Nem csak a főváros peremén találni családi házat 40 millió forint alatt

Sokaknak a családi ház vásárlásának gondolatára elsőként az agglomerációs települések, esetleg a falvak jutnak eszébe. A budapestiek fejében megfordulhatnak a budai, nagypresztízsű kerületek is, ám a II. vagy XII. kerület frekventáltabb részein a nyolcszázezer forintot meghaladó négyzetméterár sem ritka. Aki mégis családi házba vágyik, de nem szeretne százmillió forint felett költeni, vagy mindennap órákat ingázni, annak sem reménytelen a helyzete. Az OTP Ingatlanpont ezért ad néhány tippet, hol érdemes házat keresni.

Nem csak a főváros peremén találni családi házat 40 millió forint alatt

Lakás vagy ház? – sokan teszik fel a kérdést ingatlankeresés előtt, amennyiben akár utóbbit is megengedhetik maguknak, bár egy részük számára ez inkább meggyőződés, mintsem praktikus szempontok szerinti döntés. Tény, hogy egy lakással kevesebb a gond, a legtöbb esetben nincs közvetlenül a lakótér felett a tető, ami beázhat, nincs kert, amit gondozni kell és nagy általánosságban kijelenthető, hogy fenntartása is olcsóbb.

Egy ház esetében viszont nincsenek olyan közel a szomszédok, a gyerekeket nem feltétlenül kell játszótérre hordani, és a kutyának is van tere a mozgáshoz. Jellemzően a család bővülésével igyekeznek a legtöbben váltani, vagyis lakásból házba költözni, amely akár anyagilag sem rossz döntés, hiszen egy 50 négyzetméteres átlagos fővárosi panellakásért is lehet 30 millió forintot kapni. Ezért az árért pedig az agglomerációban szép családi házak vásárolhatók. Nem mindenki vállalná ugyanakkor a mindennapi ingázást, az autóban utazással eltöltött órákat.

Ingatlan eladásakor fizetendő adó kiszámítása kalkulátor

„A belvároshoz viszonylag közel, akár 40 millió forint alatt is lehet már családi házat kapni a fővárosban, igaz, a budai oldalon jóval szűkebb a kínálat, így több kompromisszummal is járhat a vásárlás” - mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Pesten Ha bárki a főváros VIII. kerületét említi, jó eséllyel nem egy kertvárosias, családi házas övezetre, hanem egy korábban rosszabb hírű, ám mára már sok helyen rehabilitált és dinamikusan fejlődő környékre gondol. Pedig vannak utcák – ha kevés is –, amelyek teljesen más hangulatot idéznek: például az Osztály utca és környéke (Századosnegyed) kifejezetten barátságos, kellemes kertvárosias jellegű rész, közlekedése kiváló, negyed óra a Blaha Lujza tér.

Ehhez közel található a már nagyrészt a szomszédos X. kerülethez tartozó MÁV telep is, amire szinte ugyanez igaz, és mindkét környéken találni 40 millió forint alatt házat. A X. kerület felsőrákosi részén is kijöhetünk az elméleti határnak meghúzott fenti összegből, ráadásul itt az Örs vezér tere (metró, bevásárlóközpont) közelsége külön kiemelendő. A szomszédos IX. kerület, Ferencváros is rejteget meglepetéseket.

Albérlet kiadása esetén fizetendő adó kiszámítása kalkulátor

A Ferencvárosi Víztornyot övező utcák szintén kisházas, már-már vidékies hangulatot idéznek. Nem szabad megfeledkezni Újpestről sem, amely néha kissé háttérbe szorul szomszédja, a XIII. kerület mellett, pedig szintén dinamikusan fejlődik ingatlanpiaca, rengeteg az új beruházás. A két kerület határához közel, az újpesti oldalon találhatunk 40 millió forint alatt családi házat vagy házrészt kisebb kerttel, autóbeállóval. A közlekedés itt is remek, a Váci úton autóval, Újpest központból pedig hamarosan a felújított metróval lehet negyed óra alatt elérni a belvárost. Budán A tradicionális budai, zöldövezeti kerületek bővelkednek családi házakban, azonban a gyakran a nyolcszázezer forintot is meghaladó négyzetméterárak sokakat elriaszthatnak. Ugyanakkor az OTP Ingatlanpont a Duna jobb partján is igyekszik a 40 millió forintos vételárig tippeket adni, noha ehhez már a minőségben, méretben, vagy a megközelíthetőségben kompromisszumot kell kötni.

Ingatlan vásárlás illeték 2019 kiszámítása kalkulátor

A XI. kerület több nagyberuházás és a 4-es metró megépítése nyomán óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Vannak azonban még a belvároshoz viszonylag közeli részei, amelyek beleférhetnek a keretbe. Ilyen az M1-M7 bevezető közelében például, az Őrmezőtől délre eső városrész, ahol több tervezett beruházásnak köszönhetően nagy áremelkedés várható az elkövetkezendő években. Szintén Dél-Budán, a Kamaraerdő - Kőérberek városrész is kiemelhető, amely még ma is inkább egy zártkertes üdülőövezet képét mutatja, de kedvező áron lehet családi házakat kapni. Ugyanezt az érzést nyújthatja a III. kerületi Aranyhegy és a Csúcshegy is, ahol az utóbbi években sok újépítésű, 2-4 lakásos társasház épült, de lehet még találni 500 ezer forintos négyzetméterár alatt családi házakat. A közlekedés nem a legjobb, de a néhol háborítatlan erdők és hegyek közelsége akár kompromisszumra is késztetheti a lakásvásárlókat. A fenti tanácsok mellett azonban Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője minden érdeklődőnek javasolja, hogy vásárlás előtt keressen fel egy olyan ingatlanszakértőt, aki ismeri a lakáspiaci viszonyokat és segíthet a legmegfelelőbb környék kiválasztásában.

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás: