Túlóra éjjel-nappal! Ez vár ránk a koronavírus után

Immár mindenki számára világos, hogy a koronavírus járvány következtében rég nem látott mértékű munkanélküliség alakul ki. Eltérő becslések szólnak az egyes szektorokat sújtó mértékről és a munkából kiesők összesített számáról.

Túlóra éjjel-nappal! Ez vár ránk a koronavírus után

Emellett számos további tünet is sújtja majd a munkaerőpiacot a járvány elvonulása után – figyelmeztetnek a Work Force Hungary Kft. szakértői. Miközben most még mindenki a távmunkát, az üzembiztonságot, illetve a kényszerű leépítéseket szervezi, tanácsos lenne már most előre gondolni a járvány utáni kihívások leküzdésére is.

A Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft. hat pontban foglalta össze azokat a legfontosabb kihívásokat, amelyekkel a foglalkoztatóknak szembe kell nézniük azután is, hogy az élet „visszatér a rendes kerékvágásba”. Az elsősorban munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég ügyfelei körében olyan több száz, vagy akár több ezer dolgozót foglalkoztató szervezetek vannak, amelyek önmagukban indikátorai egy-egy szektor munkaerőpiaci trendjeinek. A mostani tendenciákat figyelembe véve júliusra körülbelül 400 ezer ember marad munka nélkül Magyarországon. Előrejelzéseik során ugyanakkor azzal számolnak, hogy a j&a acute;rvány tetőzése, majd az elvonulása után akár néhány hét elteltével a karantént feloldják és a vállalatoknál extra erővel indulhat újra a termelés és szolgáltatás.

Túlóra éjjel-nappal

Azoknál a cégeknél, amelyek termékeire megfelelő igény mutatkozik, vagy éppen óriási hiányt kell bepótolniuk, a kényszerleállás után várhatóan kegyetlen tempót lesznek kénytelenek diktálni. Sok cégnél a járvány idejére tervezett leállást eleve adminisztratív átütemezéssel oldották meg, a tervezett nyári leállásokat előrébb hozták. A Work Force partnereinek 70%-a már most kiadta a nyári szabadságokat.

Ezek miatt szinte semmilyen szabadság nem marad az év hátralevő részére. Ha a terveiket hozniuk kell a vállalatoknak, nem is engedhetik meg maguknak a lazítást, hisz akár az év minden hátralévő napján termelni lesznek kénytelenek. „Ha az elbocsátott munkaerőállomány helyére a teljesen újonnan felvett munkavállalók kezdenek bele egy ilyen hosszú menetelésbe, akkor szinte borítékolhatók a hibák, részint a minőség romlása, részint az üzemi balesetek” – vetíti előre kétségeit Dulkai Miklós, a Work Force operatív igazgatója.  Ilyen környezetben a legolajozottabban működő cégeket is meglepetésként érheti, hogy a hatékonysági és biztonsági mutatóik egy csapásra zuhanni kezdenek. Fontos tehát, hogy az újrakezdés napjaira megfelelő műszaki háttér és működési modell álljon rendelkezésre a helyzet kezelésére. Ennek ré ;sze például a kölcsönzött munkaerő részére biztosított egészségügyi szűrőrendszer; igény szerint orvosi szolgálatatások, amelyeket akár megnövelt kapacitásokkal kell biztosítani az újrainduló termelésben.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Szétesett brigádok

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a jól megszokott munkatársi gárdákat betegség, legrosszabb esetben elhalálozás vagy elbocsátás is széttördeli, akkor még nyilvánvalóbbá válnak a kockázatok. „Az összeszokottság hiánya, egyes eszközök vagy munkafolyamatok nem kielégítő ismerete tovább növeli a hibázás esélyét” – teszi hozzá Dulkai Miklós. A Work Force ugyanakkor bizakodó: előrejelzésük szerint a cégek be fogják látni, hogy a nagyobb kibocsátás többlet munkaerő felvételét igényli. Egyrészt saját jól felfogott érdekeik, másrészt a munkaerőpiaci szabályozások miatt is inkább a biztons&aac ute;gra fognak törekedni és nem a korábbi garnitúrától várnak majd el túlfeszített teljesítményt. „Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy várhatóan a visszaeső bérszínvonal miatt is vállalni tudják majd a plusz emberek alkalmazását a cégek” – teszi hozzá Dulkai. A Work Force szakértői szerint azt is érdemes lehet számításba venni, hogy a koronavírust – és annak esetleges mutációit – nem sikerül legyőzni, hanem folyamatos enyhítések és szigorítások váltakozására kell berendezkedni, hullámzó fertőzöttségi mutatókkal. Ez azt eredményezheti, hogy akár a korábban megszokott létszám dupláját is valamiképpen „rendelkezési állományban” kell tartani, hogy a biztonságosan hadra fogható létszám mindig elérhető legyen.

Kulcsfontosságú onboarding

Öröm az ürömben, hogy a cégek és a munkaerőközvetítők az elmúlt években már hozzászoktak ahhoz, hogy sok idő és pénz befektetését igényli, mire megfelelő létszámú dolgozó kerül a betöltendő helyekre. A vállalatok is elfogadták, hogy nem elég a posztot meghirdetni, hanem inkább alkalmas, képezhető embereket kell keresni. Ezért a szolgáltatóknak megvan a felkészültségük arra, hogy ne csak a minden paraméterében megfelelő munkaerőt hozzák be egy állásra, hanem olyanokat, akik megfelelő tréninggel a lehető legrövidebb időn belül munkába állíthatók. „A betanítás, beléptetés és az eligazítás folyamatának szaké ;rtő megtervezésében ugyanúgy óriási hatékonysági tartalék van, mint akár egy termelési munkafolyamat szervezésében.” – állítja a Work Force vezetője.

Előrejelzésük szerint a termelésben, logisztikában, különösen a nagy létszámú foglalkoztatóknál óriási kereslet lesz az irányítani képes műszakvezetőkre, terhelhető és empatikus HR-esekre, a beléptetési folyamatokat automatizálni és a dolgozói elégedettséget mérni és kiértékelni képes onboarding programvezetőkre. Ebben egyébként a HR-szolgáltató is tud segítséget nyújtani, kihelyezett projektmenedzserrel támogatva a tömeges friss beléptet ések időszakát.

Fejvadász kánaán

A válság elmúltával tehát egy csapásra teremhetnek új pozíciók, igazodva az új piaci környezethez. Ennek már most is látni jeleit, a Work Force például abban, hogy kontrollerek, pénzügyesek iránt hirtelen megnövekedett az igény, elsősorban a jövőre való felkészüléshez, tervezéshez. Sok helyütt pedig újra meghirdetik majd azokat a régi állásokat, amikről éppen csak néhány hónapja küldtek el embereket. Azonban kérdés, hogy milyen körülmények között kellett távozniuk a cégek egykori dolgozóinak.  Ahol híre ment annak, hogy méltatlan volt a leépítés, ott sokkal nehezebb lesz újra megfelelő foglalkoztatói arcula tot kialakítani. Ezért a Work Force szakemberei is azt javasolják, hogy igyekezzenek ezt is mérlegelni a cégek, amikor esetleg az elbocsátások szükségességéről döntenek. „Vajon 2-3 hónapnyi bér megspórolása megéri-e azt, hogy utána újra kelljen toborozni egy konjunktúra időszakában, fizetni a közvetítői díjat, a betanítást, és újra kiépíteni egy hatékony, jól együttműködő kollektívát.” – figyelmeztet Dulkai az elemzés szükségességére. A Work Force-nál úgy látják, hogy a cégek nyitottak a körültekintően lebonyolított átszervezések során a tapasztalt tanácsadók segítő közreműköd ésére, adott esetben lokációváltás és az azzal szükségszerűen együtt járó költözés elfogadtatására. A legelőrelátóbb ügyfelek kiszolgálásához már most előzetes toborzást végeznek, hogy a „zöld lámpa felvillanásakor” minél gyorsabban felállhasson egy új kollektíva.

Hány másodperced van hátra az életedből? Számold ki itt!

Motiváció, elköteleződés, fluktuáció – átértékelődő fogalmak

Egyes előrejelzések szerint akár minden negyedik ember is szakmaváltásra kényszerülhet a válság következtében – átmenetileg vagy akár véglegesen. Egyik napról a másikra kell azzal szembesülnie százezreknek, hogy a tanult, kiismert, szeretett foglakozásuk helyett „nemszeretem” munkák elvégzésére kényszerülnek. Akik korábban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a vendéglátóiparban vagy a turizmusban, azok be kell érjék más jellegű, akár fizikai munkával, a korábbit alig megközelítő bérezéssel. Hosszú hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat míg egy dolgozó elfogadja az új körülményeket, új szakm& aacute;jának mesterévé válik és még ez sem garancia arra, hogy nem tér vissza az első adódó alkalommal régi szakmájához. Erre a természetes folyamatra a munkahelyi HR-eseknek és a közvetítőknek fel kell készülniük, akár pszichológusok, tréningcégek, mentorok bevonásával is. „Régebben az interjúkon az volt a keresztkérdés, hogy akar-e valaki gyereket.

Most az lesz, hogy ha tehetné, visszamenne-e a mondjuk a turizmusba. És ha meginog az interjúalany, rásütik, hogy nem elkötelezett. Akárhogy is, ez egy kezelendő helyzet lesz, nem igazságos másodrendű munkatársként megbélyegezni egy generációnyi pincért és szobalányt.” – vázolja fel az ú ;j világot Dulkai Miklós.

Növekvő változatosság a kölcsönzéssel elérhető pozíciók kínálatában

Hétről hétre pörögnek a számlálók; a Work Force-nál csak az elmúlt héten 5000 új álláskereső jelentkezett be. Az általuk korábban kikölcsönzött állomány 20%-át küldték el eddig, de többségüket sikerült két napon belül új helyre áthelyezni. Akik bizonytalanok, hogy korábbi szeretett munkájuk után mihez fogjanak, és elszoktak már az állandó interjúztatástól, a különböző foglalkoztatási kockázatoktól, azoknak a munkaerő-kölcsönző cégek nyújthatnak jó megoldást, hiszen változatosabb kínálatból, folyton a megrendelői kereslethez igazodva tudnak állást adni a velük szerződött mun kavállalóknak. „Különösen a fiatalok körében várható robbanás, hiszen sok magyar családnál a kialakult helyzet következtében a felnőttkorhoz közeledő családtagnak is ki kell vennie részét a költségekből, még ha csak idénymunka vagy részidős diákmunka erejéig is” Ráadásul az ipari és kereskedelmi nagyfoglalkoztatók mellett új szereplők új állásai is felbukkannak majd a kínálatban, főleg az idő szorítása és a költségelőnyök miatt. Figyelembe véve a jelenlegi tendenciákat, a munkaerő-kölcsönzési modellben működő eddigi iparágak mellett a kisebb létszámú cégek is meg fognak jelenni a keresleti oldalon. Bár a 2008-9-es válság után nem tért vissza ez a kkv foglakoztató kör erre a piacra, most várhatóan ismét a munkaerő-kölcsönzés lesz a megoldás a HR-területen jelentkező problémáikra, hiányokra, egyrészt a toborzás okozta többletmunka csökkentése, másrészt a költségmegtakarítás miatt.

Hozzászólások

Vakcinát tesztel az orosz hadsereg

Ötven önkéntes katona, köztük öt nő bevonásával megkezdi a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina klinikai tesztelését az orosz hadsereg - közölte kedden a védelmi minisztérium.
2020. 06. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lassult az árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban áprilisban 0,9 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme a márciusi 1,7 százalékról a februári 2,3 százalékról.
2020. 06. 02. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lecsengőben van a járvány

Egyértelműen lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbe 10. napja lefelé megy - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
2020. 06. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Izraelben a lakosság 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a vírus

Az izraeliek 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a koronavírus a Tel-Aviv-i egyetem szerológiai kutatása alapján - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
2020. 06. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtépázta a kkv-k pénzügyeit a koronavírus-vészhelyzet

Hátrányosan érintette a koronavírus-járvány a kis- és közepes vállalkozások többségét. A csökkenő céges forgalom a vállalkozók háztartásának anyagi helyzetét is lerontotta - derül ki a Marketing Commando, 500 kis- és közepes vállalkozás körében végzett online felméréséből.
2020. 06. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőttek a termelői árak áprilisban

Áprilisban belföldi termelői árak átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek, az ipar exportértékesítési árai 6,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel azelőtt. Az ipari termelői árak együttesen 3,7 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 06. 02. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leminősítették Indiát

Leminősítette India államadós-osztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a lépés okai között említette, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt az idén mély recessziót vár az indiai gazdaságban.
2020. 06. 02. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus most már az életünk része lesz?

Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek - hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2020. 06. 01. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek a kínai gazdaságból

Javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye májusban - derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
2020. 06. 01. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új bázist nyit Lárnakában és Milánóban a Wizz Air

Lárnakán és Milánóban nyit új bázist a Wizz Air, a diszkont légitársaság pénteki közleménye szerint júliustól hét repülőgéppel 15 országba indít majd járatokat 28. és 29. bázisáról. A légitársaság közölte, hogy Salzburgban és Tiranában is új központokat nyit.
2020. 06. 01. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien dohányoznak világszerte - ábrán mutatjuk!

A naponta dohányzók aránya a 15 évesnél idősebb felnőtt népességbol (százalék), adatok 2018-ból vagy a legfrissebb elérhető évből
2020. 06. 01. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban tovább lassult a járvány terjedése

Törökországban vasárnap csaknem két hét stagnálás után tovább lassult az új koronavírus-járvány terjedése, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 839 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így az igazolt fertőzöttek száma 163 ezer 942-re nőtt - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
2020. 05. 31. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júniustól a magánorvosok is az EESZT-be töltik fel a betegek adatait

Júniustól a magánorvosok is az Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) töltik fel betegeik egészségügyi adatait - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel, kiemelve: minden egészségügyi szolgáltató érdeke a minél hatékonyabb és jobb ellátás.
2020. 05. 31. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb a nyomás a brit kormányon

A legnagyobb turisztikai cégek és a parlament részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra annak érdekében, hogy a külföldről beutazókra júniustól tervezett karanténelőírás ne lépjen életbe.
2020. 05. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A járványveszély továbbra sem múlt el

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget - mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.
2020. 05. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul az SZTE radiológiai klinika

A professzionális orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR-centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) június 1-jével újrainduló radiológiai klinikáján - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2020. 05. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington megszünteti kapcsolatait a WHO-val

Washington megszünteti minden kapcsolatát az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint a kínai jogsértés miatt visszavonja Hongkong különleges kereskedelmi státusát - jelentette be az amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken.
2020. 05. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

58 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma Belgiumban

A koronavírus-járvány terjedésének folyamatos és jelentős lassulása mellett 58 061-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, a vírussal összefüggő betegség miatt kórházban ápoltak száma ezer alá csökkent. Hollandia az új esetek egy hetes stagnálásáról adott hírt pénteken.
2020. 05. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A készletek is lökést adtak a GDP-nek

A több mint 2 százalékos első negyedéves GDP-növekedésben a termelési oldalon a szolgáltatások játszották a főszerepet. A másik oldalon a fogyasztás és a készletek jelentős növekedése volt a bővülés motorja.
2020. 05. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában nem enyhít a vakcina kifejlesztéséig?

Moszkvában a koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséig maradhatnak érvényben a járványellenes korlátozások - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
2020. 05. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások: