Ők a költözések nyertesei - mérlegen az ország megyéi és a kerületek

● Elkészült a lakáspiac egyik motorját adó költözések mérlege: Pest megye eredménye messze kiemelkedik, tavaly közel 15 ezer fővel nőtt az állandó lakossága. ● Fejér megye és Győr-Moson-Sopron megye dobogós helyet ért el. ● Budapesten belül tavaly több mint 39 ezren váltottak állandó lakhelyet, leginkább a XI., a XVIII. és XVII. kerületek népessége nőtt, és legjobban a VII., VIII. és VI. kerületé csökkent. ● A legnépszerűbb kerületekben október közepén 532-830 ezer forint volt az eladó használt lakások átlagos négyzetméterára.

Ők a költözések nyertesei - mérlegen az ország megyéi és a kerületek

Érdekesen alakultak az országon belül a költözések tavaly, Budapest például meglepetést okozott - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a hivatalos demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli vándorlások, költözések tavalyi mérlegét.

Megyék pluszban, mínuszban

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Érdekes, hogy a budapesti mérleg negatív, azaz a fővárosból többen mentek el, mint ahányan érk
eztek állandó lakosnak. Pest megye viszont kiemelkedően népszerű lett”. Hozzátette: “A hivatalos statisztikákban szereplő belföldi vándorlások nagy szerepet játszanak egy-egy térség, város lakáspiacán, mert alapvetően befolyásolják a keresletet. Az is látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlettebb régiók vonzóbbak a költözések, azaz a vándorlások szempontjából” - 

Az ingatlan.com összefoglalója szerint Pest megyében az állandó lakók száma 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren mentek el a megyéből. Győr-Moson-Sopron áll a második helyen, Fejér megye pedig a harmadik, előbbiben 2405 fős, utóbbiban 1481 fős pluszt mutat a mérleg. A legtöbben pedig Budapestet hagyták el, közel hatezerrel többen mentek el a fővárosból mint ahányan éreztek. A megyék közül pedig Szabolcs és Borsod rendelkezik legnagyobb mínusszal, több mint 3-3 ezerrel többen mentek máshova lakni.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

 

Kerületek versenye

Miközben Budapest mérlege negatív, a kerületek közötti költözések érdekes képet mutatnak. Összesen a fővároson belül több mint 39 ezren váltottak állandó lakhelyet. Az elköltözők és odaköltözők mérlege alapján a XI. kerületbe érkeztek a legtöbben: 900 fős többlettel rendelkezik a kerület. Utána a XVIII. és a XVII. kerület következik, 723, illetve 678 fős plusszal. A legtöbben a belső kerületekből költöztek el állandó jelleggel. A VII. kerület mérlege több mint 1000 fővel, a VIII. kerületé több mint 800, a VI. kerületé pedig több mint 600 fővel csökkent.

 


Balogh László elmondta, hogy a kerületek eredménye jól látszik a lakáspiacon is, hiszen a szóban forgó kerületekben lévő lakások évek óta a legnépszerűbbek közé tartoznak a piacon. Hozzátette: “A használt lakások és házak átlagos négyzetméterára idén október közepén a XI. kerületben 830 ezer forint volt. A XVIII. kerületieké pedig 532 forintot tett ki, míg a XVII. kerületben 581 ezer forint volt az átlagár, ami alapján a két utóbbi a legolcsóbb fővárosi kerületek közé tartozik”. Az ingaltan.com szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy az elköltözések egyik oka a magas ingatlanárakban keresendő: a leginkább csökkenő népességű VI. kerületben jelenleg 947 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár, a VII. kerületben pedig 808 ezer forintot kérnek a tulajdonosok négyzetméterenként.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: