Megváltoztatta a nevét az LMP

Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.

Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.
    

Schmuck Erzsébet azt mondta: számba vették az előttük álló feladatokat. Fontosnak tartják egy zöld kormányzati minimumprogram kidolgozását, amelyet az év közepére be akarnak fejezni.
   
Kiemelte, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy "kinyitják" a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.
   
Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország - jelentette ki.
   
Kitért rá, hogy várhatóan a nyár közepén elkezdődnek a tárgyalások, előkészítések az ellenzéki pártok vezetői között. Ők olyan kormányprogramot szeretnének, amelyben markánsan megjelennek a zöldkérdések - mondta Schmuck Erzsébet.
   
Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként azt jelölte meg, hogy felkészüljenek a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak - hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték.
  
Úgy vélekedett, hogy óriási a társadalmi igény a zöldügyek képviseletére. Hozzátette: pártjuk erkölcsi-politikai kötelességének érzi, hogy ezt ki tudja elégíteni.
   
Az elmúlt hónapokban markáns zöldügyeket vállaltak fel, amelyek "az orbáni rendszer" meghaladásáról szólnak - mondta Kendernay János. Azt hangoztatta, hogy zöldügyekben pártjuk az egyik leghitelesebb politikai erő.
   
Közölte, hogy új elnökségi tagjuk van, a Debrecenben politizáló Jakab Fruzsina, aki sokat tett azért, hogy a zöldügyek hangsúlyt kapjanak Kelet-Magyarországon.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

249 elektromos autót kapnak a kórházak

A magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is - közölte a központ főigazgatója a nyíregyházi kórháznak vásárolt kilenc jármű szerdai átadásán.
2020. 02. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fémipari képzőközpont létesül Békéscsabán

Fémipari képzőközpontot alakítanak ki Békéscsabán csaknem 2,2 milliárd forintos beruházással - közölte a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár szerdán a békési megyeszékhelyen.
2020. 02. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat változott a munkaerő-kölcsönzéshez való hozzáállás

A gazdasági válság óta sokat változott a munkaerő-kölcsönzéshez való hozzáállás: akkor a munkavállalók a munkaerő-kölcsönzést szükséges rossznak látták, ez mára megváltozott, kifejezetten kedveltebbé vált a terület - mondta a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ)elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1300 teherautót és autóbuszt vizsgált meg a közlekedési hatóság

Több mint 1300 teherautót és autóbuszt vizsgált meg a közlekedési hatóság múlt heti akciójában - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI-vel.
2020. 02. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hódít a munkahelyi wellness - de hol van ilyen?

Az iroda megjelenése, kialakítása döntő tényező lehet mind az új, mind a meglévő munkavállalók megnyerése szempontjából, ráadásul a dolgozók jólléte és a termelékenység szorosan összefügg. A munkaadók és a velük együttműködő ingatlanfejlesztők emiatt igyekeznek feltárni, miként lehet jobb környezetet teremteni a munkavállalóknak. Lassanként Magyarországon is beköszönt a munkahelyi wellness korszaka.
2020. 02. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Februártól online is lehet kérni a keresetkimutatást

Februártól online is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel szerdán.
2020. 02. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mérsékelt emelkedésre számíthatunk

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2020. 02. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti a jelzáloghitelezést az egyik magyar bank

A Sberbank Magyarország felfüggeszti a jelzáloghitelezést - szúrta ki a Bank360.hu.
2020. 02. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit ellenőriz idén az NMHH a hírközlési szolgáltatóknál?

Többek között a roaminggal és a határozott időre szóló szerződésekkel kapcsolatos előírásokat ellenőrzi majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az idei felügyeleti terve alapján. A szolgáltatók kötbérkezelési folyamatai a korábbi évekhez hasonlóan idén is a fókuszban lesznek. Jó hír, hogy a nemzetközi hívások tavalytól érvényes árcsökkentési uniós előírását megfelelően alkalmazták a hazai szolgáltatók.
2020. 02. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Működésbe állt az első korszerűsített kazán az ajkai erőműben

Befejeződött az ajkai erőmű 10-es számú kazánjának a korszerűsítése, amely hivatalosan február 17-én kezdte meg próbaüzemét. A kazán felújítása az ajkai erőmű komplex modernizálási programjának egyik legfontosabb lépése. Az üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. várakozásai szerint a rekonstrukció révén tovább javul az erőmű környezetvédelmi teljesítménye, így a mostani és a továbbiakban tervezett kazánfelújítások révén 2020 végére várhatóan teljesen megszűnik a kazánok okozta pernyekibocsátás Ajkán.
2020. 02. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 66 százaléka rendelkezik megtakarítással

A magyar lakosság megtakarítási kedve jelentősen, 13 százalékkal 66 százalékra nőtt a legutóbbi, 2017-es felmérés adataihoz képest – derült ki a Budapest Alapkezelő legfrissebb reprezentatív, lakossági befektetéseket vizsgáló kutatásából[1]. A magyarok számára továbbra is a biztonság, a kiszámíthatóság és a könnyű hozzáférhetőség a legfontosabb szempontok a megtakarítási forma kiválasztásánál, így nem csoda, hogy a folyószámla és az állampapír a legnépszerűbb megtakarítási forma. Ugyanakkor a befektetési célú megtakarítások aránya is nőtt: a megkérdezettek közel egyharmada igyekszik kamatoztatni a félretett pénzét. A Budapest Alapkezelő véleménye szerint a trend folytatódni fog, azonban érdemes lehet több lábon állni és egyszerre többféle befektetési termékben tartani a megtakarításokat.
2020. 02. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van-e hatással a budapesti ingatlanpiacra a koronavírus?

Miközben a világ aggódva figyeli a koronavírus terjedéséről szóló híreket, gazdasági szakértők azt latolgatják, milyen hatással lesz a Kínából induló járvány a világ gazdaságára. Valószínűleg nem lesz szektor, mely ne lenne érintett, miért lenne ez másként a belvárosi ingatlanpiacon, ahol az utóbbi években igencsak megnőtt a kínai befektetők aránya. A belvárosi ingatlanokra specializálódott Central Home szakértője szerint az eladásszámok további csökkenése várható.
2020. 02. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vetőmagüzem épül Szegeden

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet a cég exportja - jelentette ki az agrárminiszter kedden a Tisza-parti városban.
2020. 02. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vlagyimir Putyin felmentette Ukrajna-ügyi tanácsadóját

Felmentette Ukrajna-ügyi tanácsadóját, Vlagyiszlav Szurkovot Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata.
2020. 02. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés gyümölcs termett tavaly

Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza.
2020. 02. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavágta az MTelekom az osztalékot - esett is az árfolyam a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,89 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 45 547,15 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
2020. 02. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,89 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 45 547,15 ponton zárt kedden.
2020. 02. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét többfelé romlott a levegő minősége

Ismét többfelé romlott a levegőminőség magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az MTI-vel.
2020. 02. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a Szabolcs megyei önkormányzat költségvetését

Elfogadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés az önkormányzat és annak hivatala 2020-as összevont költségvetését több mint 953 millió forintos bevételi és kiadási főösszeggel.
2020. 02. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

29 új autóbusszal bővül Volánbusz Zrt. járműparkja

Magas komfortfokozatú turista-autóbuszok vásárlásáról szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel, ennek köszönhetően 29 új, emelt padlómagasságú, szóló autóbusz áll forgalomba országszerte várhatóan nyár végéig, a Neoplan Tourliner járművek beszerzésének értéke megközelíti a 2 milliárd 324 millió forintot - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
2020. 02. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: