Moszkva törvénytelennek fogja tekinteni az újabb amerikai szankciókat

Moszkva törvénytelennek fogja tekinteni az ellene a Szkripal-ügyre hivatkozva bevezetendő újabb amerikai szankciókat, csakúgy, mint a korábbiakat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Moszkva törvénytelennek fogja tekinteni az újabb amerikai szankciókat

Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő szerdán közölte: kormánya arra készül, hogy a kongresszussal egyeztessen az Oroszország elleni újabb szankciókról, amelyet a Szergej Szkripal és lánya ellen az angliai Salisburyben megkísérelt mérgezéses merénylet miatt vezetnének be. Nauert szerint Washington fontolóra veszi, hogy kibővíti a Szkripal-ügyre hivatkozva már bevezetett büntetőintézkedéseket. Moszkva mindig is tagadta, hogy köze lett volna az ügyhöz.
    

"Törvénytelennek tekintjük ezeket az Egyesült Államok által Oroszország viszonylatában bevezetett korlátozásokat, és értelemszerűen ugyanígy fogunk viszonyulni a hasonló lépésekhez, ha ilyenek lesznek" - mondta Peszkov.
   
A keddi amerikai félidős választással kapcsolatban megismételte, hogy Moszkva egyetlen külföldi politikai erőpróbába sem avatkozott be, így az egyesült államokbelibe sem, és ilyesmire nem is készül. Hangsúlyozta, hogy Moszkva párbeszédre törekszik Washingtonnal az egyebek között a stratégia stabilitás és a fegyverzetellenőrzés terén felmerülő problémák megoldása érdekében, de egyelőre nem látja azt, hogy a kétoldalú viszony rendezésének lennének kedvező kilátásai. Úgy vélekedett, hogy a kongresszusi választások eredménye aligha bonyolíthatja tovább a kétoldalú viszonyt, "mert most is minden meglehetősen bonyolultan halad".
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Peszkov kedden úgy nyilatkozott, hogy az orosz és az amerikai elnök november 11-én Párizsban, az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulója alkalmából megtartandó nemzetközi megemlékezésen csak rövid ideig találkozik majd, hogy megvitassa kettőjük teljes körű találkozójának lehetőségét. A szóvivő szerdai tájékoztatóján ehhez hozzáfűzte, nem szerepel a tervek között Vlagyimir Putyin megbeszélése Párizsban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel sem, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az ünnepség alkalmával szóba elegyednek egymással.
   
Izraeli sajtóértesülés szerint a tárgyalást törölték, de Peszkov kommentárja szerint nem "törölhették, mivel nem is tervezték".
    

Oroszország és Izrael kiéleződött a viszony, miután a szíriai légvédelem szeptember 17-én lelőtt egy orosz felderítő gépet, s ezért Moszkva az arab országban éppen Hezbollah-célpontokat bombázó izraeli légierőt tette felelőssé. Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak. Putyin és Netanjahu találkozójáról már szeptember óta szó van, de időpontot a feleknek azóta sem sikerült rögzíteniük.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A holland kormányfőnek nem tetszik a közös európai hadsereg ötlete

Elutasította a közös európai hadsereg létrehozásáról szóló indítványokat Mark Rutte holland kormányfő pénteken, és hangsúlyozta, hogy országa védelempolitikájának a jövőben is a NATO marad a sarokköve.
2018. 11. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az eurózóna költségvetésének tervéről egyeztetett Párizs és Berlin

Franciaország és Németország hétfőn bemutatja az eurózóna költségvetésének tervezetéről készült közös javaslatát az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) brüsszeli találkozóján.
2018. 11. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May kinevezte a lemondott miniszterek utódait

Theresa May brit miniszterelnök kinevezte pénteken a Brexit-ügyi, illetve a munkaügyi tárca éléről előző nap lemondott miniszterek utódait. A brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztérium (DExEU) élére Stephen Barclay eddigi egészségügyi államtitkár került.
2018. 11. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2018. 11. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi erős zárás után.
2018. 11. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson az euróövezeti infláció

Októberben majdnem hat éve a legmagasabbra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott jelentése szerint.
2018. 11. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van esély új választásra vagy népszavazásra Nagy-Britanniában

Nem biztos, hogy meglesz a brit parlamentben a Brexitről szóló EU-brit megállapodás elfogadásához szükséges többség, akkor pedig választás vagy népszavazás jöhet - erről beszélt Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
2018. 11. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt az EU-ból az unión kívülre küldött magánátutalások összege

Tavaly tovább nőtt az Európai Unióban élők által az unión kívülre küldött magánátutalások összege. A személyi átutalások többségét a bevándorlók származási országukba küldött pénzösszegei adták az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett jelentése szerint.
2018. 11. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A teljes belvárosból kitiltaná a járműforgalmat Párizs főpolgármestere

Kitiltaná Párizs történelmi belvárosából a gépjárműforgalmat Anne Hidalgo főpolgármester. Az ötlet alig pár héttel azután szivárgott ki, hogy egy bírósági döntés alapján véglegessé vált a kitiltás az alsó rakpartokról.
2018. 11. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető Prágában

Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető csütörtök este a prágai Vencel téren és több cseh nagyváros központjában.
2018. 11. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar pedagógus-továbbképző központ jöhet létre Romániában

Magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról döntött csütörtökön a román kormány, az új intézmény Nagyváradon fog működni - közölte csütörtöki hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
2018. 11. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország rendezi a 2022-es férfi röplabda-világbajnokságot

A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) mexikói kongresszusán úgy döntött, Oroszország rendezheti a 2022-es férfi világbajnokságot.
2018. 11. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May végig akarja vinni a Brexit-folyamatot

Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett csütörtökön arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) megállapodástervezetét érő súlyos bírálatok ellenére sem kíván távozni tisztségéből, kijelentve: ő szándékozik végigvinni a Brexit-folyamatot.
2018. 11. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik a vonaton utazók jogait

Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön támogatták azt a módosító javaslatot, amely a vonatok késése esetén növeli az utasoknak járó kártérítés összegét, a fogyatékkal élő utasok számára hathatósabb segítséget ír elő, a kerékpárosok számára pedig a vasút könnyebb használhatóságát biztosítja.
2018. 11. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségbe fordultak az európai tőzsdék

Erős kezdés után veszteségbe fordult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 11. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint Európának támogatnia kell a szíriai újjáépítést

Európának támogatnia kell Szíria helyreállítását, ha nem akar újabb menekülthullámot - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szingapúrban, az orosz újságírók számára csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 11. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilnak tűnik a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok helyzete

Nagy-Britannia magyarországi nagykövete szerint továbbra is stabil a szigetországban dolgozó magyarok helyzete a szerdán jóváhagyott brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezet alapján.
2018. 11. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott a Brexit-ügyi miniszter és a munkaügyi miniszter is

Benyújtotta lemondását csütörtökön Dominic Raab, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. Lépését azzal indokolta, hogy nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodástervezetet.
2018. 11. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Instabil lábakon áll a Brexit megállapodás

Tegnap a brit kormány megszavazta a Brexit megállapodást, ettől függetlenül maguk a kormánytagok sem elégedettek azzal, ráadásul még a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia várhatóan decemberben.
2018. 11. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás