 forint volt.
2019. 12. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 25-30 százalékkal emelkedhet az építőipar termelési értéke

Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
2019. 12. 06. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áttörés az atomenergetikában - gyorsneutronos reaktor épül Szibériában

A Szibériai Vegyi Kombinát (A Roszatomhoz tartozó TVEL üzemanyaggyártó vállalat leányvállalata) a BRESZT-OD-300-as ólomhűtésű gyorsneutronos atomreaktor létesítését célzó építési és szerelési feladatok elvégzésére vonatkozó szerződést írt alá a Titan-2 Konszern orosz mérnöki vállalattal. A projekt keretében az új típusú gyorsneutronos blokk a nyugat-szibériai Tomszk megyében található Szeverszk városa mellett valósul meg. A Titan-2 konszern a reaktorépület, a turbinagépház és a kapcsolódó infrastrukturális létesítmények megvalósítására szerződött. A munkálatok befejezése 2026-ra várható, a szerződés teljes összege 26,3 milliárd rubelt tesz ki.
2019. 12. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG nagy összegű szerződést írt alá az adóhatósággal

A 4iG Nyrt. nagy összegű szerződést kötött a Nemzeti Adó és Vámhivatallal (NAV) pénteken - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 12. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban az amerikai tőzsdeindexek

Indexemelkedéssel folytatták az előző nap szerény pozitív eredményét a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
2019. 12. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Állami támogatás járhat a Kínában gyártott Tesla járművekért

Kína állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára - derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett tájékoztatóból.
2019. 12. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős sikerrel zárult a Baromfi-Coop kötvénykibocsátása

A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében került sor novemberben a Baromfi-Coop kötvénykibocsátására. A tranzakció több szempontból is kiemelkedő az NKP eddigi történetében: a program keretében elsőként került sor feldolgozóipari cég sikeres kötvényaukciójára, a jegyzett kötvények által bevont források összértéke elérte a 29,4 milliárd forintot, az elért átlaghozamok pedig mindkét aukción a kibocsátó számára igen kedvezően, 2,36, illetve 2,47 százalékon alakultak.
2019. 12. 06. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van-e még erő az OTP részvényben a sorozatos csúcsdöntések után?

Tegnapelőtt hatalmas forgalommal nagyot emelkedett az OTP. Az ilyen mozgás általában további nagy mozgások (emelkedés) előszele szokott lenni - vélik az ERSTE Befektetési Zrt. elemzői mai elemzésükben.
2019. 12. 06. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air kitiltaná a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből

A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság.
2019. 12. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy 2,1 MWp teljesítményű erőművet telepített Magyarországon, ezzel 51,8 MWp-re növelve globális portfólióját

A Photon Energy Csoport (WSE: PEN, a „Csoport”) bejelentette, hogy leányvállalata, a három fotovoltaikus erőmű felépítését és hálózati csatlakoztatását végezte el Taszáron, Magyarországon, összesen 2,1 MWp kapacitással. A legújabb bővítéssel együtt a Cégcsoport globális saját fotovoltaikus erőműveinek portfólió-kapacitása 51,8 MWp-re nőtt.
2019. 12. 06. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint késő délutánra

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
2019. 12. 05. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók New Yorkban

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdete után egy órával.
2019. 12. 05. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új üzemcsarnokot avatott a Lászlópack Kft. Komárom határában

Az élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyártó Lászlópack Kft. csütörtökön átadta az 1,6 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokát Komárom határában.
2019. 12. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MTel megállapodott 450 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel nagyságrendileg 450 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről, amire várhatóan 2020 első negyedévében kerülhet sor.
2019. 12. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóváhagyta a GVH a Delta Csoport és az Est Media tranzakcióját

Jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal a Delta Csoport és az Est Media Nyrt. július 30-án bejelentett tranzakcióját, ami a sikeres zárás egyik feltétele volt. Így hamarosan a tőzsdei cég tulajdonába kerülhet a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat.
2019. 12. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: