Szlovéniában hivatalosan is véget ért a járvány

Május 31-én Szlovéniában adminisztratív értelemben is véget ér a koronavírus-járvány - írta a helyi sajtó szombaton.

Szlovéniában hivatalosan is véget ért a járvány

A szlovén kormány még május közepén - elsőként az Európai Unióban - hivatalosan is kihirdette a járvány végét, vasárnaptól ezt adminisztratív ételemben is megteszi. Ez annyit jelent, hogy hatályon kívül kerülnek azok a rendelkezések, amelyeket a járvány megfékezésére hozott a kabinet, és az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba - írták a lapok.
   
Szlovénia március 12-én hirdetett járványhelyzetet. A Covid-19 megbetegedés terjedésének megakadályozására bevezetett szigorú korlátozásokat fokozatosan, április végén és május elején kezdte feloldani. Mik a Szlovéniába történő beutazás feltételei? ITT írtunk róla.
   
Milan Krek, a közegészségügyi intézet (NIJZ) igazgatója a sajtónak nyilatkozva úgy vélekedett: azt, hogy adminisztratív értelemben vége a járványnak, "úgy kell fogadni, mint egy álhírt".
   
"A vírus közöttünk van, egy második hullám pedig sokkal veszélyesebb lehet" - figyelmeztetett. Ezért továbbra is ajánlott betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, ott ahol az lehetséges. Ahol nem, ott viseljenek maszkot, és mossanak gyakran kezet - tette hozzá.
  
A parlament péntek éjjel elfogadta a kormány harmadik gazdaságélénkítő csomagját is, amelyet Janez Jansa kormányfő korábban a járvány lecsengése utánra ígért.
   
Ennek kulcsfontosságú intézkedései támogatják a rövidített munkaidő bevezetését. Az állam az év végéig átvállalja a munkáltatóktól a csökkentett munkaidőn felüli bért és a közterhek 80 százalékát. Továbbá azok a vállalkozások, amelyek forgalma több mint 10 százalékkal csökkent 2019-hez képest, és ezért kényszerszabadságra kellett küldeniük alkalmazottaik egy részét, az állam még júniusra is átvállalja az otthon maradt dolgozók bérének 80 százalékát, és a munkáltató mentesül az adó- és járulékfizetés alól. Úgynevezett üdülési csekket is bevezetnek a belföldi turizmus fellendítésére: felnőttenként 200 euró (70 ezer forint), gyerekenként 50 euró (17,4 ezer forint) értékben, amelyet csak belföldi szálláshelyeken lehet majd felhasználni.
   
A szlovén parlament által elfogadott három gazdaságélénkítő csomag összértéke 6 milliárd euró (valamivel több, mint 2000 milliárd forint).
   
Szlovéniában az elmúlt két napban nem nőtt a fertőzöttek száma, és nem regisztráltak új halálesetet, így az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 1473, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma pedig 108 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 8-an vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon.
   
A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában eggyel, 2246-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki sem hunyt el a Covid-19-betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 103 maradt. A diagnosztizált betegek közül 27-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen.
    

A válságstáb további enyhítéseket jelentett be: engedélyezik zárt térben a 300 fős, nyitott térben pedig az 500 fős rendezvényeket. Szombattól pedig már szabadtéri sportversenyeket is lehet rendezni az országban, egyelőre azonban nézők nélkül.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: