Száz újabb exobolygót fedeztek fel a kutatók

Csaknem száz újabb exobolygót, vagyis Naprendszeren kívüli bolygót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a Kepler űrteleszkóp megfigyeléseinek köszönhetően.

Száz újabb exobolygót fedeztek fel a kutatók

Az újonnan azonosított planétákkal mintegy háromszázra nőtt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrteleszkópjának K2-missziója keretében felfedezett exobolygók száma - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
   
"Kétszázhetvenöt bolygójelöltet kezdtünk vizsgálni, amelyek közül 149-ről bizonyosodott be, hogy valódi exobolygó. Ezek közülük pedig 95 volt újonnan felfedezett planéta" - mondta Andrew Mayo, a Dániai Műszaki Egyetem nemzeti űrintézetének doktori hallgatója, az Astronomical Journal című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: "ez a kutatás a K2-misszó révén 2014-ben nyert első adatok óta folyik".
   
A Discovery-program keretében épített Kepler űrtávcsövet 2009 márciusában indították útjára, legfontosabb feladata a Földhöz hasonló bolygók keresése úgynevezett tranzit módszerrel: a műhold a csillagfény parányi elhalványulásait méri, amelyeket a napjuk körül keringő bolygók elhaladása okoz.
   
Az űrteleszkóp fotometriai pontosságát garantáló négy lendkerék közül kettő 2013-ra meghibásodott, így új "forgatókönyvet" kellett írni. Eszerint 2014 nyarától a K2 küldetés keretében az űrteleszkóp az égbolt nagyobb területét figyeli meg, és képes a hűvösebb, kisebb, vörösbolygó-típusú csillagok nagyobb hányadát megvizsgálni.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Az exobolygók kutatása viszonylag fiatal terület. A Napunkhoz hasonló csillag körül keringő első bolygót 1995-ben fedezték fel. Mára mintegy 3600 exobolygó vált ismertté, amelyek között Föld-méretű kőzetes planéták és Jupiterhez hasonló gázóriások is találhatóak.
    

Az újonnan felfedezett bolygók egyike egy rendkívül fényes csillag körül kering. "Az egyik megerősített planéta tíz nap alatt kerüli meg a HD 212657 jelű csillagot, amely a Kepler és a K2-misszió során talált eddigi legfényesebb gazdacsillag. A fényes csillagok körül keringő bolygók azért fontosak, mert a csillagászok rengeteget megtudhatnak a róluk a Földről végzett megfigyelések révén is" - mondta Mayo, aki a NASA, a kaliforniai műszaki egyetem (Caltech), a UC Berkeley, a Koppenhágai Egyetem és a Tokiói Egyetem kutatóival dolgozott együtt.
    

A Kepler-űrtávcső eredeti és K2-missziója révén is óriási mértékben hozzájárult az exobolygók kutatásához. Küldetései révén eddig több mint 5100 exobolygójelöltet talált.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Megfejtették, mi áll az Alzheimer-kór hátterében

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.
2018. 06. 24. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint Észak-Korea még mindig rendkívüli fenyegetést jelent

Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet".
2018. 06. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump kivárna a bevándorlási törvénytervezettel

Donald Trump amerikai elnök arra bíztatta a republikánus törvényhozókat, hogy "ne vesztegessék tovább az időt" a bevándorlási törvénytervezettel, hanem várják meg az őszi félidős választásokat.
2018. 06. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Mérsékelt pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, párhuzamosan a világpiaci olajárak erős emelkedésével.
2018. 06. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen a hangulat a New York-i tőzsdén?

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 06. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elszigetelődési politikát folytat Donald Trump

Donald Trump elszigetelődési politikát folytat, megválasztása óta számos nemzetközi szervezetből kilépett - mondta el Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok kedden bejelentette kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.
2018. 06. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz külügyi szóvívő szerint helytelen döntést hozott az Egyesült Államok

Helytelen döntést hozott az Egyesült Államok azzal, hogy kilépett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságából - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak szerdán Szamarában.
2018. 06. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - jelentette be kedden Washingtonban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerint a tanács nem méltó a nevére.
2018. 06. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudni, mikor lesz a Putyin-Trump találkozó

Még nem világos, hogy mikor lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója, az időpontot egyelőre nem is mérlegelik a NATO március 11-én és 12-én megtartandó brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző időszakban - jelentette ki a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
2018. 06. 20. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több lakást építenek az Egyesült Államokban

Májusban tizenegy éve a legnagyobb mértékben nőtt a megkezdett lakásépítések száma az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium kedden kiadott kimutatása szerint.
2018. 06. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Estek az amerikai tőzsdemutatók is

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel zajlott kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
2018. 06. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök 200 milliárd dollár értékű védővámmal fenyegette meg Kínát

Donald Trump amerikai elnök hétfőn este bejelentette, hogy további 200 milliárd dollár értékben kíván védővámot kivetni kínai termékekre.
2018. 06. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump űrhaderőt szeretne, méghozzá minél hamarabb

Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak
2018. 06. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasonlóan ítélik meg Oroszországot és az Egyesült Államokat a közép-európai régióban

A közép-európai régióban hasonló Oroszország és az Egyesült Államok megítélése, de országonként hatalmas eltérések vannak - mondta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 06. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mesterséges intelligencia adta vissza a hangját egy rádiósnak

Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy ritka idegrendszeri betegség miatt két éve nem tud beszélni - írta a BBC hírportálja.
2018. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult az amerikai fogyasztói hangulatindex

Javult az amerikai fogyasztói hangulatindex júniusban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2018. 06. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Börtönbe kell vonulnia Donald Trump volt kampánymenedzserének

Büntetőpere kezdetéig börtönbe kell vonulnia Paul Manafortnak, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserének - így döntött pénteken egy szövetségi bíró, visszavonva Manafort korábban elrendelt házi őrizetét.
2018. 06. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
2018. 06. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Kim Dzsong Un bármikor felhívat telefonon

Megadta a mobiltelefonja számát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, hogy "bármikor elérhesse őt" - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírókkal.
2018. 06. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin és Trump még a nyáron találkozhat

Moszkva nem zárja ki, hogy ezen a nyáron létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
2018. 06. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás