Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet az észak-amerikai mozikban

Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet című bohócos horror az észak-amerikai mozikban, a sztriptíztáncosnőkről szóló krimi is meglepően nagy bevétellel nyitott - írta a Variety.com filmes portál.

Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet az észak-amerikai mozikban

A Warner Bros. rémísztő bohóctörténetének folytatása második hete uralja a jegyárbevételi toplistát. Ezen a hétvégén - iparági becslések alapján - 40 millió dollárt (11,9 milliárd forint) zsebelhetett be, ezzel a Stephen King-adaptáció észak-amerikai eredménye már 153 millióra rúg.
    

Az első résszel együtt (Az, 2017) a globális bevétele meghaladta az egymilliárd dollárt.
   
Várakozáson felül nyitott az STX filmje, a A Wall Street pillangói: 3250 észak-amerikai mozi tűzte műsorára, 33,2 millió dollárért váltottak rá jegyet. A dúsgazdag ügyfeleiket kifosztó sztriptíztáncosnők története egy 2015-ös újságcikk alapján készült, Lorene Scafaria rendezte, a főszereplők Jennifer Lopez és Constance Wu.
   
A toplista harmadik helyére csúszott vissza a Lionsgate Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása című produkciója a bemutató óta eltelt negyedik hétvégére, amikor 4,4 millió dollárt hozott.
   
Negyedik lett a Universal Jó srácok című komédiája 4,2 millióval, az ötödik helyet 3,5 millióval a Disney mesefilmje, Az oroszlánkirály szerezte meg.
    

Mérföldkőhöz érkezett a Sony Volt egyszer egy... Hollywoodja, mivel 329,4 millió dolláros globális jegyárbevételével megelőzte a Becstelen Brigantykat (2009), így Tarantino második legjövedelmezőbb filmje lett. A 2012-es Django elszabadul 425 millióval őrzi első helyét.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Lendületes kezdés az amerikai tőzsdéken

Lendületes árfolyamerősödéssel díjazták a keddi kereskedés kezdetén a harmadik negyedévi tőzsdei beszámolói szezon első fecskéit az amerikai értékpapírpiacok, felpezsdítve ezzel a világkereskedelmi aggodalmak miatt hétfőn erejét veszített kereskedést.
2019. 10. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rögös az út USA és Kína között

Az ügyhöz közel álló források szerint további egyeztetéseket szeretne Kína azzal a kereskedelmi megállapodással kapcsolatban, amiről a múlt hét végén szóban állapodtak meg a felek.
2019. 10. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő indexekkel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok

Csökkenő indexekkel korrigálták a hétfői nyitáskor a pénteki erős zárást az amerikai értékpapírpiacok.
2019. 10. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik posztjáról az amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter

Távozik posztjáról Kevin McAleenan amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter - közölte szombat hajnalban a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.
2019. 10. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját Los Angelesben

Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját - tájékoztatta az MTI-t Bunyik Béla, a fesztivál alapítója és egyik főszervezője.
2019. 10. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületes erősödéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon elért haladást nyugtázva lendületes erősödéssel tetézték a pénteki nyitáskor az előző napi pozitív zárást az amerikai tőzsdeindexek.
2019. 10. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Előrelépés történhet a kereskedelmi háborúban

Ahogy Trump fogalmazott „nagyon, nagyon jól” mentek tegnap a kereskedelmi tárgyasláok az USA és Kína között.
2019. 10. 11. 10:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnáltak a fogyasztói árak az Egyesült Államokban

Nem változtak a fogyasztói árak szeptemberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban, a maginfláció pedig a vártnál alacsonyabb lett, ami támogatja azokat a várakozásokat, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága októberi ülésén az idén immár harmadik alkalommal csökkenti a kamatot a gazdasági növekedést fenyegető kereskedelmi kockázatok közepette.
2019. 10. 11. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elegánsan léphet vissza Trump

Az ügyhöz közel álló források szerint az amerikai fél is nyitott lehet egy részleges megállapodásra Kínával.
2019. 10. 10. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdultak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak, de szinte el sem mozdultak előző napi záróértéküktől a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 10. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért vonzó az amerikai befektetők számára Magyarország

Az amerikai befektetők számára azért vonzó Magyarország, mert a gazdaság szereplői innovatívak, kompetensek és tele vannak önbizalommal - mondta Eric Stewart, az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden szerint Trump elnököt el kell mozdítani

Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke és a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa szerdán először hangoztatta, hogy Donald Trump elnököt alkotmányos úton el kell mozdítani.
2019. 10. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína el akarná kerülni az újabb vámokat

A kereskedelmi tárgyalásokhoz közel álló források szerint Kína továbbra is hajlandó lenne egy részleges megállapodást kötni az USA-val, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban egyre kiélezettebbé vált a viszony a felek között.
2019. 10. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

A héten először, szerdán emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután a legfrissebb sajtójelentések enyhítették az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek éleződését övező aggodalmakat.
2019. 10. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington 98 millió dollárral segíti a venezuelai ellenzéket

Washington újabb 98 millió dollárral (30 milliárd forint) segíti a venezuelai nem-kormányzati szerveket és a Juan Guaidó ellenzéki vezető irányította parlamentet - jelentette be az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) kedden Washingtonban.
2019. 10. 09. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban

A várt növekedés helyett nyolc hónapja a legnagyobb mértékben csökkentek havi bázison szeptemberben a termelői árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics kedden publikált jelentése alapján.
2019. 10. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitott New York

A hétfői gyenge zárást követően a nem javuló amerikai-kínai kereskedelmi viszony miatt indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington kínai cégeket tett tiltólistára

Az amerikai kormány tiltólistára tett 28 kínai vállalatot és más szervezetet, mert részt vesznek a muszlim ujgur kisebbség elnyomásában - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter hétfőn este.
2019. 10. 08. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína egyre kevésbé akar átfogó megállapodásról tárgyalni az Egyesült Államokkal

Kínai tisztségviselők egyre kevésbé hajlandóak tárgyalni a Donald Trump amerikai elnök által szorgalmazott átfogó kereskedelmi megállapodásról - értesült a Bloomberg hírügynökség bennfentes forrásokból kevesebb mint egy héttel a két ország kereskedelmi főtárgyalóinak október 10-én kezdődő kétnapos washingtoni tanácskozása előtt.
2019. 10. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump a gazdasága tönkretételével fenyegeti Törökországot

Donald Trump amerikai elnök a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Törökországot hétfői Twitter-bejegyzésében.
2019. 10. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: