Megtorpant az okostelefonok világpiaci értékesítése

Megtorpant a tavalyi negyedik negyedévben az okostelefonok világpiaci értékesítésének növekedése. Emelkedett viszont a kínai gyártók részesedése a két piacvezető, a Samsung és az Apple, illetve az összes többi gyártó kárára - ezt mutatja az amerikai Gartner számítástechnikai és távközlési piackutató vállal

Megtorpant az okostelefonok világpiaci értékesítése

A tavalyi negyedik negyedévben 0,12 százalékkal 408,3 millióra nőtt a világpiaci okostelefon-értékesítés a 2017 negyedik negyedévi 407,8 millióról. A tavalyi teljes éves 1,555 milliárdos értékesítési volumen viszont 1,24 százalékkal haladja meg az előző évi 1,536 milliárdot.
    

A három legnagyobb kínai okostelefon gyártó vállalat, a Huawei, a Xiaomi és az Oppo tavaly együttesen 5,6 százalékponttal 28,5 százalékra növelte részesedését az okostelefonok világpiacán a 2017-es 22,9 százalékról. A két piacvezető, a Samsung és az Apple 2,5 százalékpontot veszített részesedéséből, ami így a 2017-es 34,9 százalékról 32,4 százalékra csökkent tavaly. Az összes többi gyártó piaci részesedése pedig 3,2 százalékponttal 42,2 százalékról 39,0 százalékra csökkent.
    

A piacvezető Samsung tavaly az egész évben 295,0 millió okostelefont értékesített az előző évi 321,3 millió után. Piaci részesedése 19,0 százalékra csökkent 20,9 százalékról.
    

A második legnagyobb okostelefon-gyártó, az Apple 13,4 százalékos piaci részesedésre tett szert tavaly 209,0 millió iPhone értékesítésével a 2017-es 214,9 millió után, ami akkor 14,0 százalékos piaci részesedést biztosított számára.
    

A Huawei 202,9 millió okostelefont értékesített tavaly, a 2017-es 150,5 millió után, piaci részesedése 13,0 százalékra emelkedett 9,8 százalékról.
    

A Xiaomi 7,9 százalékra növelte piaci részesedését 5,8 százalékról, ehhez tavaly 122,4 millió készüléket adott el, az egy évvel korábbi 88,9 millió után.
    

Az Oppo a 2017-es 112,1 millió után tavaly 118,8 millió okostelefont vitt piacra, részesedése 7,6 százalékra emelkedett 7,3 százalékról.
       

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az összes többi gyártó eladásai együttesen 607,0 millióra csökkentek 648,8 millióról, piaci részesedésük pedig 39,0 százalékra zsugorodott 72,2 százalékról.
    

A negyedik negyedév vesztesének az Apple bizonyult. Gyorsított viszont a Huawei, valamint az Oppo és ennek köszönhetően a kínai cégek között is változott a sorrend: az Oppo a Xiaomit megelőzve a harmadik helyre tört fel.

Az Apple eladásai a negyedik negyedévben 11,8 százalékkal, 2016 első negyedéve óta a legnagyobb mértékben estek vissza az előző évihez képest, mig a teljes évben 2,7 százalékkal csökkentek.
    

A Huawei a negyedik negyedévben az összes gyártó közül a legnagyobb mértékben, 37,6 százalékkal növelte eladásait, a teljes évben pedig 34,8 százalékkal.
    

A legnagyobb lendületet az Oppo vette fel a negyedik negyedévben az évben elért korábbi teljesítményéhez képest: a negyedik negyedévben 23,1 százalékkal növelte eladásait, éves teljesítménye pedig 5,9 százalékos növekedés.
    

A Xiaomi a negyedik negyedévre elveszítette növekedési lendületét: eladásai 1,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, éves teljesítménye azonban ezzel együtt is 37,6 százalékos növekedés.
    

A Samsung tavaly 8,2 százalékkal kevesebb okostelefont adott el mint 2017-ben, a 2018-es negyedik negyedévben pedig 4,4 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ismét jó memóriákat hozhat a Micron

Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy elkezdődhet egy felfelé ívelő ciklus a memóriachipek piacán, aminek a Micron Technology lehet az egyik nagy nyertese. Hosszútávon az okostelefonok, a számítógépek, a nagy adatközpontok vagy akár az autók növekvő memóriaigénye stabil alapot ad a növekedésre, rövidebb távon azonban komolyabb ciklikusság jellemzi az iparágat.
2020. 02. 27. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vállalati irányelveket fogalmazott meg a mesterséges intelligencia alkalmazására a Bosch

Etikai határvonalakat húzott a Bosch a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásával kapcsolatban. A vállalat kötelező belső irányelvekben szabályozza, hogyan lehet termékeiben az MI-t használni. A Bosch MI etikai kódexének alapelve, hogy az MI-alapú döntéseket mindig az emberek ellenőrzik. „A mesterséges intelligenciának az embereket kell szolgálnia. MI etikai kódexünk egyértelmű iránymutatást ad munkatársainknak az intelligens termékek fejlesztése során” – hangsúlyozta Berlinben Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke a vállalat éves IoT-konferenciája, a Bosch ConnectedWorld (BCW) megnyitóján. „Az a célunk, hogy az emberek megbízzanak az MI-alapú termékeinkben.”
2020. 02. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A chatbot a cégvezető legjobb barátja: a munkaerő toborzás közel 45%-al felgyorsítható mesterséges intelligenciával

Employer branding, onboarding, HR-applikációk – divatos és gyakran puffogtatott kifejezések nem csak a toborzók és kommunikációs szakemberek, de a cégvezetők körében is. Mindeközben kevés vállalatot jellemez tudatosság a HR-stratégiát, a toborzásra fordított erőforrásokat és a járulékos költségeket tekintve, holott egy új kolléga kiválasztása átlagosan 50 napba és közel 1,2 millió forintba kerül a cégeknek. A kihívás és a verseny óriási, de a technológia ebben is partner: mesterséges intelligenciával a toborzásra fordított idő és a költségek is jelentősen csökkenthetők, így minden cégnek érdemes újragondolnia a hagyományos kiválasztási folyamatokat és eszközöket.
2020. 02. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Diploma nélkül is remekül boldogulnak az informatikusok

Óvatos becslések szerint is húszezer körüli informatikus hiányzik jelenleg a magyar munkaerőpiacról, a hiány egyharmadát a szoftverfejlesztők teszik ki. Éppen ezért rohamosan nő azon vállalatok száma, amelyek elkezdtek arra berendezkedni, hogy junior, esetenként szakmaváltó kollégákkal bővítsék a csapatukat. Értük akár havi bruttó 450 ezer forintos fizetést sem sajnálnak.
2020. 02. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kreativitásé lesz a főszerep a következő évtizedekben

Az automatizáció és digitalizáció kiterjedésével egyre nagyobb szükség lesz az emberi kreativitásra, amelyet egy kutatás szerint sok cégvezető a fegyelmezettségnél és a tisztességnél is fontosabbnak tart. A magyar piacon is megjelentek a kreativitás fejlesztésével foglalkozó cégek, itthon is elkezdődött a kreativitás forradalma.
2020. 02. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós károkat okoznak a cégeknek a könnyelmű alkalmazottak

Közel másfélszeresére emelkedett az elmúlt két évben a vállalatokat érintő kiberincidensek száma – derül ki a Ponemon Intézet globális felméréséből. A mintegy ezer megkérdezett informatikai és IT biztonsági szakember szerint a cégekre a legnagyobb fenyegetést saját gondatlan alkalmazottaik jelentik. A munkatársak óvatlanságából adódó kockázatok azonban folyamatszabályozással és digitális eszközökkel minimalizálhatók – hívja fel a figyelmet a Panda Security.
2020. 02. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mastercard kiberbiztonsági központot nyit Európában

A Mastercard bejelentette, hogy létrehozza az Európai Kiberbiztonsági Központot, melynek célja, hogy csúcstechnológiával felszerelkezve segítse a piaci szereplők együttműködését, így erősítve a régió kiberbiztonságát.
2020. 02. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) csütörtökön.
2020. 02. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kétlépcsős azonosítás megoldás lehet az internetes csalások ellen

A kétlépcsős azonosítás (kétfaktoros autentikáció) jelenthet megoldást az internetes csalásokkal szemben - mondta Bársony Péter kiberszakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig növekszik a munkaerő-kereslet az IT iparágban

Home office lehetőséggel, család- és kutyabarát környezettel és az egészségtudatos életmód támogatásával igyekeztek 2019-ben kedvezni a cégek munkavállalóiknak, derül ki a DreamJo.bs tavalyi adataiból. Az újgenerációs állásportál adatai szerint a legnagyobb kereslet még mindig az IT szektorban volt múlt évben, a legnagyobb túljelentkezés pedig a marketing és PR területen meghirdetett pozíciók, valamint az irodai munkák és a business manager állások kapcsán volt megfigyelhető.
2020. 02. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Digi csoport bevétele tavaly

Nőtt a Digi telekommunikációs csoport bevétele 2019-ben, a növekedéshez leginkább fő piaca, Románia járult hozzá.
2020. 02. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három éven belül a mobilkapcsolatok több mint 10 százaléka 5G-s lesz

A Cisco Annual Internet Report előrejelzése szerint 2023-ra a világ mobilkapcsolatainak több mint 10 százalékát teszik majd ki az 5G kapcsolatok, amelyek átlagos sebessége 575 Mbp/s lesz, vagyis 13-szor gyorsabb, mint egy átlagos mobil kapcsolat.
2020. 02. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit ellenőriz idén az NMHH a hírközlési szolgáltatóknál?

Többek között a roaminggal és a határozott időre szóló szerződésekkel kapcsolatos előírásokat ellenőrzi majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az idei felügyeleti terve alapján. A szolgáltatók kötbérkezelési folyamatai a korábbi évekhez hasonlóan idén is a fókuszban lesznek. Jó hír, hogy a nemzetközi hívások tavalytól érvényes árcsökkentési uniós előírását megfelelően alkalmazták a hazai szolgáltatók.
2020. 02. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz a 4iG

A 4iG csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció) - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2020. 02. 19. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén kiemelten ellenőrzik a roamingrendelet betartását

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei felügyeleti terve alapján kiemelten ellenőrzi többek között, hogy a mobilszolgáltatók betartják-e a roaminggal, illetve a határozott időre szóló szerződésekkel összefüggő előírásokat - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
2020. 02. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia

Elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Veszprémben.
2020. 02. 17. 21:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban

A koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2020. 02. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10-20 éven belül a robotikai ipar nagyobb lesz, mint az IT

A dán Universal Robots egyik alapítója, robotikai szakértője és befektetője ellátogatott a Robotics 2020 brunoi konferenciájára. A robotikai világban Nobel-díjnak számító Engelberger Robotics díjas Esben Østergaard a konferencián beszélt a Universal Robots kezdeti időszakáról, az együttműködő robotok automatizálásának fejlesztéséről és a robotika jövőéről.
2020. 02. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kapkodnak a kezdő fejlesztők után: 450 ezret is lehet keresni

Óvatos becslések szerint is húszezer körüli informatikus hiányzik jelenleg a magyar munkaerőpiacról, a hiány egyharmadát a szoftverfejlesztők teszik ki. Éppen ezért rohamosan nő azon vállalatok száma, amelyek elkezdtek arra berendezkedni, hogy junior, esetenként szakmaváltó kollégákkal bővítsék a csapatukat. Értük akár havi bruttó 450 ezer forintos fizetést sem sajnálnak.
2020. 02. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új telekom óriás jön létre az USA-ban

Az ügyhöz közel álló források szerint a mai napon kedvező bírósági döntés születhet a T-Mobile US és a Sprintösszeolvadásával kapcsolatban.
2020. 02. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: